:: előző kérdések ::
1 - 50     51 - 100     101 - 150     151 - 200     201 - 250     251 - 300     301 - 350     351 - 400     401 - 450     451 - 500     501 - 550     551 - 600     601 - 650     651 - 700     701 - 750     751 - 800     801 - 850     851 - 900     901 - 950     951 - 1000     1001 - 1050     1051 - 1100     1101 - 1150     1151 - 1200     1201 - 1250     1251 - 1300     1301 - 1350     1351 - 1400     1401 - 1450     1451 - 1500     1501 - 1550     1551 - 1600     1601 - 1650     1651 - 1700     1701 - 1750     1751 - 1756    
543.  nehezen kezelhetô
Kedves Doktor Úr!
4 éves fiam megnyilvánulásaival kapcsolatban szeretném a véleményét hallani. Peti kezdetektôl fogva meglehetôsen nehezen kezelhetô gyermeknek bizonyul, egészen pici baba kora óta sok fejtörést okoz nekünk. 2-5 hónapos korában napközben nem tudott egy jóízűt aludni, mert elalvás után pár perccel - talán félelmektôl vezérelve? - felriadt és égtelen sírásba kezdett. Emlékszem, ebben az idôben szinte az egész napunk altatással telt, mert folyamatosan fáradt volt, viszont nem tudta magát kialudni. Ez aztán hála istennek magától megoldódott, de az éjszakai fentlétekrôl sokáig nem szokott le. Egy éves korához közeledvén próbáltuk csökkenteni, majd megszüntetni az éjszakai szopizásokat, amit sokszor hosszan tartó (akár 2 órás) visítással próbált megakadályozni. A szopizásról aztán leszokott, de azóta - kisebb megszakításokkal - minden éjjel költözik hozzánk.
Sajnos azóta is nagyon sok mindentôl fél, különösen 2-3 éves kora körül volt ez számunkra nagyon ijesztô. Fél(t) a hangot kibocsátó játékoktól, hajszárítótól, turmixtól, motoroktól, kutyáktól, szobroktól, templomoktól, az utcán szembejövô emberektôl, lepkéktôl, legyektôl stb. Egy idôben szó szerint síró görcsöt kapott a motoroktól, szinte nem is lehetett vele az utcára kimenni, mert annyira szorongott.
2,5 évesen született meg a kistestvére, melynek következtében a szülés után 3 hétig harci állapotok uralkodtak nálunk, s a kicsi kb. fél éves koráig szinte megôrült a féltékenységtôl. Azóta is többnyire fellöki vagy lebirkózza, ha elmegy mellette. Szerintem még mindig nem heverte ki a testvér érkezését.
Emellett meglehetôsen önfejű, nehezen meggyôzhetô, az anyukájához rendkívüli módon ragaszkodó gyermek. Annak ellenére, hogy imádja a nagyszüleit, nem hajlandó egyedül ott aludni. Nem szeret rajzolni, hintázni, csúszdázni, nem ül biciklire, nemigen tud játszani, mert nem köti le szinte semmi. Hiába ülök le vele játszani, egy-két perc után feláll és elmegy.
Itthon hónapok óta egyetlen dolog izgatja Petit: van egy DVD-nk, amelyen egy együttes koncertezik. Ezt hallgatja, nézi szívesen, s ô is énekel, gitározik, dobol, utánozza a színpadi mozgásokat. Nyilván nem engedem, hogy órák hosszat üljön a tévé elôtt, de sajnos látom rajta, hogy ha rajta múlna, egész nap csak ezt csinálná.
Ma történt egy olyan eset, amely nagyon megijesztett, s nem tudom hova tenni. Jöttünk haza autóval, s megbeszéltük, hogy - a házunktól nem messze - le kell kanyarodnom a megszokott útvonalról, mert elintézivalóm akadt. Miután beültem az autóba, nem fordultam vissza a megszokott útvonalra, hanem egy másik utcán indultam el, mire Peti elkezdett torka szakadtából kiabálni, hogy azonnal forduljak vissza, ô nem hajlandó erre jönni. A sírás (ordítás) fél óráig tartott. Negyed óráig az autóban ült még megérkezésünk után és egyfolytában azt hajtogatta, hogy menjünk vissza arra a jól megszokott útra. Az erek kidagadtak a nyakán, az elpattant hajszálerektôl kivörösödött a nyaka, s patakokban folyt a könnye. Ezután bejött a házba, s még 15 percen kersztül folytatta itt bent. Próbáltam vigasztalni, megnyugtatni, hogy legközelebb a megszokott útvonalon jövünk majd haza, megpróbáltam átölelni (amit nem hagyott), de vígasztalhatatlan volt. Miután valamelyest megnyugodott, próbáltam kideríteni, hogy mi lehetett az igazi baj, de minden kérdésemre igennel válaszolt, így nem lettem sokkal okosabb. Két dolog azonban tény: amikor egyszer vagy kétszer elmerészkedtem vele gyalogosan ebbe az utcába, a kerítés mögül ugató kutyák megrémísztették, és már korábban is voltak abból kisebb-nagyobb kifakadások, ha nem a megszokott kis utcába kanyarodtam be hazafelé menet.
