Kicsi Jankó szerencséje

Ruzicska Józsefné: Kicsi Jankó szerencséje   —   mese

01.
---

02.
Egyszer réges-régen, túl a kerek erdőn, egy kis házikó állt a tisztás szélén. Egy nagyon szegény ember lakott benne a feleségével és a fiával.

03.
Mikor már ennivalójuk sem volt, előállt a legöregebb fiú: – Édes szüleim, elmegyek én szerencsét próbálni! - El is indult, vállán egy tarisznyával, messzi idegenbe. Sokáig integettek a legény után, mintha tudták volna, hogy nem tér vissza többé soha.

04.
Telt múlt az idő, ennivalójuk csak nem lett több, amire útra készülődött a másik fiú, a Ferkó is. Megölelte öreg édesapját, édesanyját: – Majd én meghozom a maguk szerencséjét - így búcsúzott el, de bizony őt sem látták viszont.

05.
Végül útra kelt a legkisebb, a kicsi Jankó is. Szülei hiába marasztalták. – Sose féltsen engem, visszajövök én még - vigasztalta az anyját -, a bátyáimat is visszahozom.

06.
Ment, mendegélt a kicsi Jankó, a szerencsét keresve, míg a kerek erdőbe nem ért.

07.
A kerek erdő közepén egy őzikét talált, alig pihegett szegény. Lehajolt hozzá, ölébe vette, forrásvízzel megitatta, friss szénával megetette, s az őzike egy kettőre lábra kapott.

08.
Köszönöm, kicsi Jankó a jóságodat, meghálálom. Ha majd egy dúsan termő almafához érsz, el ne kerüld, mert az a szerencse fája - tanácsolta, s azzal eliramodott.

09.
Megszaporázta hát lépteit Jankó, mire este lett meg is pillantotta az almafát. Messziről úgy tűnt, mintha arany és gyémánt tündöklött volna rajta, de oly sok, hogy az ágai szinte roskadoztak.

10.
Mikor közelebb ért, piros kívánatos almák mosolyogtak rá. – No, szakítok belőlük - gondolta, ám a fa megszólalt: – Ha eszel a gyümölcsből, te magad szerencsés leszel, de szüleidhez soha többé vissza nem mehetsz.

11.
– Mit ér úgy a szerencse, ha csak magam részesülök benne - gondolta Jankó és máris indult tovább, de a fa utána szólt:
- Állj meg, Jankó, mert önzetlen és jószívű voltál, megkapod a jutalmadat. Rázd meg az ágaimat!

12.
Jankó jól megrázta a fát, hullott róla a sok alma. Csak két szem maradt a legfelső ágon. Ezeket tette aztán a tarisznyájába.

13.
Elmenőben még hallotta a fa susogását: – Bátyáid is jártak ezen az úton. Most Tündérországban élnek, de boldogtalanok, mert csak saját szerencséjüket akarták. Ám te, ha okosan cselekszel, megszabadíthatod őket. Vigyázz ezért jól az almákra, a szerencséd van bennük. Hasznukat veszed!

14.
Mendegélt hát tovább. Sok nap telt el, amire egy Nagy üveghegy tövébe ért. A fák is mind üvegből voltak.

15.
Feje alá tette a tarisznyáját, hogy lepihenjen. Ekkor egy törött szárnyú madárka hullott a lába elé, és oly fájdalmasan csivitelt, hogy megsajnálta.

16.
Kendőjével bekötözte a törött szárnyakat, s mert egyebe nem volt, az egyik almát a madárkának adta. Az jóízűen csipegetett belőle.

17.
… de alig evett egy-két falatot, megrázta szárnyait, majd…

18.
… a következő pillanatban nagy fényesség támadt: a madárka tündérré változott.

19.
A tündér így szólt Jankóhoz: – Újabb próbát kell tenned! Jószívűségből, önzetlenségből már vizsgáztál, hanem bátorság is van a világon. Meg kell vívnod a hétfejű sárkánnyal, amely Tündérországot őrzi!

20.
Nagy gondban volt Jankó. Puszta kézzel menjen a szörny ellen? Ekkor eszébe jutott az alma. Kettétörte, s egy icipici kardot talált benne. Alig volt az nagyobb a tenyerénél, de megörült annak is.

21.
Tündérország határán a csúf, hétfejű sárkány fújta a lángot feléje.
– Milyen kicsi legény vagy, ha-ha, most aztán pórul jársz, ha eddig szerencséd is volt!

22.
De Jankó hatalmassá nőtt kardjával suhintott egyet és olyan derekasan verekedett, hogy a sárkány mind a hét fejét levágta.

23.
A nagy zajra kíséretével a királynő kapuhoz sietett. – Ki merészeli megzavarni nyugalmamat?
– Én, felséges királynő - válaszolta Jankó, egy cseppet sem félve. Egymagam győztem le a hétfejű sárkányt.

24.
Megenyhült erre a királynő: – Vitézséged jutalmat érdemel, szólj hát, mit kívánsz?
– Szüleim nagy szegénységben élnek, rajtuk szeretnék segíteni, no meg visszavinni a bátyáimat, akik önzően, saját boldogságukért elhagytak minket.

25.
– Derék legény vagy, kicsi Jankó, ezért minden kívánságodat teljesítem, gazdagon megjutalmazlak, de légy előbb a vendégem s ülj mellém a királyi trónusomra. Egyet tapsolt, s a szolgák máris koronát és palástot hoztak.

26.
Hát az egyik szolga Ferkó volt, a másik meg idősebb bátya.
– No, ti hétország csavargói - pirongatta őket Jankó - tőletek ugyan éhen halhattunk volna. De ne búsuljatok, nemsokára indulunk haza!

27.
Jankó már alig várta, hogy indulhasson, nem kellett neki a lakoma sem. Csak egy pár gombócot hozatott magának, miközben megköszönte illendően a királynő jóságát.

28.
Aztán kocsira ültek, a saroglyába pedig felrakták a sok ajándékot s búcsút intettek Tündérországnak.

29.
Volt nagy öröm otthon. Az öreg szülék hálásan szorították magukhoz kicsi Jankót, aki ilyen nagy szerencsét hozott nekik.

30.
---