egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal

logo egyszervolt.hu óvodás és iskolás gyerekeknek.

Mai mese:

2014. 09. 23.

Az aranyszôrû bárányka II. rész (magyar népmese)


Az aranyszôrû bárányka II. rész (magyar népmese)
Másnap reggel megkötözték, kidobolták, mindenki menjen oda, aki akarja látni, hogy vetnek tömlöcbe egy gyermeket.
Ott volt a gyermeknek az édesanyja is. Sírt eleget, hogy hagyjanak békét az ô gyermekének, inkább megfizeti az elveszett bárányt, de nem hallgattak semmit se rá.
Kihozták a pincébôl a gyermeket, de nem vették észre, hogy nála van a furulya. Átkísérték a falun, elkísérték a tömlöcig, de mielôtt belökték volna, megkérdezték tôle, hogy van-e valami kívánsága.
Feleli a gyermekecske:
- Nekem semmi kívánságom nincsen, csak van egy furulyám, szeretnék beléfújni még egyszer.
Elô is vette a furulyáját, s beléfújt az egyik felébe, tü-lü-lü-lü-lü-lü-lü. Hát ahogy így beléfújt, elkezdett sírni mindenki, zokogott még a bíró is. aki ott volt, annak nem maradt száraz a szeme.
Igen, de nem vették észre, a fiú hirtelen megfordította a furulyát, és tü-lü-lü-lü-lü-lü, gyorsan beléfújt a másik végébe. Táncra szökkent akkor ott mindenki. Járta a bíró is talárban, a pap meg reverendában.
Fújta a gyermek, ahogy a tüdejébôl kifért, s hát senki se tudta abbahagyni a táncot, hiába kérlelte, kiabált a bíró, senkinek sem állt le a lába. Amikor a fáradtságtól már jobbra-balra dôltek az emberek, a gyermekecske kitépte magát a csendôrök gyûrûjébôl, s futás be az erdôbe. Bent az erdôben elôkapta a kicsi bicskáját, elkezdett ott fúrni-faragni, s faragott egy szekérkét. Ennek a szekérnek volt két kereke, egy ládája. A gyermek bele tudott ülni. Kicsit meglökte, s ment az magától.
Hát ahogy menegetett-menegetett egy dûlôn lefelé, másik hegyen fölfelé, meglát egy asszonyt, aki kenyeret sütött, s éppen kivitte a kúthoz a sütôlapátot, hogy megmossa.
- Jaj, te ne! - kiáltott az asszony. - Hát ez meg milyen ördöngösség, nincsen ló a szekér elôtt, aztán mégis hogy tud menni! - Odaugrott, hogy ráüssön a gyermekre. De az csak elkiáltja magát:
- Bárcsak odaragadna! - S abba a szent helybe odaragadt az asszony. Hiába húzta a sütôlapátot, az meg se moccant. Mit tehetett mást az asszony, futott a szekérke után. S ahogy futott, jött ki épp a pap a templomból, valami esketés volt.
Elcsodálkozik:
- Nahát, nem szégyelli magát ez az asszony, így futni egy gyermek után! Nem szégyellik, jöjjenek csak félre! - szólt rá a pap, és megragadta az asszonyt, de ô is odaragadt. S együtt futottak tovább. Egy szegény ember éppen egy ludat vitt az inge alatt. Elámul:
- Né, a pap s az asszony futnak a gyermekecske után! Nem szégyellik, jöjjenek csak félre!
Megragadta a papnak a reverendáját, s félre akarja húzni, de ô is odaragadt.
- Hej, nyavalya! - káromkodott az ember. Futottak mind egymás után. S ahogy így futnak, beértek egy városba. Abban a városban ki volt téve egy nagy fekete zászló. Kérdezi a gyermek:
- Kit gyászolnak?
Hát elmondják:
- Ebben a városban van egy olyan királykisasszony, aki nem tud nevetni, s aki megnevetteti, a király annak adja feleségül, s vele a fele királyságát is.
- Na - mondja a gyermek -, menjenek csak föl, nyissák ki azt az ablakot!
Hát kinyitották, a királykisasszony odament az ablakhoz. Mikor meglátta, hogy a gyermek után fut az asszony a sütôlapáttal, utána a pap reverendában, utána az ember a libával, akkorát kacagott, hogy az apja odaugrott.
- Mi van, édes leánykám, te mért kacagtál ekkorát?
- Nézze csak, édesapám, a gyermekecske után mennyien futnak!
- Hozzátok csak föl gyorsan a palotába!
Föl is hozták a gyermeket. Enni adtak neki, s megvárták, hogy egy kicsit nagyobbacska legyen, s feleségül adta a király a leányát hozzá. A gyermek az édesanyját is odavitte a palotába, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.