A pelikánmadár I. rész (népmese)

A  pelikánmadár I. rész (népmese)Élt egyszer egy király. Ennek a királynak az egyik szeme mindig sírt, a másik meg nevetett.

Volt egy gyönyörűséges szép lánya. Azt mondja egyszer az apjának:

- Édesapám, úgy furcsállom a maga szemét. Mondja már meg, miért sír az egyik, miélrt nevet a másik!

- Hej, édes lányom, sokan megkérdezték már ezt, de senkinek meg nem mondtam.

- Mondja meg nekem, lelkem, drága jó apám!

Olyan szépen kérte az édesapját, hogy az végül kötélnek állt.

- Édes lányom, volt nekem egy pelikánmadaram. Míg annak az énekét hallottam, nem öregedtem, nem volt se búm, se bánatom. De ez a pelikánmadár úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Bejártam érte az egész világot, rengeteg országot, de sehol senki nem tudott a madárról. Azért sír az egyik szemem. A másik meg azért nevet, mert bejártam nagyon sok országot, de hozzád hasonló szép lányt sehol nem láttam.

- No, ha nem látott, édesapám, nem is megyek addig férjhez, míg valaki nem hozza édesapám elé azt a pelikánmadarat.

- Jaj, édes lányom, mondj le róla, mert vénlány maradsz.

- Nem bánom én, édesapám, amit mondtam, megmondtam.

Ki is hirdette a király több országban, hogy annak adja a lányát, aki visszahozza a szépen éneklő pelikánmadarat.

Mentek is a királyfiak százával. Bejártak számtalan országot, érdeklődtek, de sehol nem találták a pelikánmadarat, így üres kézzel jöttek vissza. Jelentették a királynak, hogy senki hírét sem hallotta.

Már akkor nagyon búsult a szegény öreg király.

- No, ugye, megmondtam, édes lányom, hogy vénlány maradsz. Kár volt elbeszélni a titkom.

- Már mindegy, édesapám, míg elő nem kerül a pelikánmadara, én bizony nem megyek férjhez.

A királyi udvarban volt egy nagyon szép legény. Egyet gondolt, megpakolta a tarisznyáját kenyérrel, szalonnával, aztán útnak indult.

Ment, mendegélt heteken, hónapokon át, míg egyszer beért egy nagy rengeteg erdőbe. Ott meg összetalálkozott egy ősz öregemberrel. Azt mondja az ősz öregember:

- Édes fiam, az Isten nevében adjál egy darab kenyeret!

- Adok jó szívvel, édes öregapám, még szalonnát is.

Leültek a földre, kibontotta a tarisznyáját a szép legény, adott neki kenyeret, szalonnát. Csak megszólalt erre az ősz öregember:

- No, édes fiam, tudom én, mi járatban vagy, te a pelikánmadarat keresed. Hej, de sok királyfi elment már ezen az úton! Kértem tőlük is egy darab kenyeret, de csak rúgtak felém, egy sem adott. Vissza is jöttek pelikánmadár nélkül. De téged, édes fiam, a jóságodért útbaigazítalak. Mert úgy tudd meg, hogy az a pelikánmadár az Óperenciás-tengeren túl van. Csak hát így gyalogszerrel oda nem jutsz, míg a világ világ. Olyan csikó kellene, amelyik sárkánytejet szopott.

- Ó, édes öregapám, honnan vegyek én olyat?

- Tudom én azt is. Itt, ennek az erdőnek az aljában van egy házikó, abban lakik egy boszorkányasszony, annak van ilyen csikója. Menj oda, kérd el szép szavakkal!

- Jól van, édes öregapám, az Isten fizesse meg a jóságát, már megyek is.

Ment a szegény legény, ment, majd meg is találta a házikót, beköszönt:

- Adjon isten jó napot, édes öreganyám!

- Jó, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben vége volna az életednek. Mi járatban vagy?

- Hej, édes öreganyám, nagy a bánatom. Nagyon kellene nekem egy csikó. Olyan, amelyik sárkánytejet szopott.

- Te gyermek, te az ördöggel cimborálsz!

- Dehogy cimborálok, édes öreganyám! Ha énnekem lenne olyan lovam, elszállnék vele, megkeresném a pelikánmadarat. Mert az olyan madár, édes öreganyám, hogy magát is megfiatalítaná, nem lenne ilyen vén görbe. Szép fiatal menyecske lenne magából.

vissza az oldal elejére