Azontúl, hogy ijesztô volt ez az egész, nem tudtam eldönteni, hogy az egész csak hisztéria, vagy valós félelmek miatt borult ki ennyire Peti? Mit kellett volna tennem? Újra beülni és visszamenni? Vagy hagyni, míg magától abbahagyja az egészet? Mire véljem a történteket? És mit gondol kedvenc idôtöltésérôl, a koncertezésrôl? Miért élvezheti ezt annyira? Van esetleg javaslata arra vonatkozólag, hogy lehetne jobban lekötni? Válaszát elôre is köszönöm! Orsi
válasz »
544.  számítógép és TV
Tisztelt Ranschburg Jeno Ur,
Arra a kerdesre keresem a valaszt, vajon mennyiben artok a gyermekemnek (most egy eves), ha pl. az Egyszervolt honlapjan levo zenes animaciokat megmutatom neki. Az igazsag az, hogy jomagam kivalo eredmennyel vegeztem a Tanitokepzo foiskolat, rengeteget tudok hasznositani a pedagogia, pszichologia tanulmanyaimbol, es igyekszem a gyerekkel a leheto legtobbet foglalkozni. Foallasu anyukakent a mindennapjaink televizio mentesen telnek, rengeteg jatekkal, mondokaval, dallal, fejleszto dolgokkal, aminek meg is latszik a kislanyunkon az eredmenye. Igen am, de megmutattam neki a fenti honlapon levo zenes animaciokat (talan haromszor ultunk a gep ele, tiz-tiz percre), es annyira tetszik neki, hogy par napja elkezdte "kovetelni" hogy nezzuk (mivel tevet nem nez sosem, kulonosen izgalmas ez). Mivel meg "csak" egy eves, ugy gondolom nem kellene rendszert csinalni a "szamitogep elott ulesbol", ezert a konyorges ellenere (odahuz kezen fogva a gep ele, es mutatja a hogy halacska, meg vau vau stb, es ha nem kapcsoljuk be hisztibe kezd), szoval a konyorges es hiszti ellenere nem kapcsoljuk be a gepet. Nem szeretnenk, ha kesobb nem lehetne elrangatni a szamitogep elol, mert az annyira erdekes…
Kerem irja meg velemenyet arrol, hogy vajon jot teszunk e a gyerekkel, ha nezhet ilyeneket a szamitogepen, ha igen, akkor milyen gyakran, milyen hosszan? Vagy a szamitogep teljes kiiktatasa-e a helyes, es helyette (ahogy a televizio helyett is) inkabb foglalkozzunk mi a gyerekkel? Illetve milyen eletkorban erdemes megismertetni a gyereket az internettel? Kerem jelezzen vissza, ha az egyszervolt oldalan keressem a valaszt. Koszonettel, M.Eva
válasz »
545.  Hazaköltözés
Tisztelt Tanar Ur!
Jelenleg meg az USA-ban elunk, de ebben a honapban vegleg hazakoltozunk. Kisfiam Balint, itt szuletett, augusz- tusban lessz 3 eves.
Szeretnek Ontol tanacsot kapni, hogy kezeljuk ezt a helyzetet, minel kevesebb megrazkodtatast okozva Balintnak. Mivel O itt szuletett, Neki jelenleg ez a hazaja, itt vannak azok az emberek, akik kozelebb kerultek hozza, bar nem rokonok. Termeszetesen mindennapi tema a koltozes, utazas, amit mar nagyon var, segit csomagolni, es a csaladdal is kapcsolatban vagyunk, fenykeprol, telefon utjan Mindenkit ismer, de egyenlore Ok meg fiktiv szemelyek.
Probaltam mar magyarazni, hogy nem csak utazas lesz, hanem vegleg Magyarorszagon fogunk elni, de hogyan lehetne ez tudatositani a kis fejeben anelkul, hogy serules erje. Eleg sok embert ismer es mar van egy hasonlo koru baratja is akivel nagyon szeretik egymast.
A masik problema, hogy apukaja meg ittmarad, bizonytalan ideig. Voltunk mar nyaralni kettesben, nagyon jol viselte, de akkor meg csak masfel eves volt. Valoszinu eloszor most is azt fogja gondolni, nyaralunk, de mi lesz, ha majd "haza" akar mar menni, hogy fogja erinteni, mar mashol vagyunk otthon.
