egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal

logo egyszervolt.hu óvodás és iskolás gyerekeknek.

Mai mese:

2014. 09. 01.

A szerencsekrajcár IV. rész (magyar népmese)


Az inas eltávozott, s egy pillantás múlva visszajött tizenkét hosszú szárú selmeci pipával. Mindegyiknek hosszabb volt a szára Gyurikánál.
- No, Gyurika, itt a tizenkét pipa, de aztán jól vigyázzatok a lovakra, mert különben vége az életeteknek.
Gyurika felpattant a girhes-görhes táltos csikóra, szalutált a királynak katonásan, s azzal hopp! csak úgy kiröppent a vár udvarából.
A király bámulva nézett utána. Õ eddig észre sem vette ezt a girhes-görhes csikót, mely úgy repül, mint a madár, pedig szárnya sincs. Sokáig eltûnõdött, vajon hol szerezhette ez a kisfiú azt a repülõ csikót. De mire utána akart kiáltani, Gyurika már eltûnt a csikóval, kint volt újra a réten.
A nap éppen lenyugvóban volt, a pásztortüzek, miket a fiúk raktak, messzire elvilágítottak, s olyan fényesség támadt a réten, mintha csak világos nappal lett volna. Lobogtak a lángok, fel-felcsaptak toronymagasságra, pattogtak a szikrák. A városban azt hitték az emberek, hogy odakint a réten valami komédiás tûzijátékot csinált. A fiúk ott járkáltak a ménes körül, mikor Gyurika közibük toppant.
- No, fiúk - mondta -, hoztam nektek pipát.
- Hát az minek? - álmélkodtak a többiek.
- Rágyújtunk ma este, mert sok a szúnyog.
- Egy fia szúnyog sincs itt - mondták a többiek.
- Majd lesz, ha nincs. Egykettõ, hamar fogjátok a szájatokba. - S meg sem várta a fiúk feleletét, õ maga dugta mindenkinek a szájába a pipát.
- De hisz ebben nincs is dohány - szóltak a fiúk.
- Az ám, nincs - hökkent meg Gyurika.
De a táltos csikó Gyurika mellé sompolygott, hozzátörleszkedett, s azt mondta neki:
- Nem is kell ebbe igazi dohány. Gyere velem, szedjünk bodzalevelet, annak a füstjétõl félnek a tündérek.
Egy jó hajításnyira bodzafabokrok voltak, s Gyurika odaszaladt a csikóval.
Egy szempillantás múlva már vissza is jöttek egy csomó száraz bodzafalevéllel. Jól megtömték a pipájukat mind, a tûznél rágyújtottak, s elkezdtek pöfékelni. Leültek a tûz köré, s csöndes meseszó mellett füstöltek. De nem soká bírták, elszédültek mind a tizenketten.
- Tegyétek le a pipát - mondta a csikó -, majd megmondom én, mikor gyújtsatok rá ismét.
A fiúk letették a pipát, s elmeséltek éjfélig. Ekkor a táltos csikó nagyot nyerített. A fiúk mind talpra ugrottak.
- Gyújtsatok pipára, fiúk, s szaladjon mindenik a maga méneséhez. Ahogy tudtok, úgy füstöljetek.
- De miért, miért? - kérdezték a fiúk.
- Mert jönnek a gonosz tündérek. Amint egy felétek közelít, csak füstöljetek a szemébe.
Az ám, igaza volt a táltos csikónak, jöttek a gonosz tündérek. Ott laktak a szomszéd erdõben, innen jártak ki minden éjjel a király rétjére. Az eddigi csikósok akárhogyan erõlködtek, nem tudtak ébren maradni, mert valami csodálatos szellõ meglegyintette az arcukat, s ha állottak, állóhelyükben elaludtak, s a tündérek tetszés szerint válogathatták ki a legszebb paripákat. Ez a csudálatos szellõ a gonosz tündérek lehelete volt, s nem volt annak semmi más ellenszere a bodzalevél füstjénél. De azok a szegény csikósok ezt nem tudták. Ha észreveszik, ha szívesen bánnak a táltos csikóval, bizony megmondotta volna nekik is.
Hej, milyen surrogás-burrogás támadt a réten, amint a gonosz tündérek táncolva, nevetve, ijjongva-vijjongva, hipp-hopp a réten termettek! Tizenketten jöttek, minden száz lóra egy. Egy-egy tündér tíz-húsz lovat összefogott, s úgy vágtatott velük az erdõ felé. Igen ám - azelõtt. De most szemük-szájuk tátva maradt, mikor látták, hogy mindenütt egy-egy fiú áll, mégpedig nyitott szemmel, bodor füstöt fújva a pipájából. Fújhatták õk a fiúkra azt a csodálatos, álmosító leheletet, a fiúk sem voltak restek, s visszafújták rájuk a bodzalevél füstjét.

(folytatjuk)