Az aranyszőrű bárányka II. rész (magyar népmese)

Az aranyszőrű bárányka II. rész (magyar népmese)Másnap reggel megkötözték, kidobolták, mindenki menjen oda, aki akarja látni, hogy vetnek tömlöcbe egy gyermeket.

Ott volt a gyermeknek az édesanyja is. Sírt eleget, hogy hagyjanak békét az ő gyermekének, inkább megfizeti az elveszett bárányt, de nem hallgattak semmit se rá.

Kihozták a pincéből a gyermeket, de nem vették észre, hogy nála van a furulya. Átkísérték a falun, elkísérték a tömlöcig, de mielőtt belökték volna, megkérdezték tőle, hogy van-e valami kívánsága.

Feleli a gyermekecske:

- Nekem semmi kívánságom nincsen, csak van egy furulyám, szeretnék beléfújni még egyszer.

Elő is vette a furulyáját, s beléfújt az egyik felébe, tü-lü-lü-lü-lü-lü-lü. Hát ahogy így beléfújt, elkezdett sírni mindenki, zokogott még a bíró is. aki ott volt, annak nem maradt száraz a szeme.

Igen, de nem vették észre, a fiú hirtelen megfordította a furulyát, és tü-lü-lü-lü-lü-lü, gyorsan beléfújt a másik végébe. Táncra szökkent akkor ott mindenki. Járta a bíró is talárban, a pap meg reverendában.

Fújta a gyermek, ahogy a tüdejéből kifért, s hát senki se tudta abbahagyni a táncot, hiába kérlelte, kiabált a bíró, senkinek sem állt le a lába. Amikor a fáradtságtól már jobbra-balra dőltek az emberek, a gyermekecske kitépte magát a csendőrök gyűrűjéből, s futás be az erdőbe. Bent az erdőben előkapta a kicsi bicskáját, elkezdett ott fúrni-faragni, s faragott egy szekérkét. Ennek a szekérnek volt két kereke, egy ládája. A gyermek bele tudott ülni. Kicsit meglökte, s ment az magától.

Hát ahogy menegetett-menegetett egy dűlőn lefelé, másik hegyen fölfelé, meglát egy asszonyt, aki kenyeret sütött, s éppen kivitte a kúthoz a sütőlapátot, hogy megmossa.

- Jaj, te ne! - kiáltott az asszony. - Hát ez meg milyen ördöngösség, nincsen ló a szekér előtt, aztán mégis hogy tud menni! - Odaugrott, hogy ráüssön a gyermekre. De az csak elkiáltja magát:

- Bárcsak odaragadna! - S abba a szent helybe odaragadt az asszony. Hiába húzta a sütőlapátot, az meg se moccant. Mit tehetett mást az asszony, futott a szekérke után. S ahogy futott, jött ki épp a pap a templomból, valami esketés volt.

Elcsodálkozik:

- Nahát, nem szégyelli magát ez az asszony, így futni egy gyermek után! Nem szégyellik, jöjjenek csak félre! - szólt rá a pap, és megragadta az asszonyt, de ő is odaragadt. S együtt futottak tovább. Egy szegény ember éppen egy ludat vitt az inge alatt. Elámul:

- Né, a pap s az asszony futnak a gyermekecske után! Nem szégyellik, jöjjenek csak félre!

Megragadta a papnak a reverendáját, s félre akarja húzni, de ő is odaragadt.

- Hej, nyavalya! - káromkodott az ember. Futottak mind egymás után. S ahogy így futnak, beértek egy városba. Abban a városban ki volt téve egy nagy fekete zászló. Kérdezi a gyermek:

- Kit gyászolnak?

Hát elmondják:

- Ebben a városban van egy olyan királykisasszony, aki nem tud nevetni, s aki megnevetteti, a király annak adja feleségül, s vele a fele királyságát is.

- Na - mondja a gyermek -, menjenek csak föl, nyissák ki azt az ablakot!

Hát kinyitották, a királykisasszony odament az ablakhoz. Mikor meglátta, hogy a gyermek után fut az asszony a sütőlapáttal, utána a pap reverendában, utána az ember a libával, akkorát kacagott, hogy az apja odaugrott.

- Mi van, édes leánykám, te mért kacagtál ekkorát?

- Nézze csak, édesapám, a gyermekecske után mennyien futnak!

- Hozzátok csak föl gyorsan a palotába!

Föl is hozták a gyermeket. Enni adtak neki, s megvárták, hogy egy kicsit nagyobbacska legyen, s feleségül adta a király a leányát hozzá. A gyermek az édesanyját is odavitte a palotába, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Gryllus Vilmos : Színvilág

Mesetár - a legújabb esti mesék