Meg egy kerdesem lenne a hazatelepulesunkkel kapcsolatban. Mivel Balint augusztusban tolti be a 3. eletevet szeptembertol mehetne oviba. Ugy gondolom azonban tul sok ujdonsag tortenik majd vele a kovetkezo honapokban, ami elegge megterhelo lessz szamara, ezert szeretnem tudni mit javasol Doktor Ur, mikor erdemes evvel a kerdessel foglalkozni. Balint kulonben okos, energikus, de nyugodt termeszetu kisfiu, aki mostanaban nem csak az idegenekkel, de meg a regi ismerosokkel is elegge bizalmatlan. Meg soha nem volt tavol tolunk, az edesapja is csak legfeljebb 1-2 orara vigyazott ra, azt is nagyon ritkan. Ilyen hatterrel gondolom "normal" esetben is kicsit problemas lehet az ovodai beszoktatas.
Koszonom a lehetoseget, varom mielobbi valaszat! Nagy-nagy Tisztelettel: Aniko
válasz »
546.  beskatulyázták az óvodában
Tisztelt Ranschburg Jenô Úr!
Nagyon örülök, hogy ezen az oldalon keresztül lehetôségem nyílik kérdezni Öntôl! Kisfiamat -aki nemrég töltötte be a 6. életévét- egyedül nevelem születése óta. Gyermekem nagyon eleven, és ebbôl fakadnak a problémák, amelyek miatt Önhöz fordultam. Az óvodában -amióta bekerült- az óvónôk szerint folyamatosan problémák vannak vele: nem tud beilleszkedni, sokszor "balhézik", verekedik, szemtelenkedik (az óvónôk szerint azért), hogy felkeltse magára a figyelmet. Valamint azért is panaszkodtak az óvónôk, hogy még mostanában is szívesebben van a felnôttek társaságában, és ez már szerintük nem normális. Sajnos én is azt látom, hogy már nem szeret óvodába járni, egyre nehezebb bevinni és elválni tôle reggel. Bár én azt látom, hogy ha eléggé le van kötve a figyelme, vagy a játszótéren játszik az ovistársaival, akkor nincs vele ennyi probléma! Az az érzésem, hogy beskatulyázták az óvónôk egy "rosszgyerek"-kategóriába, és ezért sem szereti a fiam az óvódát? Konkrét példám is van! A fiamnak van egy ovistársa, akivel hol jóba van, hol meg nem. Nemrég ezt a kisfiút piszkálta (csak szavakkal!) az én fiam. Az egyik óvónô mikor ezt megelégelte, átküldte ebédelni a szomszéd csoportba, és azt mondta neki, hogy ha ezt így folytatja, akkor az a kisfiú meg fogja ôt verni (a csúfolódásért!), és azt is, hogy ô (vagyis az az óvónô, aki ezt mondta) nem lesz majd ott, hogy megvédje (és nem véletlen, hogy nem lesz ott!)! Erre az én fiam aznap délután, amikor ôt csúfolták a csoporttársai, ellökte az egyiket, aki magával lökte a másikat. Most akkor tényleg ez a "normális" megoldás(?), vagy az óvónô mutat rossz példát? Amúgy tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű a fiammal, sokszor akaratos és nekem se fogad mindig szót, a mamájának pedig -aki eléggé elkényezteti- fôleg nem (hárman élünk együtt). Egyébként, egy nagyon értelmes, okos, és vidám kisfiú, aki végtelenül ragaszkodik hozzám. Azt is tudom, hogy én sem vagyok hibátlan, mert sokszor feszült vagyok, mert elég sokat dolgozom, és az is bánt, hogy nem lehetek többet együtt a kisfiammal. Lehet, hogyha lesz egy apja, normális, teljes családja, amit már a kisfiam is nagyon szeretne, akkor vele is könnyebb lesz? De addig? Mit tudok tenni? Mit rontottam el? Köszönettel várom megtisztelô válaszát! Krisztina
válasz »
548.  Két család (509.)
Tisztelt Doktor Úr! Egyszer már volt olyan kedves és válaszolt a levelemre (509). Igyekeztem a tanácsát megfogadni, és azt hiszem, sikeresen rendeztem a problémákat. Még mindig tanácstalanok vagyunk Tomival kapcsolatban. Párom tôlem várna valamilyen okos tanácsot, de nagyon félek, hogy nem biztos, hogy elég okos vagyok ebben az esetben. Ezért szeretnénk Öntôl tanácsot kérni.
