A zsíros bundás ember I. rész (széki népmese)


A zsíros bundás ember I. rész (széki népmese) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Annak a szegény embernek volt egy gyönyörű szép leánya. Juliskának hívták.
Na, ment Juliskának az apja a vásárba. S kérdezte a lányától:
- Mit hozzak neked, gyönyörűséges Juliskám?
- Hát hozzon nekem szép ruhát, cipőt, mindent, amire telik a pénze.
Na, elment a szegény ember a vásárba. Hát amint ment, mendegélt, egyszer csak látja: a kocsma előtt annyi sok nép oda van gyűlve.
Odamenyen ő is, lássa, vajon mért gyűlt össze az a nagy tömeg. Hát látta, hogy a kocsmában bent, a kocsma közepin egy zsíros bundás ember mind táncolt s úgy szórta a pénzt. S azt a sok pénzt ott mind szedték a népek.
Hát ő is tolakodott, hogy ő is szedjen egy kicsit magának.
Hát amint tolakodott, reápillantott a zsíros bundás ember.
Azt mondja nekie:
- Sose hajolgassék, szegény ember! Ne hajolgassék le, én adok a zsebemből, amennyi csak elégséges magának.
- Jó - gondolta a szegény ember. - Hát hogy lehet az, hogy ez nekem ennyi pénzt ad, amennyi nekem elégséges?
De már ki is állott a zsíros bundás ember a tömeg közül, s ment a szegény emberrel.
- Gyere csak velem - azt mondja - , én annyi pénzt adok veled, amennyi csak kell. Tudom én, hogy van neked egy gyönyörűséges szép leányod, azt tudom, hogy Juliskának híjják. Vásároljál neki, amit akarsz, s ha nekem adod feleségül, én el is veszem.
Na, örvendett a szegény ember, hogy ilyen gazdag veje lesz, s milyen boldog lesz a leánya. Mindjárt meg azzal is megajándékozta: vett egy lovat s szekeret, nem menjen gyalog haza.
Megajándékozta a zsíros bundás ember a szegény embert. Felült a lúszekérre, vitt haza gyönyörű ruhát, cipőt Juliskának.
Na, hazament nagy örömmel. Hát elmondta otthon, hogy mindjárt el is jő vagy két hétre az a gazdag ember, s el is veszen tégedet, gyönyörű Juliskám.
Na, volt nagy öröm a házban, milyen gazdag lesz a leány s milyen boldogok lesznek mind. Hát eltelt egy hét, eltelt két hét. Egyszer csak érkezett is a zsíros bundás ember. De ám nem zsíros bundában, hanem gyönyörű szép királyi pompában. Királyi ruhában.
Na, már akkor aztán meg is tartották a leánykérést. Viszi is el magával, azt mondta. Hát el is tőtt az idő: egy-két nap.
Eszer csak: induljanak.
- Búcsúzkodjál, Juliskám, mert indulunk.
Nekifogtak a búcsúzkodásnak, de akkorra már nem kocsira tette Juliskát, hanem csak reátoppintott a fődre, s kiugrott egy seprűnyél; felkapta Juliskát, s úgy elhajtatott vele, mint a sebes szélvész.
Na, lett osztán ott a nagy örömbül keserű nagy bánat, hogy az ördögnek magának adták a leányukat.
Sírtak, keseregtek, de nem vót már mit tegyenek. Ment hét mérföldön keresztül a seprűnyélen az ördög. (Mer az ördög maga vót!) Vitte Juliskát.
Leérkezett az alvilágba. Oda bélökte egy szobába.
Na, vót keserű napja ott Juliskának. Bétőtetett oda neki egy véka hamut, s a hamu közé bétőtetett egy véka lencsét. Azt mondta, hogy azt szemelje ki. Mire hazajön, főzze is meg. Se hideg, se meleg ne legyen a lencse.
Elkeseredett a leány, sírdogált. Amint ott sírdogált s szemelgette a lencsét, kinyílott egy ablak, s bément egy galamb.
Azt mondta:
- Ne sírjál, te szegény leány, mindjárt hozok neked én segítséget. Kiszemeljük egykettőre a lencsét.
Hamar aztán összegyűtett egy csomó galambot. Százig való galamb is összegyűlt, s egy-kettő kiszedték a lencsét a hamuból.
Nekifogott a leány, megfőzte, s mire hazajött az ördög, már se hideg, se meleg nem vót a lencse.
(folytatjuk)

Tükrös együttes: Ennek a gazdának szép kocsija van

Mesetár - a legújabb esti mesék