Lusta Jankó
(népmese)
Élt hetedhét országon túl egy igen-igen lusta fiú. Míg az édesapja meg az édesanyja nevelte, volt neki mit enni-inni, de mikor teljesen árva maradt, bizony sokat koplalt. Dolgozni meg sehogy nem akaródzott neki, csak a kapufélfát támasztotta.
A szomszédjában lakott egy özvegyasszony, az nem hagyta békén:
- Hallod-e, Jankó, ez így nem lesz jó, fogjál csak munkához!
- Nem fogok én, majd ád az Isten.
- Ád az Isten? Hiszen amit ád, el is veszi.
Elmegy az özvegy, Jankó meg támasztja tovább a kapufélfát. Egyszer csak huss! - egy csapat vadliba beszállott az udvarába. Nagyon megörült Jankó, szaladt a szomszédasszonyához.
- Jöjjön csak, jöjjön csak adott az Isten!
- Mit, te Jankó?
- Jöjjön, nem tudom én, mit.
Megy az özvegyasszony, csodálkozásában összecsapja a kezét.
- Jankó, hiszen ezek vadlibák!
A vadlibák a csattanásra megijedtek, huss! - egyszerre elrepültek.
- No, látod-e, látod-e, Jankó, hogy amit adott az Isten, könnyen el is vette. Láss csak munkához!
- Nem dolgozom én.
- Nem? Akkor mit csinálsz?
- Majd lopok.
- Lopsz?
- Lopok.
- De hiszen elcsípnek, tömlöcbe vetnek.
- Csak nem talán?
- De Jankó, majd a lopott jószág rád kiabálja, hogy te loptad.
- Nem bánom, nem dolgozom, lopok.
Nem lehetett vele zöld ágra vergődni, elment az özvegy.
János még aznap este lopott egy csirkét. Hazavitte a hóna alatt, bedugta az ólba.
Másnap lopott egy libát. Hozta a hóna alatt a sötétben. A liba meglapult, egy hangot ki nem adott.
- No, egy sem kiabálja rám, hogy loptam. Nem is igaz az özvegyasszony beszéde, asszonybeszéd pipafüst. No, ezentúl mindennap lopok valamit.
Egy gazdag bíró lakott a falujukban, annak a hambitjára ki volt téve egy takaros falióra. János azon settenkedett, hogy csenhesse el. Mikor aztán leoltották a petróleumlámpát, odahúzódott, leakasztotta. Uzsgyi, át a kerten keresztül, elmenekült vele. Vitte haza nagy örömmel.
- No, ez sem kiabálja rám, hogy loptam. Ha így van, nagyobb értéket lopok legközelebb. Vannak a bírónak jó húsos disznai, azokból hozok.
Másnap este fogott egy zsákot meg a szomszédasszony talicskáját. Tolta a talicskát a kertek alján végig. Odasettenkedett az ólakhoz. Jó süldők voltak ott, ahogy nézegette őket.
- No, ez jó lesz!
Gyorsan tolta hazafelé a talicskát a kerék meg száraz volt, régen lehetett kenve, nyikorgott erősen. János meg folyton azon gondolkozott, hogy rákiabálja a lopott holmi a bűnét. Hát úgy vette ki a nyikorgásból, mintha ezt mondaná:
- Úgyiscsak elcsípnek! Úgyiscsak elcsípnek!
Nagyon megijedt. Félredobta a talicskát, a zsákot meg a süldővel a vállára dobta. A süldő feléledt a zsákban, elkezdett visítani:
- Ére viiisz! Ére viiisz!
- Hű, ezt nem lehet továbbvinni!
Eldobta a süldőt, szaladt haza eszeveszetten.
Bújt a szekrény hátához, ahová az órát tette. Ott lapult a csendben a nagy óra meg, ahogy hozzáért, elkezdett ketyegni:
- Lop-tak, lop-tak!
- Gyerünk innen, mert ez is rám kiabálja a lopást!
Fel a tyúkólra. De a tyúk is:
- Kotkodács, te loptál! Kotkodács te loptál!
- Hű, ez is rám kiáltotta!
Bebújt a libaólba. A liba megijedt, csatarászott, gágogott:
- Gi-gá-gá, Te loptál! Gi-gá-gá, te loptál!
Még jobban megijedt, hogy minden rákiabálta a bűnét.
„Jobb lesz, János, lusta János, ha világgá mégy!" - gondolta.
Futott, futott az erdőnek, ahogy a lába bírta. A tetőn megállott, hát még a melle is azt pihegte, hogy:
- Fuss, tolvaj, fuss tolvaj!
Még most is fut, ha bírja szusszal.
Hambit: tornác
Süldő: egyévesnél fiatalabb malac
Iszkiri: Csiribiri Geri bá
