A kis gyertya I. rész (magyar népmese)


A kis gyertya I. rész (magyar népmese)Volt a világon egy öregember, volt annak két fia. Egyszer az öregember beteg lett, ágynak esett. Mikor már érezte, hogy nemsokára elvágják alatta a gyékényt, maga elé hívatta fiait.
- Na, fiaim, én már meghalok, hanem nem hagylak titeket semmi nélkül. Az asztal alatt van egy gödör, abban a gödörben egy nagy vasas láda. Az tele arannyal-ezüsttel, a ládafiában meg van egy kis gyertya. Majd ha meghalok, vegyétek ki a ládát, tied, öregebb az arany meg az ezüst, tied pedig, te kisebb, a ládafiában levő kis gyertya. Mind a ketten megéltek abból holtig.
Az öreg alól azután nemsokára kirántották a pokrócot, meghalt.
Másnap osztozásra került a sor. A fiak elvették a helyéről az asztalt, a táblát felfeszítették, a gödörből nagy ínnal-kínnal kiemelték a nagy vasas ládát. Felnyitották, hát tele arannyal meg ezüsttel, s a fiókjában is ott volt a kis gyertya, de csak akkora, mint a kisujjam.
- Hát most mitévők legyünk? - kérdi az öregebb testvér.
- Elosztjuk úgy, amint az apánk meghagyta. Kendé lesz az arany meg az ezüst, az enyém meg a kis gyertya!
Úgy is tettek. Az öregebbé lett a kincs, a kisebbiké meg a kis gyertya. Ahogy ilyen szépen, minden zsörtölődés, civakodás nélkül megosztozkodtak, az öregebb csináltatott a testvérének egypár szép ruhát, azonfelül adott neki száz aranyat.
- Na, köszönöm ezt is, ezzel se tartozott volna kend. Én elmegyek világgá, szerencsét próbálni.
Azzal ujjasa zsebébe tette az apai örökségként rámaradt kis gyertyát, s útnak indult. Ment, mendegélt egyenest az orra után, estére kelve egy csárdába tért be, ott maradt éjszakára.
Leült egy hosszú asztal egyik végéhez. A másiknál éppen négy kártyás játszott, pénzre. Mindjárt vacsorát parancsolt, evett-ivott. Mikor jóllakott, megfizette a vacsora árát. A négy kártyás meglátta, hogy arannyal fizet.
,,Hó - gondolták magukban -, ez nem valami félbolond ember! Arannyal fizetett! Jó lenne egy kicsit megkopasztani."
Odament hát mind a négy hozzá, erőltették minden módon, hogy csak menjen kártyázni, hisz egy-két krajcár nem a világ, azzal bizony nem sokkal lesz szegényebb az ember. Meg aztán hátha nyerni talál, az meg ugyancsak jó ám! Elfér zsákon a folt. A mi legényünk eleinte csak szabódott, csak szabódott, mikor aztán látta, hogy ezektől ugyan nem menekszik, míg csak be nem rántják, azt mondta nekik:
- Na, eb a lelkét, nem bánon, ha kártyázunk is!
Azzal leültek, kártyáztak. Eleinte amazok is azon voltak, csak az idegen nyerjen, hogy annál jobban beleízeledjék a játékba. Hanem mikor látták, hogy talán eleget is nyert már, innen-onnan nem is marad náluk pénz, minden módon azon igyekeztek, hogy veszítsen is már. De hiába volt minden iparkodásuk, álnokságuk, mert csak a mi legényünknek kedvezett a szerencse, olyan sok pénzt nyert, hogy halommal állt előtte az arany, ezüst meg a bankó.
Egyszer egy kis egér, hogy, hogy nem, fölszaladt az asztalra, amelyiken játszottak, utána a tarka macska! Amint ott kergette, elütötte a farkával előttük a világot. Keresik aztán a gyertyát, tapogatnak a sötétben. Ide gurult, ide gurult, de biz nem találták. Egyszer aztán eszébe jut a mi legényünknek, hogy van az ő zsebében egy kis gyertya, meggyújtja azt addig legalább, míg a másikat meg nem lelik. Meggyújtja, hát, uramfia! - akár hiszik kegyelmetek, akár nem, amint a kis gyertyát meggyújtotta, mindenki elaludt a házban, azon módon, amint volt, csupán csak ő maradt ébren. Költené őket, nem tudja. Kimegy a kis gyertyával a konyhába, hát látja, hogy a gazdasszony azon módon, amint a kását kavarja, alszik ám ugyancsk, még a főzőkanál is a kezében. Kimegy az udvarra, hát látja, hogy a béresgyerek, amint húzná a vizet, már a vödröt fel is húzta félig, úgy alszik, hogy jobban se kell. Bemegy újra a házba, még akkor is alszik mindenki. Megkeresi a másik gyertyát, meggyújtja, a magáét meg eloltja, hát egyszeriben felébrednek.
No, jól van. Tudja már, mire kell használni a kis gyertyát. Azzal megint leülnek az asztalhoz, mintha semmi nem történt volna, elkezdik újra ütni, ütötték egész hajnalig, akorra a mi legényünk elnyerte a négy kártyás pénzét a legutolsó krajcárig.
Reggel aztán, mikor feljött a ruhaszárító csillag, a mi legényünk a sok pénzzel együtt elment dolgára. Ment, mendegélt egész napon át, egyszer, mikor már megunta a sok ődöngést, azt mondja magában: ,,Ugyan mit is kódorgok én idestova, mint Orbán lelke a pokolban? Beállok katonának."
Úgy is tett. Elment, beállott katonának. Pénze annyi volt, mint a polyva, egyre traktálta a többi tisztet. Azok el nem tudták gondolni, honnan veszi azt a temérdek sok pénzt, azt hitték, hogy az apja gróf, vagy legalábbis valami rémítő sok pénzzel bíró kurta-uraság.
(folytatjuk)

Kiss Ottó: Bárányok - altató vers gyerekeknek

Mesetár - a legújabb esti mesék