egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal

logo egyszervolt.hu

óvodás és iskolás gyerekeknek. Gyerekdalok, mondókák, online mesék, mesefilmek a mese.tv-n.

Mai mese:

2014. 11. 01.

A béka-királylány II. rész (magyar népmese)


A béka-királylány II. rész (magyar népmese)
Haj, szörnyû haragra gerjedt a király! Hogy õt így megcsúfolta az õ legkisebb fia! Kitagadta a királyságból, ki az országból, ki mindenébõl, azt mondta neki: fel is út, le is út, többet ne lássa. Felült a királyfi a lovára, s keserves könnyhullatások közt elindult az apja udvarából. S az a csúf, fertelmes állat ott ült, üldögélt szépen a háta megett, nem szólt egy szót sem. Ment, mendegélt a királyfi hetedhét ország ellen, s egyszer úgy estefelé egy rengeteg erdõbe ért. Annak az erdõnek a közepén volt egy szép tisztás. Ottan megállott, a lovát belecsapta a fûbe, maga pedig leheveredett egy fa alá, s elaludt. Hanem reggel, amikor felébredt, szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól. Egy olyan palotában ébredett fel, hogy annak minden szege-köve gyémánt volt, s abból a fertelmes csúf békából olyan gyönyörûséges szép asszony lett, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Bezzeg, hogy megváltozott most egyszerre a királyfi kedve, bezzeg, hogy megváltozott most a szíve indulatja. szép gyöngén megfogta a felesége kezét, s azt mondta:
- Te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket! Mosolygott a szép asszony, õ is azt mondta:
- Ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket! Hanem azért azt gondolta magában: "Megállj, mégis megbüntetlek azért, hogy háromszor elhagytál engem!"
Telt-múlt az idõ. Éltek egymással nagy békességben, de az asszony sokszor el-elszomorodott, mert szerette az urát, de nem tudta felejteni, hogy háromszor elhagyta. Észrevette a királyfi, hogy a felesége mindig szomorkodik, meg is kérdezte egyszer:
- Talán bizony nem is szeretsz, feleség, hogy mindig szomorkodol? Azt mondja az asszony:
- De bizony szeretlek, édes férjemuram, hanem azt nem tudom elfelejteni, hogy egyszer olyan erõsen gyûlöltél. Látod, uram, látod, nem voltam én mindig olyan förtelmes állat, mint amikor elõször láttál engem. Tündérkirály leánya voltam. Sok embert megvarázsoltam, csak meggondoltam valamit, már meg is csináltam. De egyszer mégis megjártam. Feleségül akart venni egy lidérc, s hogy nem mentem hozzá, békának varázsolt, s arra ítélt, hogy békának maradjak, amíg olyan királyfival nem találkozom, aki nyílvesszõvel keres magának feleséget.
- Hej, ha én ezt tudtam volna, lelkem feleségem! - mondta a királyfi - bizony, nem szomorítom meg a szívedet! A szép asszony csak mosolygott, nem szólt semmit, de most is azt gondolta magában: "Azért mégsem felejtem el, hogy amikor béka voltam, megvetettél." Aközben hírül vitték az öreg királynak, hogy van az országában egy olyan fényes ragyogó vár, hogy az övé leülhet mellette. Hírül vitték azt is, hogy a kitagadott fia építtette azt a ragyogó várat. Azt hitte az öreg király, hogy bizonyosan az õ bosszúságára építtette a várat az a kitagadott fiú. Mindjárt üzent neki, hogy kitakarodjék az országából, mert különben így
meg úgy. Megszomorodott a királyfi, de a felesége azt mondta, hogy egy tapodtat se menjenek. Majd eligazít õ mindent annak rendje-módja szerint.
Visszaüzent az öreg királynak: hát jöjjön ide, s kergesse ki, ha van szíve hozzá. No bizony, az öreg király nem is várt második üzenetet: indult még aznap, akkora sereggel, hogy a föld rengett alatta. De a szép asszony sem dugta össze a kezét. Nemhiába volt tündérkirály leánya, egy minutára annyi katonát varázsolt elõ, hogy az ég is elfeketedett belé. Úgy széjjelverte az öreg király seregét, hogy hírmondónak sem maradott abból. Csak az öreg királynak s a két idõsebb fiának hagyták meg az életét: hadd menjenek haza isten hírével, de aztán õket többé meg ne háborítsák. Hát ez így volt, ahogy volt, aztán telt-múlt az idõ, eltelt egy esztendõ, két esztendõ, s élt a fiatal pár nagy békességben. Hanem a szép asszonynak még mindig nem ment ki a fejébõl, hogy a királyfi csak akkor szerette meg, amikor szépséges szép leány lett belõle, de bezzeg, mikor béka volt, irtózott tõle, el is akarta hagyni, pedig segített rajta. Azt mondta egyszer az urának:
- No, lelkem uram, emlékszel-e, hogy mikor feleségül vettél, megesküdtél nekem, s utánam mondottad, hogy ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket?
Azt mondta a királyfi:
- Emlékszem, emlékszem, lelkem feleségem.
- Hát arra emlékszel-e, hogy háromszor akartál megszökni tõlem?
- Arra is emlékszem, nem is tagadom, lelkem feleségem.
- No bizony, ha emlékszel is, s nem is tagadod, most én is elhagylak téged. Nesze, adok egy gyûrût emlékül, s isten áldjon. Eleget istenkedett a királyfi, hogy ne hagyja el, ne bolondozzék, ami elmúlt, elmúlt, felejtse el: a szép asszony nem hallgatott rá, csak kikerült-fordult az ajtón, s úgy eltûnt, mintha a föld nyelte volna el. Búsult a szegény királyfi, hogyne búsult volna! Még csak most volt igazi világ árvája. Sem apja, sem anyja, sem felesége, sem országa, sem hazája!
(folytatjuk)