A szegény leány három ruhája I. rész (magyar népmese)


A szegény leány három ruhája I. rész (magyar népmese)Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény asszony. Annak a szegény asszonynak volt egy gyönyörűséges szép leánya, úgy hívták, hogy Rezeda.
Rezeda olyan gyönyörű volt, hogy a legények szeme mind megakadt rajta, de ő bizony egyikre se nézett. Még a falu leggazdagabb legénye is szemet vetett rá, de Rezeda biz még csak el se mosolyogta magát.
Egyszer aztán egy szép napon aranyhintó állt meg a szegény asszony háza el_tt. Az aranyhintót tizenkét lóhátas kísérte. Jóképű, daliás legény szállt ki belőle, bement a házba.
- Adjon isten jó napot, szegény asszony! - szólt a daliás legény. - Jöttem, hogy megkérjem a lánya kezét.
A szegény asszony restellte megkérdezni, hogy kiféle, csak ennyit mondott:
- Jaj, édes lelkem, nagyon válogatós lány az! Tőle kell megkérdezni, akar-e a feleséged lenni.
Ezzel bement a másik szobába, kihívta Rezedát, Rezeda meghallgatta a legény szavait, és így felelt:
- Nagy sora van annak, mert én csak ezüstruhában megyek az esküvőre.
- Jól van, no, ha csak ez a kívánságod - mondta a legény, ezzel kiment a házból, felült az aranyhintóba, elhajtatott. A tizenkét lovas meg követte.
Másnap délidő van, megint megáll az aranyhintó a ház előtt a tizenkét lóhátassal egyetemben. Kiszállt belőle a daliás legény, bement a házba, itt szépen levette a kalapját, illedelmesen így szólt a szegény asszonyhoz:
- Add elő a lányod, szegény asszony, mert elhoztam az ezüstruhát. Most már a feleségem lehet.
Amikor Rezeda meglátta az ezüstruhát, fölcsillant a szeme, ám így szólt a daliához:
- Nagy sora van annak, mert én csak aranyruhában megyek az esküvőre.
A daliás legény vette a kalapját.
- Jól van, no, ha csak ez a kívánságod - ezzel kiment a házból, felült az aranyhintóba, elhajtatott. A tizenkét lovas meg követte.
Másnap délidőben megint megállt az aranyhintó meg a tizenkét lovas a ház előtt. Kiszállt belőle a daliás legény, bement a házba, s így szólt a szegény asszonyhoz:
- Add elő a leányod, szegény asszony, mert elhoztam az aranyruhát. Most már meglehet az esküvő.
Mikor Rezeda meglátta az aranyruhát, még jobban fölcsillant a szeme.
- Nagy sora van annak - mondta -, mert én csak gyémántruhában megyek az esküvőre.
A daliás legány csak vette a kalapját, indult.
- Jól van, no, ha csak ez a kívánságod - ezzel elment a tizenkét lovassal egyetemben.
Másnap délidőben megállt az aranyhintó, itt volt a gyémántruha is. Rezeda most már így kiáltott föl örömében:
- Minden kívánságomat teljesítetted, most már meglehet az esküvő! - Ezzel magára öltötte az ezüstruhát, arra rá az aranyruhát, amarra meg a gyémántruhát, s búcsút vett az anyjától, a szegény asszonytól. - Én most elmegyek az esküvőmre, de tudja meg, anyám: Ha a gyémántruhát küldöm haza, akkor boldog vagyok. Ha az aranyruhát küldöm, akkor gazdag vagyok, de ha az erüstruhát látja itthon, akkor jöjjön, mert nagy veszedelem ért.
Ezzel kiment a házból, beszállt az aranyhintóba. Az aranyhintó elindult, utána meg a tizenkét lovas.
Teltek-múltak az évek. Már három év, három hónap meg három nap is eltelt, mikor egyszer csak lódobogást hall a szegény asszony. Kinéz az ablakon, hát látja, hogy egy lovas vágtat a ház felé. Éppen ott áll meg a ház előtt. Leszállt a nyeregbő l egy öregember, bement a házba.
- Ezt a ruhát küldi a leányod a gyémántpalotából - ezzel letette a gyémántruhát a szegény asszony elé.
A szegény asszony nagyon örült, mikor látta, hogy a gyémántruhát küldte haza a leánya, és megkérdezte az öregembert:
- Csak azt mondd meg nekem, hogy hol él a leányom, kivel boldog?
(folytatjuk)

Traff Park - Itt a tél

Mesetár - a legújabb esti mesék