Nemsokára (szeptemberben) megszületik Tomi kistestvére. Anyukája végre beszélt vele a babáról és Tomi is beszélt velünk, megosztva a problémáit, kérdéseit. Ki is lesz neki a baba, hol fog szerintünk aludni, mekkora lesz... stb. Csupa olyan kérdés, ami vagy felmerült az anyukájánál és tôlünk csak megerôsítést vár, vagy /ez utóbbi a megérzésem/ nem beszélnek ezekrôl a dolgokról. Teljesen természetesen beszélgetünk a kistestvérrôl, megnéztük a gyerek enciklopédiában, hogyan is él az anyukája pocijában. Mindig elmondjuk Andrással, hogy milyen jó neki, hogy ott él anyukájával, hogy biztos az elején segíteni kell az anyukájának, mert ô már egy okos nagyfiú és szükség lesz ôrá, és hogy az anyukája és János, az élettársa nagyon szereti, és hogy mennyi mindent meg fog tudni tanítani az öccsének. Elmeséltük, hogy egy pici baba, ha megszületik hogyan él, hogyan eszik (még ez is újdonság volt neki). Hogy anyukája hasában mozog, és amikor megsimogatja az anyukája hasát biztos, érzi is. Erre az volt a válasz, hogy ô még nem simogatta meg az anyukája hasát.... Maximálisan segítjük Tomit a zökkenômentes élet kialakításában. Az anya teljesen elutasító, még most is. A gyerekkel kapcsolatban nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, még fél óra pluszláthatásra sem, hiába könyörög Tomi, hogy hívjuk fel az anyját had maradjon még egy kicsit. Meghatározza, hogy mikor és mennyi idôre vihetjük el, hogy nem érdeklôdhet a párom az óvodában Tomiról, nem vihetjük nyaralni csak belföldre, stb. De ezt már valahogy kezeljük. A legszörnyűbb, hogy Tominak megmondta, hogy ezentúl élettársát szólítsa apának. Miután a gyerek tiltakozhatott, azt mondta neki, hogy Andrást szólítsa "pesti"- apának, Jánost "budai"-apának /a városok nevét nem szerettem volna leírni/. A gyerek teljesen magába zuhant. Láthatólag szorongott, hogy mit fog szólni az apja, velem beszélt elôször errôl. Én segítettem neki, hogy beszéljünk Andrással. András nagyon megszeretgette, ölébe húzta és megnyugtatta, hogy semmi probléma, ne aggódjon, majd megoldjuk. Na de hogyan? András tényleg jó apa! A szűkre szabott láthatásokat tartalmasan, szeretetben töltjük el. Az az érzésem, hogy ezt nagyon irigyli az anyuka. Tomi minduntalan odaszalad az apjához, és százszor elmondja neki, SZERETLEK APA. Mi tanítottuk meg beszélni, mászókázni, fogat mosni, biciklizni, wc-t használni. Vettünk neki méretes cipôket (diplomás anyuka gicukorral eteti, 2-3 számmal nagyobb cipôben járatja...) Nálunk már evôeszközt használ, otthon még cumisüveg van a terítéke mellett. Nálunk önállóan elment wc-re, otthon még FEKVE PELENKÁZTA. Nálunk már kapál :), metsz és fűrészel, otthon, még rácsos ágyban alszik, ahonnan nem jöhet ki, csak ha az anyja kiemeli (20 kg és 116 cm magas... és 5 éves) Tomi anyjával nem lehet beszélni értelmes ember módjára, mert azonnal büntet. Nem adja oda a gyereket, vagy egyszerűen telebeszéli Tomi fejét és tönkreteszi az egész hétvégét, mert a gyerek még álmából is sírva riad fel, és egyfolytában azt kérdezi...-de ugye hazavisztek? Soha-de soha nem fordult elô sem, szóban sem sehogy, hogy ne vinnénk haza. Sokszor mondjuk Tominak, hogy mennyire hiányzott és már nagyon vártuk mikor jön. Legutóbb azt mondta a kisgyerek, hogy anya üzeni, hogy megérdemled a sorsodat, mert elhagytál minket és nem mondhatod nekem ,hogy hiányoztam. (András 2 évig bírta ezzel a némberrel). Igenis vannak olyan nôk, akik egy széthulló kapcsolatban azt hazudják, hogy védekeztem nem lesz semmi gond, és utána azt, hogy bármit teszel, megtartom. Ez egy ilyen nô. Nem akarunk pereskedni. Emberi életet akarunk kialakítani már csak Tomi kedvéért is. Tomi egyre többször keveredik "hazugságba", mert mindkét helyen meg akar felelni. A saját álmait, vágyait kész tényként meséli el. Ami nem is baj, hiszen a korához hozzátartozik. Mi mindig nevetünk és összekacsintunk, hogy most ugye vicceltél? Tomi elneveti magát és rábólint. De mi lesz, ha egyszer nem vesszük észre, hogy ez csak vicc volt? Mit tegyünk? Válaszát elôre is köszönjük! Emese és András
válasz »
549.  Körömrágás
Kedves Dr. Ur!
Az a kerdesem, hogy hogyan tudom leszoktatni az 5 eves kislanyomat a koromragasrol? Mar probaltuk kilakkozni is, hogy szep legyen, de ugy is leragja. Kerem segitsen a problemat megoldani. Zsuzsanna SZekelyudvarhelyrol
válasz »
550.  pelenka nélkül
Kedves Tanár Úr!
