A varjúkirály III. rész (magyar népmese)

A varjúkirály III. rész (magyar népmese)Gondolkozott a szegény ember.

- Nem bánom - állt kötélnek, s elcserélte a kalapot a darálóért. Egyik ment egyfelé, a másik másfelé.

Hát alig ment egy hajításnyira a szegény ember, megbánta a dolgot, de mit csináljon?

Ahogy így megyen, szembetalálkozik újra egy emberrel, akinek egy jó nagy kampósbot volt a kezében.

- Jó napot, földi!

- Adjon isten! Hova s merre?

- Én megyek - feleli a kampós botú ember -ország-világot bejárni. És kend avval a nagy kalapjával?

- Hát - mondja a szegény ember - ez a kalap olyan, hogy aki felteszi, az láthatatlan lesz. Na és az a bot milyen?

- Ez a bot olyan, hogy csak azt kell mondani, üssed, üssed botocskám, s aztán elhúzza annak a nótáját, akire megharagszunk.

Gondolkodik a szegény ember, s megkérdi a földit:

- Nem cserélné el ezt a kalapot avval a bottal?

- Hát dehogynem, nem bánom - feleli amaz.

A szegény ember elcserélte a kalapot a bottal. Megvárta, hogy az ember a nagy kalappal jól elhaladjon, s egyszer csak rákezdi:

- No, te bot, most üssed, üssed, fussál utána, addig üssed, míg a kalapot visszahozod!

Ment s a bot egykettőre. Egyhamar utolérte a nagy kalapos embert.

- Ide a kalapot!

- Menj innen, te bot! Én téged elcseréltelek!

- Nem baj, de most a gazdám azt parancsolta, hogy hozzam vissza a kalapot, ide vele! - Azzal nekiugrott a földinek, s elhúzta a nótáját úgy, hogy adta, de már szívesen a kalapot, csak megszabaduljon a bottól. A bot reáakasztotta a kalapot a végére, s visszafutott a szegény emberhez.

Feltette a szegény ember a kalapot, s azt mondja a botnak:

- Na, te bot! Egy jó hajításra van egy ember, annál van egy daráló, most menjél utána, s azt is üssed, üssed, és hozd vissza nekem a darálót! - Úgy is lett. A bot kopogott, egyhamar utánament, s mikor a darálós embernek a hátához ért, rákiáltott:

- Állj, meg, hej! Ide avval a darálóval!

- Menj innen, te bot, ezt én elcseréltem a kalapért! Ez az enyém!

- Adod vagy nem adod? - Azzal a bot nekiesett a darálós embernek, keresztül hosszába, nyakát, hátát, ahogy érte, úgy, de úgy elverte, hogy az ember elejtette a darálót, és futásnak eredt. A bot felragadta, s visszavitte a szegény embernek.

A szegény embernek így lett kalapja, botja, darálója. Jaj, hogy örvendett! Nemsokára hazaérkezett.

Otthon már erőst várták, mert éhesek voltak a gyermekek, s egy falás ennivalójuk nem volt.

Azt mondja a szegény ember:

- Ne búsuljatok, lesz ennivaló, hoztam egy darálót.

Felcsattant az asszony:

- Mi a fenét csináljunk egy darálóval, lóg itt elég a falon meg a spájzban.

- Na, várjál csak, asszony! - magyarázta a szegény ember. - Ez nem olyan daráló, gyere csak ide! - Letette a darálót az asztalra, s azt mondja a gyermekeinek: - Üljetek csak körbe itt az asztalnál mind! Te is, feleségem, ide! Én is. - Mind eltátották a szájukat, s várták, hogy most mi lesz.

(folytatjuk)

Arany László: Miért haragszik a disznó a kutyára?

Mesetár - a legújabb esti mesék