Az Aranyantilop

Az Aranyantilop   —   mese

01.
---

02.
Messze keleten, sötét erdő mélyén élt az aranyantilop. Soha emberi szem nem látta, csak titkon rebesgették, hogy ahol megjelenik, zengő aranypénzt szór kecses léptei nyomán.

03.
Egy nyári reggelen abban az erdőben vadászott kíséretével a kapzsi, kegyetlen rádzsa. Az aranyantilop mozdulatlanul állt a tisztás szélén. – Bekeríteni! –parancsolta a rádzsa- ez aztán a zsákmány!

04.
Kivetette rá a lasszóját. – Most már nem menekülsz! – kiáltotta diadalmasan. De az aranyantilop csak megrázta a fejét és íme…

05.
…mintha ezer kis aranycsengő csilingelt volna, … csillogó aranyeső permetezett körülötte. A rádzsa kisérete pedig nyomban az aranytallérokra vetette magát.

06.
Szuszogva igyekezett a rádzsa tanácsosa is, hogy a maradék aranyakat fölszedegesse. Ez a gonosz és ravasz ember mindenüvé elkísérte urát, de igen gyáva volt, úgy hogy csak szelíd csacsin szamaragolt utána.

07.
Az antilop pedig a rádzsa bosszúságára elmenekült, amíg üldözői az aranyakat keresgették.

08.
Menekülés közben elfáradt és megállt körülnézni, hol találhatna hűsítő forrást és menedéket üldözői elől. Ekkor látta meg őt Sabu, a kis árva fiú, és így szólt hozzá: Testvérkém, aranyantilop, ne félj, én segítek rajtad!

09.
Azzal elvezette a kunyhójába és gondosan elrejtette, hogy soha senki rá nem találhatott.

10.
Éppen jókor! Nagy harci lármával körülfogta a rádzsa vérszomjas vadászkíséretével. – Hol az aranyantilop?!- üvöltötték.– A patak felé száguldott egy antilop – felelte a kis Sabu.

11.
Hóhér, vedd a fejét, hátha nem mond igazat… De várj, hisz úgysem menekülhet! Keressük meg előbb az aranyantilopot!

12.
És elvágtattak a patak irányába, amerre Sabu mutatta az antilop útját.

13.
– Kistestvérkém, köszönöm a segítségedet- súgta búcsúzóul Sabu fülébe. – Jótett helyébe jót várj! Ha bajba jutsz, keress föl engem. A rózsaszín hegyekben a hat mackó és a három oroszlán mögött megtalálsz.

14.
A rádzsa gonosz tanácsosa azonban élt a gyanúperrel: nem ment az üldözőkkel, hanem megleste Sabut. Nem hallotta tisztán, hogy hová menekült az antilop, azért vallatni kezdte a gyereket.

15.
Sabu barátját, a tigrist hívta segítségül. A gyáva tanácsos ijedtében majdhogy a föld alá nem bújt. De Sabu nem akarta senkinek sem a halálát! Füttyentett egyet…

16.
…erre előjött a mocsárból jópajtása, a bivalybika. Sabu a hátára pattant és ráparancsolt a tigrisre: – Kergesd hazáig a rádzsa tanácsosát, de ha bántani merészeled, meggyűlik velem a bajod!

17.
Bosszúsan tért meg a rádzsa eredménytelen vadászatáról. Szolgái sehogysem tudták felvidítani. Hát hogyne! Nyomát sem találta az aranyat szóró antilopnak.

18.
Magához rendelte hát bizalmas tanácsosát: – Kerítsd elő nekem azt az erdei gyereket, majd én kiszedem belőle az aranyantilop titkát!

19.
A tanácsos maga ment el a palotaőrökkel, akik felkutatták és elfogták a szegény kis Sabut.

20.
Mézes-mázos hangon szólt hozzá a rádzsa: – Lásd, milyen jó urad vagyok, enyhe büntetést szabok rád, amiért lóvá tettél: – Tíz aranyat fizess holnap reggelig és akkor nem vétetem a fejedet!

21.
Az aranyakat csak az antiloptól kaphatja ez a kolduskölyök! Kövesd a lépteit - parancsolta meg tanácsosának a rádzsa-, de jaj neked, lenyakaztatlak, ha nyomát veszíted!

22.
A kis Sabu elindult megkeresni az aranyantilopot, hogy kérjen tőle tíz aranyat, hátha így csakugyan elkerülhetné a hóhér pallosát.

23.
S amerre ment, a fák között bújkálva a rádzsa tanácsosa mindenütt követte a nyomát.

24.
Ahogy ment, mendegélt szegény árva kisfiú, hallotta, hogy két tigriskölyök sírdogál anyja után egy veremben. Kiszabadította őket.

25.
Vészes bömböléssel jött az anyatigris, de látta, hogy kölykeit Sabu már megmentette, ezért szelíden szólt hozzá: – Ne félj tőlem Sabu, én is segítek rajtad.

26.
A tigris felültette Sabut a hátára, amikor megtudta tőle, hogy mi járatban van, és elszáguldott vele a hegyek felé.

27.
Egy sziklához érve letette a kis Sabut: – Ez az én birodalmam határa, nem vihetlek tovább. Eredj csak mindig egyenesen, s ha rossz nyomra tévedsz, szemem villanása majd a helyes útra térít.