A nyárra várjuk elsô gyermekünket, és az olvasások során találkoztam az Elimination Communication módszerrel. A kérdésem az, hogy mi Tanár Úr véleménye errôl a módszerrôl. Esetleg írt-e róla valahol kritikát/értékelést? Ha igen, kérem adja meg a forrás címét, mert nagyon érdekelne, hogy miképp vélekedik. Kellemes tavaszt kívánok Önnek, köszönettel, R.P. Zsanett
válasz »
551.  zenei tehetség?
Kedves Doktor Úr !
Kislányom 17 hónapos és kb. 1 hónappal ezelôtt újra kezébe kerültek a kisbabás játékai, melyek közül az egyik egy dallamot játszik. Bettike megnyomta a játékon a gombot, megszólalt a dallam, majd rámutatott a baby kompra, odament és ugyanazt a dallamot lejátszó gombot megnyomta a baby kompon is. Kiváncsi voltam arra, hogy ez vajon csak a véletlen műve volt-e avagy tudatos cselekvés és elkezdtem dúdolni egy másik dallamot, amit szintén a baby kompon lévô másik gomb megnyomásával lehet lejátszani. Legnagyobb örömömre Bettike ezután ezt az általam dúdolt dallamot is kiválasztotta.
A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy vajon ez csak a kislányom korának megfelelô fogékonyságnak tudható be, vagy esetleg zenei hallásának kifinomultságát, tehetségét jelenti ? Köszönettel egy muzikális Édesanya
válasz »
552.  példás gyerek
Tisztelt Tanár Úr!
Kisfiam 9 éves és 1 éve rágja a körmét. Eszeveszetten. Már a bôrét is, aminek következtében olyanok az ujjai, mintha ekcémás lenne. Kínos a dolog, mert én is rágom 38 éves nô létemre. Érzékeny, aggódó egyedüli gyermek. Nagyon jó tanuló. Nem visszahúzódó, de tudja, hogy mikor mit lehet. (Órán figyelünk, szünetben rohangászunk stb.) Tanítónénije nagyon szereti, mert "mindig lehet rá számítani", tisztelettudó, de ugyanakkor nem "elveszett gyerek" Most jövök rá, hogy milyen nehéz pár szóval "megjeleníteni" Ôt. Kétszer hozta szóba az alábbi témát a közelmúltban: olyan nehéz már neki jónak lenni, szeretne tombolni, kiverni a tanterem ablakait, felrobbantani az iskolát (de úgy, hogy ne legyen bent senki). Egy kicsit megrôkönyödtem és hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak. Így csak visszakérdeztem és a mögöttes érzelmekre kérdeztem rá, ill. mondtam, hogy közeledik az év vége és jön a nyár, iskolát elfelejtjük egy kicsit. Én valahol érzem és értem amit mond, ismerve a temperamentumát, az aggódó, kis szorongó lelkét. Csak azt nem tudom, hogy lehet ilyen kijelentésre elég jól reagálni??? Válaszát várva: M.Erzsébet
válasz »
553.  ügyetlen és diszlexiás?
Tisztelt Ranschburg Jenô doktor Úr!
Valamikor úgy két évvel ezelôtt én már irtam a Doktor Úrnak kisfiam ügyében. A problémám az volt, hogy az akkor öt éves kisfiamnál még mindig nem dôlt el, hogy melyik keze a domináns. Emiatt akkoriban a csoportváltás is problémát okozott, ugyanis az ovónôk a középsôcsoport ismétlését javasolták, én pedig ragaszkodtam a nagycsoporthoz, ugyanis akkor (Pont szeptember 3.- án) született a kislányom és nem akartam, hogy mind itthon, mind az oviban változások lépjenek fel a kisfiam életében. Nos azóta eltelt 2 év, a kisfiam 7 éves lett, beiratkoztunk a város "legnevesebb" iskolájába, a keze viszont még mindig ügyetlen. A mai napig felváltva használja mind a két kezét és csoporttársaihoz viszonyitva nagyon ügyetlen mind a két kezével. Az egyik ovónéni, aki iskolába jár, (beleegyezésemmel) a kisfiamról írt valamiféle tanulányt az iskolai vizsgáihoz. Azt mondja, hogy emiatt kisfiamnak tanulási, esetleg olvasási nehézségei is lehetnek majd az iskolában. Állitása szerint közel állunk a diszleksziához! Különféle tornákat javasolt számunkra és hogy naponta 20 percet ringassam az ölemben.
