Az eszes gyermek I. rész (népmese)


Az eszes gyermek I. rész (népmese)Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egy szegény ember. De olyan szegény volt, hogy alig élhetett egyik napról a másikra. Egyszer a feleségének lett egy fiúgyermeke. Azt mondja az ember:
- Na, feleség, ezt a fiúgyermeket adjuk a kollégiumba. Én örökké szegény voltam, legalább ez tanulna, pap lenne belőle, lenne boldog, amíg él.
Az ember járogatni kezdett mindenfelé, hogy a fiát valahova vennék föl a kollégiumba. De sehol nem akarták felvenni, mert szegény. A gyermek nevelődött, nődögélt, amint nődögélt, hát esze kezdett lenni, kezdett okosodni. Egyszer a gyermeknek azt mondják a barátai egy vasárnap:
- Gyere, menjünk az erdőbe madarászni!
Mikor az erdőbe értek, olyan vihar kerekedett, hogy azt hitték, el kell veszni. A gyermekek az erdőben széjjelfutottak, a szegény ember fia meg felmászott egy nagy fára. Akkora fa volt az, hogy az esőt kifogta, egy csepp eső nem érte a fiút. A gyermek aztán a fa alá lefeküdt, elaludt, a többiek hazamentek, ő meg egyedül ott maradt az erdőn. Az apja keresni kezdte, de nem találta sehol. Hazamegy az apja, mondja az anyjának:
- Na, feleség, a gyermekből kifogytunk. Nem találom sehol sem.
Utánaállnak mind a ketten, feleségestül, hogy a fiukat megkeressék. Találkoztak egy gyermekkel, kérdi tőle az ember:
- Az én fiamat nem láttad ekkor s ekkor valahol?
- Én láttam, vasárnap elmentünk az erdőbe madarászni, s mikor megérkeztünk, jött egy nagy eső. Mi szerteszéjjel futottunk, ő ott maradt az erdőn.
Aközben a gyermek felébredt a fa alatt, s elkezdett sírni. Amint ott sírdogál, odamegy hozzá egy nagy ember.
- Miért sírsz, fiam?
- Van miért ... mert már nem tudom, merre menjek haza.
- No, hadd el, fiam, ne búsulj azért, elvezérellek én haza, csak bízd reám.
Megfogja a gyermek kezét, s vezeti magával. Amint mennek, egy helyt a föld megnyílik, s mennek be, a föld alá. Olyan szép világos helyre jutottak, mintha lámpák égtek volna. Azt mondja a nagy ember a gyemeknek:
- No, fiam, fogadj engem apádnak, mert én leszek ezentúl az apád.
A gyermek apjának fogadta a nagy embert. Az csinált neki egy kicsi szekeret, csinált neki nyilat s mindenfélét, amivel játszhat.
Egyszer azt mondja a gyermek az apjának:
- No, apám én a játékról lemondok, nem játszom többet, kéne nekem egy ló s egy szekér.
Azt feleli a nagy ember:
- Látom, fiam, gazdálkodni akarsz, ahhoz van kedved, hát én veszek neked lovat s egy szekeret. Gyere, menjünk el ketten, itt meg itt van egy város, abban a városban van egy király. Annak a királynak van ménese. Válassz ki a ménesből egy lovat, s megveszem neked.
Kapják magukat, s el is mennek abba a városba, a királyi kastélyhoz. Bemennek a királyhoz, köszönnek neki. Azt mondja az ember a királynak:
- Felséges atyám, idejöttem evvel a gyerekkel, mert kedve volna neki gazdálkodni; ha van eladó lova, megvennénk.
- Jól van - mondja a király -, éppen van.
Bementek az istállóba, hát olyan ezüstszőrű paripák voltak ott, amilyent sose láttak. A nagy ember kérdezgette a fiútól, melyiket vegye meg, de annak egyik se tetszett.
Volt az istálló szögletében egy olyan hitvány ló, hogy mikor lefeküdt, úgy kellett fölhúzni a földről. Azt mondja a fiúnak:
- No, te fiú, ha azt akarod, hogy jó lovad legyen, engem végy meg. Ha megveszel, jótett helyébe jót várj.
Azt mondja a fiú az apjának:
- No, apám, ezt vegye meg nekem!
- Hát te mit akarsz csinálni avval a hitvány lóval?
- Nem bánom, nekem csak ez kell.
(folytatjuk)

A só

Mesetár - a legújabb esti mesék