Nagyhatalmú sündisznócska

Móra Ferenc: Nagyhatalmú sündisznócska   —   mese

01.
---

02.
---

03.
Történt egyszer nyáron, hogy az erdő népe sokat beszélgetett arról: vajon ki is köztük itt az igazi úr, mert mindenki szeretett volna parancsolgatni.

04.
Különösen a mackó szerette volna tisztázni a dolgot. Ő érezte magát a legerősebbnek, s így az erdő ura ő akart lenni.

05.
Dörmögve kérdezte az éppen munkáját végző harkálytól:
– Hallod-e, te erdei ács, ki az úr az erdőben?
– Hát a nagyhatalmú sündisznócska - felelte az, csak úgy foghegyről.

06.
Több se kellett a mérges mackónak. Törve-zúzva vágott neki az erdőnek. Útjában találkozott az őzikével, tőle is megkérdezte:
– Mondd meg nekem, ki az úr az erdőben? - A válasz megint csak az volt:
– A nagyhatalmú sündisznócska.

07.
– No, majd kipróbáljuk a hatalmát annak a híres sündisznócskának! - és dérrel-durral egyenesen a nagy tölgyfának tartott.

08.
Miért éppen oda? Mert a tölgyfa tövében állt Sündisznócska nyaralója. Itt szokott pihengetni.

09.
Most is a küszöbön sütkérezett az ártatlan, és egy boglárka virág szirmában - mint egy tükörben - nézegette magát.

10.
Majd bajszát illatos nyírfabalzsammal kenegetve úgy tett, mintha észre sem venné a hatalmas mirgő-morgó mackót.

11.
Csak amikor az a bajuszkenőt kiütötte a kezéből, akkor fogta el a Sündisznócskát a félelem.
– Alázatos szolgája vagyok! - szólalt meg reszketőn.

12.
– Te vagy hát az a híres nagyhatalmú sündisznócska? Mutasd meg, ha mered, a hatalmadat! - Sündisznócska előbb megijedt, de aztán gondolt egyet: majd megleckézteti ő ezt a medve úrat!
– Ami igaz, az igaz - szólt hencegve-, én előlem mindenki elszalad ijedtében.

13.
– Azt magam is szeretném látni - kacagott erre nagyot Mackó úr.
– Ha nem hiszed, gyere utánam! - kérkedett Sündisznócska, s máris, mint gomolyag, gurulni kezdett.

14.
Egy egérlyuk mellé érve bekiáltott:
– Fusson, akinek az élete kedves!

15.
A sok egérke mind kiugrott. Nagyon mulatságos látvány volt: ahányan voltak, annyifelé szaladtak rémületükben.

16.
– Ez semmi! - szólt félvállról a mackó. Ijeszd meg a szarvast, ott iszik a forrásánál!

17.
Mikor a forrás közelébe értek, Sündisznócska visított egyet:
– Fusson, akinek az élete kedves! És a szarvas úgy eliramodott, mint a nyúl, ahogy a sündisznócska mögött a mackót meglátta.

18.
– Ez már valami!- hümmögött kissé elkeseredve a mackó-, de azért akkora hatalmad még sincs, hogy a farkast is meg tudd ijeszteni.

19.
Éppen arra jött Ordas mester, szeme mint parázs, villogott.
– Jó leszel nelem pecsenyének - sziszegte sündisznócskának. De ő csak ennyit mondott:

20.
– Fusson, akinek az élete kedves! - és a farkas (mert meglátta a medvét) úgy elszelelt onnan, mint a nap elöl a köd. Mackó úr pedig nem akart hinni a szemének.

21.
… valóban félelmetes ez a kis sündisznócska - töprengett magában a mackó -, de egy utolsó próbát még teszek vele.
– Elhiszem, hogy te vagy az úr az erdőben - szólt -, ha megijeszted a pásztort, aki az erdő szélén legeltet.

22.
Amikor a tisztáshoz értek, és a medve hatalmas termete láthatóvá vált, a kis sün elsikoltotta magát:
– Fusson, akinek az élete kedves! A pásztor észrevette a mackót, s úgy megijedt tőle, hogy talán még most is fut.

23.
Sündisznócska büszkén tekintett rája:
– No, uram-bátyám, hiszi-e már a nagy hatalmam? A mackó nem is válaszolt, hanem elkullogott onnan szégyenszemre, és többé sosem kérkedett azzal, hogy ő az úr az erdőben.

24.
Sündisznócska pedig azóta kétszer olyan hegyesre pödri a bajuszát, mint azelőtt, és azt üzeni nektek:
– Többet ésszel, mint erővel!

25.
---

26.
---

27.
---