egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal

logo egyszervolt.hu

óvodás és iskolás gyerekeknek. Gyerekdalok, mondókák, online mesék, mesefilmek a mese.tv-n.

Mai mese:

2015. 08. 29.

A szerencsekrajcár I. rész (magyar népmese)


A szerencsekrajcár I. rész (magyar népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, hogy nem is tudta összeszámlálni. Valahányszor a számlálásba kezdett, mindig belézavarodott, mert ahogy elkezdte: egy, kettõ, három, négy, összegomolyodtak, s kezdhette a számolást újra.
Hej, de sokat búsult a szegény ember, mert szegényebb volt a templom egerénél, s még száraz kenyér sem volt mindig az asztalfiában. Azt gondolta egyszer magában, hogy õ bizony legalább tizenkét gyermeket elküld szolgálatba, a többit majd valahogy eltartja. Fájt a szíve, mikor erre gondolt, de mit csináljon? Csak nem nézheti, hogy szeme láttára éhen haljanak. Egy nap aztán sorba állította a gyermekeket az udvaron, s hát mind a két sorba éppen tizenkét-tizenkét gyermek jutott.
- No, édes fiaim - mondta nekik -, eddig ahogy lehetett, eltartottalak benneteket, de tovább nem gyõzöm. Tizenkettõ itt marad velem, tizenkettônek pedig szolgálatba kell menni.
Hanem melyik tizenkettõ menjen? Mert a szegény embernek egyforma kedves volt valamennyi gyermeke. Gondolt egyet, volt a lajbizsebében egy krajcárja, azt kivette s mondta:
- Édes fiaim, ezt a krajcárt feldobom, s ha az írásos fele fekszik felül, akkor a jobb felõl állók mennek szolgálatba, ha a koronás fele esik felül, a bal felõl állók.
- Jól van, édesapám!- kiáltottak a gyerekek - akármelyik részre esik, mi jó szívvel megyünk.
Feldobja a szegény ember a krajcárt, s hát az írásos fele esik felül.
Hej, istenem, a könny is kicsordult a szegény ember szemébõl, mert a jobb felõl állók közt volt a legkisebb fia, Gyurika, aki még kicsi, gyenge fiúcska volt. Mondta is:
- Ó, Gyurikám, Gyurikám, maradj te itthon, akármelyik jó szívvel elmegy helyetted, kicsike vagy te még a szolgálatra.
De Gyurika azt mondta:
- Ne sírjon, édesapám, azért, hogy a legkisebb vagyok, nem félek én a szolgálattól.
Elbúcsúzik a tizenkét fiú az édesapjától s az otthon maradt tizenkét testvértõl, s keserves könnyhullatások közt elindulnak világgá. Hanem amikor a kapun kimennének, a szegény ember azt az egy krajcárt is odaadta Gyurikának.
- Tedd el, fiacskám - mondta -, hátha még szerencsédre lesz ez a krajcár.
Gyurika eltette a krajcárt, s azzal elindultak le az utcán. Amerre haladtak, a nép kigyûlt a kapujuk elejébe, s nem volt ember, aki meg ne siratta volna a kis vándorokat, nem volt ember, aki jót ne kívánt volna nekik. Mikor a falu kapuján kiléptek a határra, még egyszer visszanéztek a fiúk, a kalapjukat megemelintették, s nehéz szívvel továbbmentek. Csak a kis Gyurika volt igazán vidám. Õ biztatta, bátorította a bátyjait.
Mentek, mendegéltek a fiúk, hegyeken, völgyeken, erdõkön, mezõkön keresztül, s reggeltõl estig meg sem állottak. Nappal mentek, s éjjel pihentek. Így telt el hat nap s hat éjjel. A hatodik éjjel Gyurika azt álmodta, hogy másnap egy oly várhoz érnek, amely éjjel-nappal forog, de hogy bejutottak-e, nem-e, arra nem emlékezett, mikor felébredt.
Reggel elmondta az álmot a testvéreinek, s aztán továbbindultak. mentek, mendegéltek, s hát amint egy erdõn keresztülértek, annak a szélérõl megpillantottak a messzeségben valami nagy feketeséget, mely úgy forgott, olyan sebesen forgott, hogy a szemük is káprázott a nézésében.
- Ez az a forgó vár lesz! - kiáltották a fiúk. - Siessünk oda, nézzük meg közelebbrõl.
A fiúk most már inkább futottak, mint mentek, s mire a nap az ég közepén ragyogott, ott állottak a forgó vár elõtt. Szemük-szájuk elállott a csudálkozástól.
- Hej, de jó volna ide bejutni - sóhajtott Gyurika.
- Ugyan mit gondolsz - mondták a többiek -, nem áll ez meg a mi kedvünkért.
Aztán elkezdték számolni, hány kapuja s hány ablaka lehet ennek a nagy fekete várnak. Össze is számoltak vagy ötszáz ablakot s vagy ötven kaput, de több volt. Az ám, hétszáz ablaka s hetvenhét kapuja volt annak a várnak. S ugyan bizony mit gondoltok, min forgott a vár? Kakas lábán. Igen, kakas lábán forgott. Észrevette ezt Gyurika, s mit gondolt, mit nem, kivette lajbija zsebébõl a krajcárkáját, megcélozta a kakas lábát, s mire a többiek észrevették volna, már repült is a krajcár.
Hej, halljatok csudát! nagyot csendült valami, bizonyosan nem tudom mi, talán a kakas lába, talán egyéb, elég az, hogy a vár egyszeriben megállott a forgásában.
Ahány kapuja volt a várnak, mind egyszerre kinyílott, s minden kapuban tizenkét katona jelent meg. Ott állottak kivont karddal, s várták, hogy vajon mi történik mostan. Lenéztek a völgybe, keresték a szemükkel, hogy vajon ki állhat odalent, ki követhette el azt a nagy csudát, hogy a vár megállott. Egyszerre csak észrevették a tizenkét fiút.
(folytatjuk)