egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal

logo egyszervolt.hu óvodás és iskolás gyerekeknek.

Mai mese:

2012. 05. 17.

A török basa


Akkor történt, amit most elmondok, amikor a török volt az úr Magyarországon. Valamelyik nagy háború után volt: a törökök mentek vissza a hazájukba, s amerre áthaladtak, falukat, városokat felgyújtottak, asszonyokat, férfiakat, de még gyermekeket is elvittek Törökországba, szomorú rabságba.
A többi közt Törökországba került egy kisfiú is. Ezt a török császár udvarába vitték, ottan nevelôdött fel. A török császár megszerette az ügyes fiút, katonának nevelte, s az isten úgy felvitte a dolgát, hogy basa lett belôle.
Telik-múlik az idô, megházasodik egyszer a magyar fiú, s Isten megáldja gyermekkel. No, ha megáldotta, dajka is kellett a gyermek mellé. Mikor éppen dajkát kerestek, arra vetôdött egy öreg magyar asszony, azt a basa mindjárt felfogadta dajkának, hadd legyen az ô gyermekének magyar dajkája. De ugyancsak meghagyta az asszonynak, hogy jól vigyázzon a gyermekre, még a szél fúvásától is ôrizze, mert különben így meg úgy megbünteti.
Hiszen dajkálta az öregasszony, ahogy tôle kitelt. De egyszer a gyermek megbetegedett, s sírt éjjel-nappal, nem tudta elcsitítani.
,,Istenem, Istenem - tûnôdött magában az öregasszony -, mivel tudjam elcsitítani ezt a gyermeket! Ha meghallja az apja a sírását, vége az életemnek!"
Mit gondolt, mit nem magában, elkezdett énekelni a gyermeknek:

Csicsija, babája,
szép török fiúcska!
nekem is volt egyszer
szép kicsi fiacskám,
elvitte a török,
szép piros hajnalban,
hajnal hasadásban.
Most is megismerném,
ha elémbe jönne,
karja fehérjérôl,
fehér szemölcsérôl.
 
Hallotta ezt a nótát a basa felesége, aki értett magyarul. Szalad az urához, s mondja, hogy mit énekel az öregasszony.
- Ez az én édesanyám! - kiáltott a basa, s szaladott ki az öregasszonyhoz.
- Anyám, édesanyám, lelkem édesanyám, nézzen a szemembe, meg ismer-e engem?
Mondotta az öregasszony:
- Megismerlek karod fehérjérôl, fehér szemölcsödrôl.
Ott mindjárt felgyûrte az inge ujját a basa, és ím, rajta volt a karján a fehér szemölcs. Ott mindjárt egymás nyakába borultak, vége-hossza nem volt ölelésnek, csóknak.
Így volt, igaz volt, vége volt.