A szegény leány három ruhája III. rész (magyar népmese)


A szegény leány három ruhája III. rész (magyar népmese)Úgy is lett. János elindult a lovon hetedhét országon túlra, egy szép napon megérkezett az ezüstkirály palotája elé.
Jól szemügyre vette, de sehogy se tudta elgondolni, hogy kerülhet be oda. Ahogy így áll, álldogál, hát látja, hogy valami csillog a földön. Nem volt az egyéb, mint egy ezüstkard. Ahogy lenyúlt a kerdért, egyszerre csak egy hatalmas véreb rohant ki a palotából. Egyenesen Jánosnak tartott, de amikor a Burkus meglátta, hát elugatta magát. Erre a véreb megszólalt:
- Ide figyelj, szegény legény! A kastélyt tizenkét zsivány őrzi. Oda csak a varázskalap segítségével tudsz bejutni, a kardot meg akkor használd, ha a zsiványok megtámadnak.
Ezzel a kutya a Burkussal kezdett játszani.
János megközelítette a palota bejáratát. Ott tényleg őrök álltak, beszélgettek. Mikor meglátták Jánost, megkérdezték tőle:
- Hát te mi járatban vagy errefelé?
- Ezt a kalapot hoztam a királynak - mondta János szerényen. Az őrök nevetni kezdtek, tréfálkoztak Jánossal.
- Minek a királynak a te kalapod?
- Azért mert ez varázskalap. Ezt csak fel kell tenni, és amit az ember kíván, minden megterem.
- No, jó nem bánom - mondta az őr. - Én szólok a királynak, de ha becsapod, tudd meg, hogy halál fia vagy!
Ezzel az őr elment, hogy szóljon a királynak. Vagy egy fél óra múlva jött is vissza.
- A király látni akarja a kalapot - mondta. - Vélem jöhetsz a fogadóterembe.
Hetvenhét termen keresztül eljutottak a fogadóteremig. Ott ült a király a trónon, így szólt Jánoshoz:
- Mit hoztál nekem, édes fiam?
- Egy életem, egy halálom felséged kezébe ajánlom, ezt a kalapot, ni.
- Mire jó ez a kalap? - kérdezte a király
- Arra, felséges király uram, hogy egyszer az életben minden megterem alatta, amit az ember kíván, csak a fejére kell tenni.
- No, akkor mutasd meg előbb te, merthogy én nem bízom benned.
János nem tudta, igaz-e, mait mondott, vagy nem. De gondolta, megpróbálja, a fejére tette a kalapot, mert hát varázskalap volna az.
- Kívánhatok bármit?
- Nem bánom, kívánhatsz, de ha becsaptál, tudd meg, halál fia vagy!
- Akkor azt kívánom, hogy teremjen itt, akit a legjobban szeretek a világon.
Hát, uramistem, a következő pillanatban már Rezeda állt János mellett.
Amikor meglátta a legényt, a nyakába borult, sírva könyörgött:
- Ments meg innét János! A tiéd leszek, ha megszabadítsz ebből a rettenetes pokolból.
Amikor a király ezt meglátta éktelen ordításba kezdett:
- Hé, tizenkét csatlósom, fogjátok meg ezt a legényt meg ezt az asszonyt is!
A következő pillanatban már rontott is be a tizenkét őr, mind Jánosra támadt. János most elővette az ezüstkardot, amit a ház előtt talált, sorra legyőzte az őröket. Legutoljára a király maradt. Sokat vívtak, de végül János legyőzte a királyt is. Mikor már minden elcsendesedett, Rezedához fordult.
- Kint vár a lovam, viszlek haza anyádhoz, aki nagyon vár, aggódik.
Mikor kiléptek a kapun, ott találták a lovat, vágtattak hazafelé, a Burkus meg futott utánuk. Csak amikor hazaértek, vették észre, hogy elhagyták a csodakalapot. Azaz dehogyis, mert a Burkus azt is hozta.
Volt nagy öröm, amikor a szegény asszony meglátta az egyetlen leányát! Az öregember vette a kalapját, menni készült.
- Legalább itt maradhatna a lakodalomra - mondta János az öregnek. - Igaz nincs mivel megkínáljuk, mert olyan szegények vagyunk, mint a templom egere.
- Már hogy lennének szegények! - mondta az öregember. - Hát itt van a csodakalap, ami alatt mindenki kívánhat egyet, aki még nem kívánt.
A szegény asszonynak a fejére tette a kalapot, az meg így szólt:
- Kívánom, legyen itt olyan teli asztal, amilyet még senki sem látott.
Hát, uramisten, a következő percben rogyásig megtelt az asztal mindenféle jóval, még szalonna is volt rajta.
Rezeda meg fölvette a gyémántruhát, élete végéig boldog volt Jánossal, aki megmentette az ezüstkirály börtönéből. Három nap meg három éjjel vígadtak, tám még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
 

Gryllus Vilmos: Őszi falevél

Mesetár - a legújabb esti mesék