Kiváncsi Lennék a Doktor Úr véleményére, hogy igaz lehet-e ez a dolog, hogyan lehetne kideriteni az igazságot és a gyógymódot, ha egyáltalán létezik. Kisfiam egyébként nagyon okos, értelmes kisfiú. Könnyen tanulja meg pl. a verseket és nagyon jó a memóriája. Az iskolába sem vették volna fel ha nem teljesitett volna kellôképpen, ugyanis itt már felvételinek vetették alá ôket. Viszont mivel a felvételin nem használták a kezüket, igy nem derült ki a problémánk. Mivel azonban egyre közelebbinek érzem már az iskolát, kiváncsi vagyok, hogy milyen problémát jelenthet nekünk ez a dolog és hogy hogyan lehetne orvosolni a rendelkezésünkre álló három hónap alatt. Ovónéni szerint most annyit csináljak, hogy ne csináljak semmit és egyáltalán NE hagyjam a gyermeket rajzolni. Elôre is köszönöm a Doktor Úr válaszát. Üdvözlettel: Sz.Katalin
válasz »
554.  Verekedôs kisfiú
Tisztelt Tanár Úr !
Két gyerek édesanyja vagyok, most az elso osztályos kisfiamért aggódom. Az utobbi idoben egyre gyakrabban jon az iskolából kékfoltosan. Ez elég régi probléma, van egy osztálytársa akivel a napköziben is egy csoportba járt. Több anyuka panaszkodik, hogy az o gyerekét is bántja Istvánka. A gyerekeimet eddig ugy neveltem, hogy bármilyen problémát meglehet oldani eroszak nélkül, de most nem is tudom hogyan csitithatom a fiam, két napig borogattuk a bedagadt szemét, a lába szára is kék, mert egyszeruen belerugott a másik gyerek amint átment mellette. Eleinte azt hittem, hogy kimaradnak az ehhez hasonló jelenetek, de surubbé váltak. Néhány anyuka azt kérte a tanitónotol, hogy helyezzék át a gyereket. Erdélyi kisvárosban élünk, egy magyar anyanyelvu elso osztály müködik, ugyhogy erre nincs lehetoség. A tanitónok is belefáradtak, nem kaptak megoldást. A másik kisfiú édesanyja osztálytársam volt, az édesanyja tanárnom. Nem akarok konfliktust közöttünk, ezen a helyzeten változtatni kell, de nem tudjuk hogyan? Köszönöm elore válaszát , Edit
válasz »
555.  székletvisszatartás
Tisztelt Dr Ranschburg Jenô!
Kisfiam 4 éves lesz júliusban. Angol édesapjával másfél éves korában szakadt meg kapcsolatunk, bár két és féléves koráig még idônként látogatta. Kisfiamnál a papa látogatásainak megszakadása után székletvisszatartási problémák merültek fel. Kétéves korától már éjszaka sem viselt pelenkát, megbízhatóan szobatiszta volt. Igaz, a "nagydologhoz" sokszor kikönyörögte, hogy ne bilin vagy WC-én ülve kelljen végeznie, hanem csak addig tegyük fel a pelust, majd gyorsan lecseréljük. Nagyjából a papával való kapcsolattartás megszűnésével egyidôben kezdtem ragaszkodni hozzá, hogy ne kérjen pelust a kakiláshoz. Ezért nem tudom, vajon a papa "elvesztése", vagy az én kakilással kapcsolatos elvárásaim, vagy mindkettô váltotta ki nála a székletvisszatartást. Ugyanis a bili és pelus közti vitát nyilvánvalóan arra is használta, hogy az akaratát érvényesítse az enyém ellenében. Próbáltam nem hangsúlyt fektetni rá, hogy ne csináljunk hatalmi kérdést belôle, de nem változott semmi. Próbálkoztam WC megszerettetésével (fellépô, meseolvasás amíg ül rajta, stb), de sikertelenül (mintha nem lenne türelme hozzá) és a jutalmazással is, de ilyen hosszú távon már ez sem tartható és ôt is egyre kevésbé motiválja. Volt amikor szidtam és volt hogy próbáltam a hiúságára hatni, de ezek sem hoztak tartós javulást. Talán nem ragaszkodtam ezekhez a stratégiákhoz elég hosszú ideig?
Sajnos a gyermek az elmúlt másfél évben fültanúja volt az édesapával folyó, elhúzódó gyermektartási perem miatt érzett haragomnak pl. telefonbeszélgetés jogi tanácsadóval, anyagi gondok megvitatása a családtagokkal. Félek ez is hozzájárult a probléma elhúzódásához. Az volt az érzésem, hogy nem csupán szoktatási hibáról van szó, hanem elsôsorban lelki oka van. A táplálkozási/életviteli okokat kizártuk. Ebben belgyógyász és dietetikus is megerôsített. Sajnos kb egy éve már csak 5-7 napja van széklete. A legtöbb, gyermekeknek is adható szer nem vált be, még a szokásosnál nagyobb adagban sem. Mostanában, úgy három hónapja az egyetlen bevált szerrel (Guttalax) sikerült 3-napra csökkenteni. Az orvosok szerint ez jó, de én nem szeretném ha hosszú távon bármit kellene szedetni vele.
