A király kenyere

Móra Ferenc: A király kenyere   —   mese

01.
---

02.
---

03.
Hol volt, hol nem volt, Nekeresden túl volt, Nevenincsen innen volt, az egyszeri királynak csak egyetlenegy foga volt, az is beletörött a beletlen kenyere keletlen hajába.

04.
Hej, mákos teringette, mézes borongatta!- ütött az asztalra az egyszeri király- micsoda király vagyok én, hogy még béle sincs a kenyeremnek! Hozzatok hamar a péktől egy kalácscipót!

05.
Gyémántos főudvarmester oldalba könyökölte a rubintos főkamarást…

06.
… rubintos főkamarás az aranyos főajtónállót…

07.
… aranyos főajtónálló az ezüstös főszakácsot…

08.
… ezüstös főszakács a vászonkötős kis kuktát.

09.
Van már kis szék, csak lába kék, uram király tisztel a pék. Vékával méri becsületed, mogyoróhéjjal a hiteledet. Annyi már nála az adósságunk, hogy a harmadik szomszéd ajtaját is mind telekrétázta vele.

10.
Hej, kécskei kecske, csókai csóka – fohászkodta el magát az egyszeri király.- Micsoda király vagyok én, hogy még a pék sem ád hitelbe! Hamar vigyetek neki egy erszény aranyat a ládafiából! Száz arany pengőt, ragyogót, csengőt!

11.
Főudvarmester oldalba könyökölte a főkamarást, főkamarás a főajtónállót, főajtónálló a főkincstárost…

12.
A fejemnek grácia, üres a ládafia. Nagy pénznek kis helye: csak azzal van tele.

13.
Egyszeri királynak könnye záporozott, vászonkötős kukta hamar rostát hozott, könnyeit a király abba ejtegette, úgyhogy az udvarát árvíz fenyegette.

14.
Bánja a kánya! – legyintett a király. – Könnyeimet addig el nem állítjátok, ameddig a nincsnek okát nem adjátok.

15.
Gyémántos szolgák, gyöngyös cselédek eszük összetették, s amit kisütöttek, arany tálcán a király elé tették: - Uram király, az adó úgy elolvadt, mint a hó!

16.
Hiszi a piszi! – legyintett a király. S mint a sebes eső könnye záporozott, vászonkötős kukta lyukas vödröt hozott, könnyeit a király abba ejtegette, már az egész várost árvíz fenyegette.

17.
Gyémántos szolgák, gyöngyös cselédek addig súgtak-búgtak, amíg valahára megint észhez nyúltak:

18.
Verejtékből pergett az adó rakása, hogy a nap rásütött, elszállt mint a pára.

19.
Vak varjú látta, süket tyúk hallotta!- legyintett a király. A könnye még százszor jobban záporozott, hamar a kis kukta lyukas hordót hozott, könnyeit a király abba ejtegette, már egész országát árvíz fenyegette.

20.
Kapkodtak fűhöz, kapkodtak fához, csak a kukta kapott a lisztes hombárhoz. Ürgette, forgatta, zörgette, kongatta, utoljára kimarkolt belőle egy marék lisztet.

21.
Van itt ész, hamar kész, uram király, idenézz! Látod-e ezt a marék lisztet?- Palacsinta, bukta, látom ám, kukta! – No, uram király, mire ez a marék liszt a te markodba kerül, megtudod, hova lett az adó!

22.
A kis kukta akkor szétnyitotta a markát, s belehullajtotta a lisztet a főkincstároséba: - Tedd, ami tiszted: add tovább a lisztet!

23.
Főkincstáros adta a lisztet a főszakácsnak…

24.
…főszakácsa főudvarmesternek. Ide is ragadt, oda is tapadt belőle, végre semmi se maradt.

25.
Hallod-e kukta, ebből se lesz bukta! – csóválta meg a fejét a király, mikor a főudvarmester belerázogatta a tenyerét az övébe. – Mindnyájuknak lisztes lett a markuk, nekem csak az ujjam hegyére jutott egy kicsi.

26.
A kis kukta azt a kis lisztet is letörölgette a vászonkötőjével a király ujjáról, s aközben azt súgta a fülébe: - Uram királyom, láthatod magad, hova lesz a te tenger aranyad. Száz kézen át folyik, egy szemig elkopik!

27.
Hej, talpra is ugrott az egyszeri király, s úgy szétütött a sok udvari léhűtő között, hogy egy sem állt meg Nekeresdtől Nevenincsig.

28.
A ládakulcsot pedig átnyújtotta a kis kuktának:
– Fiamnak mondom: te viseld gondom!

29.
No, a kis kukta gondját is viselte úgy, mint a tulajdon apjának. Őfelsége többet sose panaszkodott, étele, itala meg nem fogyatkozott, napjában három kenyeret evett meg, hanem a haját meghagyta nektek.

30.
---