Egyszer egy parasztember egy zsák rozsot tolt taligán a malomba. Szembejött egy másik. Mind a kettő megállt, hogy kifújja magát. Szóba ereszkedtek.
- Jó reggelt! - mondta a malomba igyekvő - Jó-e erre az út?
- Nem próbáltam.
- Hát a malom jár-e?
- Nem láttam.
- Mindig ilyen keveset szólsz, te legény?
- Nem vagyok én legény, házas vagyok. Már húsz esztendeje.
- Az már jó dolog!
- Hát nem egészen jó.
- Miért nem?
- Mert öreg a feleségem.
- Bizony, az baj.
- Nem is olyan nagy baj.
- Aztán miért nem baj?
- Mert háza van meg pénze.
- Úgy már jól van!
- Dehogyis van jól! Nincs sok pénze, csupa rézgaras.
- Az már baj.
- Nem is olyan nagy baj. Mert én azon a pénzen vettem négy kövér disznót.
- Akkor jól van!
- Nincs jól bizony! Mert amikor az anyám kisütötte a zsírjukat, fölgyújtotta a házat.
- Hát az már aztán nagy baj.
- Nem baj. Mert szép új házat építettem a helyére.
- Akkor semmi hiba!
- Semmi. Csak éppen amikor az öreg feleségem belépett a házba, leesett a lépcsőről és kitörte a nyakát.
- Jaj, jaj, ez aztán a nagy baj!
- Nem is olyan nagy. Fiatal feleséget vettem, szépet, takarost.
- Hát ebből csak nem lett baj?
- Lett bizony. Egész nap mást se tesz, mint a tükör előtt ül, magát piperézi, én meg sütök-főzök, mosok-varrok, súrolok- sikálok.
- Ez már baj.
- Ez aztán már igen nagy baj. Hát az isten áldjon!