Elkezdtünk pszihoterápiát is, de a munkaidôm és a gyerekfelvigyázás miatt nehezen tudtam megoldani a gyerek nélküli konzultációkat és így alig haladtunk. (Három hónap alatt volt két problémanapló elemzés gyerek nélkül és egy vizit gyerekkel hogy megfigyelje a doktornô). Nagyon bánt, hogy nem tudok több idôt szakítani erre.
Kérem szíves tanácsát, hogy mit tehetnék addig is amíg a végére járunk, valamint, hogy tapasztala szerint merre keressem még az okokat. Köszönettel: K.Krisztina
válasz »
556.  cirógatás
Kedves Tanár Úr!
A lányom 6 éves. Amikor kb. 7-8- hónapos lehetett, azt tapasztaltam, hogy a meztelen testét cirógatva teljesen ellazul, szinte mozdulatlanná válik. Azóta ez mindennapos rítussá vált (már több, mint 6 éve!). A cirógatás során természetesen nem érintem a nemi szervét! Évekkel ezelôtt többen helytelenek tartották részemrôl a dolgot, mondván: mégis hány éves koráig szándékozom ezt csinálni? A dologhoz még hozzá tartozik, hogy talán 4 éves kora óta rendszeresen dörzsölgeti magát, akár 1/2 órán keresztül, miközben hangosan liheg és teljesen kimelegszik.Tudom, hogy ez természetes folyamat ebben a korban. A kérdésem az: (annak ellenére, hogy tudom, a melegséget a genetikai adottságok adják), hogy a cirógatással nem azt fogom-e esetleg elérni, hogy felnôttként ez a fajta jóérzés a nôi nemhez fogja ôt kötni? És ha ennek nincs meg a veszélye, hány éves koráig maradhat meg mindennapi ritusként? Üdvözlettel: D.Judit
válasz »
557.  túlérzékeny
Tisztelt Tanár Úr!
Nagyobbik gyermekem ôsszel lesz 8 éves, most elsô osztályos. Sajnos gyakori betegségek miatt keveset járt oviba, mire a közösségbe visszaszokott, már ismét megbetegedett, sokszor több hónapos kihagyással ment. Elég alacsony és vékony a testalkata. Nehezen illeszkedett be a gyerekek közé, valahogy mindig a perem szélén volt. Sajnos sokszor jött haza kék-zöld foltokkal a testén, sokszor bántották. Szerencsére találtunk neki egy olyan iskolát, ahol kis létszámú az osztály. Kisfiam nagyon okos, értelmes. Az immunrendszere is megerôsödött annyira, hogy alig hiányzott az iskolából. De a beilleszkedéssel itt is gondok vannak. Ezt látom akkor is, amikor iskolai programok vannak és mi, szülôk is ott vagyunk. Fogócskázás közben ô csak szalad a többiek után, de nem nagyon akarják(?) elkapni. Ha kijelöltek neki egy párt, akkor a párja az elsô adandó alkalommal odacsapódott harmadiknak másokhoz, kisfiam pedig ott baktatott egyedül. Sokszor mondja, hogy bántják az iskolában.
Megkérdeztem, kiderült, hogy "a bolhából is elefántot csinál". Ha valaki a játék hevében meglöki, akkor ô ezt nagyon zokon veszi, rögtön szalad a tanító nénihez, hogy fellökték és még napok múlva is felemlegeti. Ha játékból megütik a karját, akkor szintén rögtön szalad és panaszkodik. Beszéltem az egyik tanítónénivel, akinek a gyermeke az osztálytársa, hogy mi lehet a gond. A kislány azt mondta, hogy minek hívjuk ôt játszani, amikor úgyis megsértôdik. Gondoltunk a férjemmel arra, hogy beiratjuk valamilyen küzdôsportra. De sajnos itt, ahol lakunk csak egy fajta van, a kicsiknek azt is meg akarják szüntetni. Nem tudom, hogy mikor érik ôt valódi sérelmek és mikor nagyítja fel az apróságokat is. Nem tudom, hogy hogyan segíthetnénk neki a beilleszkedésben. Azt biztosan tudom, hogy valódi sérelmek is érik, a múlt héten pl. pofon ütötte az egyik osztálytársa. Barátja igazából nincs, idônként egy-egy baráti házaspár gyermekével jól eljátszik, de szereti, ha az van amit ô akar. Testvérével jól kijön, bár azt látom, hogy sokszor inkább enged a kicsinek. De nagyon szeretik egymást. Sokszor hallgatunk zenét, amiben nagyon jól fel tud oldódni, teljesen ellazul. A mai napig "összebújós mese" van esténként, amit nagyon igényel. Igyekszem következetesen nevelni, férjem azt mondja, hogy szerinte szigorú vagyok vele. Amit én látok az az, hogy egy kicsit más mint a többi gyerek. Mintha sokszor nem a földön járna. A családban azt mondják rá, hogy igazi kis "művész lélek". Válaszát elôre is köszönöm: S. Éva
válasz »
558.  Utánozza a barátját
Kedves Doktor Úr!
