A Suttogó füzesek címû elôadást 2007. december 16-án mutatta be a társulat.
A produkció színpadra állítását jelentôs mûhelymunka elôzte meg. A közremûködôk felkészülése már szeptemberben elkezdôdött: a cigány kultúra néhány elemének megismerését, a mesekincs néhány darabjának feldolgozását tûzték ki célul.
Mindezen túl azért is tekinthetô különlegesnek az elôadás, mert a színpadra állítás módja szakít a hagyományos színházi-bábszínházi konvenciókkal. A színészek új feladattal szembesültek. Két színész mesélôként, az összes szerep megszólaltatójaként, gyakorlatilag „mozdulatlanságra ítélve” vezeti végig a nézôket a történeten. A többiek viszont „némán” keltik életre a bábokat. Egy-egy figura két-három színész összmunkája eredményeként mozdulhat meg. Bár a bábszínészek számára mindig alapvetô a közös munka, a hatalmas síkbábok- ahol például egy figurát csupán a fej, a kéz és a láb jelent, sôt még a hangot sem a játszók egyike adja- kifejezô és hiteles életre keltése nem kis kihívást jelentett.
A SUTTOGÓ FÜZESEK középpontjában egy özvegyasszony áll, kinek hét fiát egy napon elragadja a hatalmas hétfejû sárkány… A fiait keresô, önmagát is feláldozó anya hányódásai során betekintést kapunk a cigány nép életébe, mely járta a világot, s ugyan szegény volt, de szabadságuk határtalannak tûnt. Elôadásunkban olyan értékek kerülnek elô, mint a család sérthetetlensége, az összetartás-összetartozás, az önfeláldozás, és nem utolsó sorban a másság elfogadtatása. A cigányságra jellemzô, hogy meséikbe, legendáikba beleszövik akár a közelmúlt eseményeit is, épp ezért a 20. századi szenvedéstörténetük érezhetô mesénken.
A képi világ látványos és szívszorító. Az expresszív, fekete vonalakkal megrajzolt táblaképek, síkbábok; a fôszereplô anya hatalmas, minden szenvedését tükrözô maszkja erôsíti a történet drámai hatását. A fekete és a fehér szín dominál, ezért is erôteljes hatású, amikor a régmúlt, a boldog évek emlékei sok-sok színnel megfestve bukkannak elô.