Lusta Jankó (népmese)

Lusta Jankó (népmese)Élt hetedhét országon túl egy igen-igen lusta fiú. Míg az édesapja meg az édesanyja nevelte, volt neki mit enni-inni, de mikor teljesen árva maradt, bizony sokat koplalt. Dolgozni meg sehogy nem akaródzott neki, csak a kapufélfát támasztotta.

A szomszédjában lakott egy özvegyasszony, az nem hagyta békén:

- Hallod-e, Jankó, ez így nem lesz jó, fogjál csak munkához!

- Nem fogok én, majd ád az Isten.

- Ád az Isten? Hiszen amit ád, el is veszi.

Elmegy az özvegy, Jankó meg támasztja tovább a kapufélfát. Egyszer csak huss! - egy csapat vadliba beszállott az udvarába. Nagyon megörült Jankó, szaladt a szomszédasszonyához.

- Jöjjön csak, jöjjön csak adott az Isten!

- Mit, te Jankó?

- Jöjjön, nem tudom én, mit.

Megy az özvegyasszony, csodálkozásában összecsapja a kezét.

- Jankó, hiszen ezek vadlibák!

A vadlibák a csattanásra megijedtek, huss! - egyszerre elrepültek.

- No, látod-e, látod-e, Jankó, hogy amit adott az Isten, könnyen el is vette. Láss csak munkához!

- Nem dolgozom én.

- Nem? Akkor mit csinálsz?

- Majd lopok.

- Lopsz?

- Lopok.

- De hiszen elcsípnek, tömlöcbe vetnek.

- Csak nem talán?

- De János, majd a lopott jószág rád kiabálja, hogy te loptad.

- Nem bánom, nem dolgozom, lopok.

Nem lehetett vele zöld ágra vergődni, elment az özvegy.

János még aznap este lopott egy csirkét. Hazavitte a hóna alatt, bedugta az ólba.

Másnap lopott egy libát. Hozta a hóna alatt a sötétben. A liba meglapult, egy hangot ki nem adott.

- No, egy sem kiabálja rám, hogy loptam. Nem is igaz az özvegyasszony beszéde, asszonybeszéd pipafüst. No, ezentúl mindennap lopok valamit.

Egy gazdag bíró lakott a falujukban, annak a hambitjára ki volt téve egy takaros falióra. János azon settenkedett, hogy csenhesse el. Mikor aztán leoltották a petróleumlámpát, odahúzódott, leakasztotta. Uzsgyi, át a kerten keresztül, elmenekült vele. Vitte haza nagy örömmel.

- No, ez sem kiabálja rám, hogy loptam. Ha így van, nagyobb értéket lopok legközelebb. Vannak a bírónak jó húsos disznai, azokból hozok.

Másnap este fogott egy zsákot meg a szomszédasszony talicskáját. Tolta a talicskát a kertek alján végig. Odasettenkedett az ólakhoz. Jó süldők voltak ott, ahogy nézegette őket.

- No, ez jó lesz!

Gyorsan tolta hazafelé a talicskát a kerék meg száraz volt, régen lehetett kenve, nyikorgott erősen. János meg folyton azon gondolkozott, hogy rákiabálja a lopott holmi a bűnét. Hát úgy vette ki a nyikorgásból, mintha ezt mondaná:

- Úgyiscsak elcsípnek! Úgyiscsak elcsípnek!

Nagyon megijedt. Félredobta a talicskát, a zsákot meg a süldővel a vállára dobta. A süldő feléledt a zsákban, elkezdett visítani:

- Ére viiisz! Ére viiisz!

- Hű, ezt nem lehet továbbvinni!

Eldobta a süldőt, szaladt haza eszeveszetten.

Bújt a szekrény hátához, ahová az órát tette. Ott lapult a csendben a nagy óra meg, ahogy hozzáért, elkezdett ketyegni:

- Lop-tak, lop-tak!

- Gyerünk innen, mert ez is rám kiabálja a lopást!

Fel a tyúkólra. De a tyúk is:

- Kotkodács, te loptál! Kotkodács te loptál!

- Hű, ez is rám kiáltotta!

Bebújt a libaólba. A liba megijedt, csatarászott, gágogott:

- Gi-gá-gá, Te loptál! Gi-gá-gá, te loptál!

Még jobban megijedt, hogy minden rákiabálta a bűnét.

,, Jobb lesz, János, lusta János, ha világgá mégy!" - gondolta.

Futott, futott az erdőnek, ahogy a lába bírta. A tetőn megállott, hát még a melle is azt pihegte, hogy:

- Fuss, tolvaj, fuss tolvaj!

Még most is fut, ha bírja szusszal.

Hambit: tornác

Süldő: egyévesnél fiatalabb malac

vissza az oldal elejére