28.
El is fáradt, de nem pihenhetett: reggelre meg kell hoznia a tíz aranyat a kegyetlen rádzsának. Ment csak ment előre úttalan utakon, az őserdő bozótjai között. Hát egyszer csak mit lát?

29.
Egy hatalmas elefánt állt előtte és keservesen panaszkodott: – Édes kis testvérkém! Ugyan húzd ki a lábamból ezt a tövist. A rádzsa szolgái kegyetlenül meghajszoltak, csaknem halálra sebeztek.

30.
Szívesen kihúzom – vigasztalta Sabu. – Egy rántás- és már kint is volt a lándzsa. Azután indulni akart tovább.

31.
De az elefánt a hátára vette, amikor megtudta tőle, hogy hová igyekszik, és vitte-vitte a rózsaszínű hegy felé, ahol az aranyantilop lakik.

32.
A rózsaszínű hegy lábánál az elefánt magára hagyta Sabut. Csodálatos szép táj tárult a szeme elé.

33.
A hegyre vezető úton rózsaszínű hajnalfényben játszadoztak a kis mackók és barátságosan hívogatták, integettek felé.

34.
Mögöttük három oroszlán őrizte a hegyet, de Sabut szó nélkül tovább engedték.

35.
S egyszer csak előtte állott az aranyantilop: – Köszöntelek hű testvérkém. Csak nincs vlami baj?! – De bizony, a kegyetlen rádzsa tíz aranyat kér tőlem, különben reggel a fejem véteti. – sóhajtott Sabu.

36.
Sose búsulj- vigasztalta az antilop. – Itt ugyan nem terem magas fán az arany! – Egyet szökkent, és csengve-bongva hulltak az aranypénzek. Sabu lába elé. Csak le kellett hajolnia, hogy tizet felmarkoljon belőlük.

37.
Adok még egy sípot is - mondta az antilop.– Ha bajba kerülsz, fújj bele háromszor, és én menten nálad leszek.

38.
Egyikük sem vette észre, hogy a ravasz tanácsos, aki árkon-bokron át követte Sabu nyomát, minden szavukat kihallgatta.

39.
Sabu pedig hajnalra szerencsésen visszatért és leszámolta a rádzsa elé a tíz aranytallért.

40.
A rádzsa gondosan megszámolta és eltette az aranyokat: – Most már csak azt áruld el, hol lakik az aranyantilop, és akkor igazán nem bántalak! – Azt én soha meg nem mondom! - válaszolt Sabu.

41.
No, akkor le is nyakaztatlak - mondta a rádzsa és a hóhér már suhintásra emelte pallosát, amikor kiáltás harsant:

42.
Várjatok, meglestem őket!- rohant elő a tanácsos. – Vegyétek el tőle a varázssípot. Ha valaki háromszor belefúj, azonnal itt terem az aranyantilop.

43.
A rádzsa fújni kezdte a sípot. Belefújt egyszer… kétszer… és amikor a harmadik sípszó is elhangzott…

44.
…nagy zengés-bongással, hogy csak úgy csengtek bele a palota tükrös csarnokai- kecses szökkenéssel ott termett előttük az aranyantilop.

45.
Sabu kitépte magát a hóhér kezei közül és az antilophoz futott; átkarolta nyakát és sírva könyörgött: – Menekülj édes testvérkém, már én úgyis veszve vagyok! Legalább téged ne fogjon el a kegyetlen nagyúr!

46.
Ám a palotaőrök elálltak minden utat: - Innen élve nem menekülhet senki!

47.
Foglyod vagyok, rádzsa, - szólt nyugodtan az aranyantilop, mit kívánsz hát tőlem Sabu életéért? – Aranyat! – válaszolta a telhetetlen rádzsa- annyi aranyat, amennyit csak tudsz adni!

48.
Hát legyen - válaszolta az antilop és elkezdte szórni az aranyakat. – De nem szabad kimondanod, hogy elég, mert akkor az én hatalmamba kerülsz!

49.
A rádzsa, és az őrök, a szolgák, a ravasz tanácsos, ahányan voltak a palotában, mind rávetették magukat a csengő-bongó kincsre és tépték, marták egymást érte.

50.
Az aranyantilop pedig felszökellt a palota lépcsőire és kecses léptei nyomán záporozva hulltak a fényes aranytallérok.

51.
A kövér rádzsa alig bírta már a térdelést, hajlongást a háta csakhogy belé nem szakadt, de azért egyre kiáltozott:
– Adj még aranyat, még több aranyat!- és telhetetlenül kapkodott a guruló aranyak után.

52.
Az aranyzuhatag lesodorta a lépcső aljába, és csak hullt, záporozott rá a tengersok pénz.

53.
Mikor már egészen betemetette a kincshalmaz, alig jutott levegőhöz és nyöszörögni kezdett: – Jaj elég már! – De ahogy ezt kimondta, az arany értéktelen kővé változott és megfojtotta a rádzsát.

54.
A kis Sabu pedig az aranyantiloppal elhagyta a szomorú palotát, visszamentek az őserdőbe és békességgel éltek tovább.

55.
---

56.
---