Játékok, képregények, mesék

Vidámparki hangulatban

CyBear erősen lógatta az orrát. Szoros összefüggésben állt ez azzal, hogy odakint pedig az eső lógatta a lábát, de nagyon.
- Ilyen pechet! Épp most van ennyire vacak idő, amikor erre jár a vándor vidámpark! - bosszankodott fennhangon.
- Ugyan már! - próbálta vigasztalni NetDog. - Hiszen neked tériszonyod van, ráadásul szédülős vagy. Csak rosszul lennél a ringlispílen.

tovább >


 

Levelezés kizárva

Frogi gondokkal küzdött.

Éppen leveleket írt és borítékokat címezett, de olyan szép idő volt, olyan ragyogón sütött a Nap, olyan harsogóan kék volt az ég, hogy nem tudta megállni, és szélesre tárta az ablakokat. A friss madárfüttyös reggel viszont olyan élénk szellővel szaladt be a szobába, hogy felkapta az asztalról a papírlapokat, és egy lendülettel kiszippantotta a szobából. Frogi kétségbeesetten próbálta elkapni őket, de az igyekezetből végül egy jókora békaugrás lett az ablakon át, ki az udvarra.

tovább >


 

Tengeribetegség

Szeles idő ígérkezett. CyBear, Net Dog, Jacko és Frogi éppen hazafelé tartott a moziból. Egy izgalmas kalóztörténetet láttak. Még mindketten a film hatása alatt voltak. Azt játszották, hogy a gonosz kalóz, Rosaka, elrabolta. a királynő kincseit, és ők a tengeren üldözik.
Net Dog, felpattant egy padra a járda szélén, és mint első tiszt, szemeihez tartotta a kezét, és a messzeséget fürkészte.
- Jó szelünk lesz, CyBear Kapitány! - rikkantotta.
- Miből gondolja, Net Dog? - kérdezett vissza a mackó.
- Vöröslik az ég alja. Hajnalra megérkezik a szél!
Jacko rászállt CyBear vállára, mint a filmben a kapitány papagája, onnan harsogta:
- Rosaka nem menekülhet! Rosaka nem menekülhet!

tovább >


 

Jól kisütött kuglóf csapda

Unalmas, borongós őszi nap volt. A két jó barát, CyBear mackó és NetDog kutyus a nappaliban ücsörgött, és azon tanakodott, mihez is kezdjenek ilyen vacak időben.
- Malmozzunk - dobta fel Net Dog.
- Sakkozzunk! - replikázott Cy Bear.
- Ki nevet a végén? - próbálkozott Net Dog.
- Á, abban mindig vesztek - kornyadt le a mackó kedve. De mire új ötlettel állt volna elő, megszólalt az ajtócsengő. Frogi volt az, a béka, egy dobozzal a hóna alatt.
- Web kamerát hoztam! - rikkantotta. Még tegnap, csetelés közben egyeztek meg, hogy Frogi kerít nekik is egy kamerát, mert ők látták a békát beszélgetés közben, ő viszont nem látta őket. Percet se késlekedtek, azonnal bekapcsolták a számítógépet, és beüzemelték a kamerát.

tovább >

 

vissza a rétre
vissza a rétre