Két kislányom van, egy 3,5 és egy 2 éves. A nagyobbik sokat van együtt a szomszéd kisfiúval, aki 3 éves. Nagyon szeretnek együtt játszani és ragaszkodnak is egymás társaságához. De a kisfiú néha agressziv, hozzáüt a kislányomhoz, és olyanokat mond, hogy "én téged nem szeretlek", "te menjel el". Ha megszidódik, a felnôttnek is azt mondja. Már a kislányom is igy viselkedik. Ha megszidom vagy valami nem úgy van ahogy ô akarja, azt mondja, hogy "én téged nem szeretlek". Én nekik ilyent soha nem mondtam. Probálom is mondani neki, hogy ha valakire kicsit mérgesek vagyunk, akkor is szeretjük. Olyan is elôfordult, hogy a kisfiú hozzám ütött, erre a kislányom is rám ütött. Ez nagyon rosszul esett, mivel én a kisfiúhoz nem ütöttem, a kislányaimat sem szoktam veréssel büntetni. Egyre inkább veszi át a kisfiú tulajdonságait. Mit tegyek? Nem tehetem, hogy eltiltsam a kisfiútól, hisz óvodába is együtt járnak és nagyon ragaszkodnak egymáshoz. A kislányommal itthon elbeszélgetek ezekrôl a dolgokról, úgy látom, hogy meg is érti, de mikor a két gyerek újból összekerül, megint elôfordulnak a problémák. Ha a kistestvérével összevesznek szintén a kisfiú tulajdonságai jelentkeznek. Túl komolyan veszem az egészet? Csak a dackorszak problémái? Egyébként sokat játszom a kislányaimmal, énekelünk, mondókázunk. Vagy az a baj, hogy nem elég sokat? Elôre is köszönöm válaszát. Egy aggódó édesanya
válasz »
559.  maradjon a kiscsoportban?
Kedves Tanár Úr!
Kisfiam három hónap múlva lesz négy éves. Két éve közösségbe jár, eleinte csak fél napokra, öt hónapja már ott is alszik az oviban, ami nekünk nagy könnyebbség. Ô a legifjabb a kiscsoportban (augusztus végén született). Gondoltam, hogy iskolába majd akkor menjen, ha betölti a 7. évét. Szerencsésnek tartottam volna, ha a középsô esetleg a nagycsoportot ismétli meg, mert úgy gondoltam, hogy a fejlôdése szempontjából inspirálóbb az érettebbek társasága. Az óvoda viszont kész tények elé állított, mert olyan sokan visszamaradnak a felsôbb csoportokból, hogy a kisfiam nem fér be a középsô csoportba. Ha ragaszkodom hozzá, hogy középsôs legyen, át kell vinnem másik oviba. Ráadásul végre akadt egy kis barátja, aki persze középsôs lesz. Kisfiam már kétévesen gyönyörűen beszélt, elég nagy a szókincse, sosem selypített. Néha utánozza a többieket, pöszéskedik, de ilyenkor elég csak összevonnom a szemöldökömet, máris kijavítja saját magát. Idegenek is gyakran megcsodálják kifejezéseit, hosszú mondatait. A félévente szokásos százalékosdin 100%-ot kapott az anyanyelvi és az értelmi fejlettségére. Az óvónô megjegyezte, hogy reméli nem fog visszaesni. A rokonság mikor meghallotta, hogy újból kiscsoportba fogunk járni, egy emberként hördült fel, és bíztatnak, hogy vigyem máshova. A kisfiam még nem tudja, hogy csoportot ismétel, ettôl is félek, mert már annyira készül a középsôbe. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni, de két oldalról szorongatnak. Mi lesz jobb a fiamnak? Lehet, hogy hatévesen teljesen iskolaérett lesz, de akkor nem mehet iskolába, mert az iskolaelôkészítôn még nem vett részt. Jó lett volna ezt a döntést késôbbre halasztani és jobban bevonni bennünket is, hiszen az óvónôk sem szakmai döntést hoztak, hanem a kor szerint legfiatalabbakat tették vissza a kiscsoportba. Tanácsát várva, tisztelettel üdvözli: Veronika
válasz »
560.  éjszakai felriadások
Tisztelt Ransburg Jenô Úr !
A kislányom, Lili májusban töltötte be a 4. életévét. Nem eröltettük az óvodát, hiszen itthon vagyok a kistestvérével (a kicsi másfél éves). Az utóbbi idôben azt vettem észre, hogy bárhova megyünk is, Lili mindig a gyerek társaságot keresi. Úgy éreztük ez annak a jele, hogy elérkezett az óvoda ideje. Sokat beszéltünk neki az oviról és ô már nagyon várta mikor mehet végre. Kerestünk egy szimpatikus óvodát aranyos óvónénikkel. Május 2-tól kezdett járni. Eddigi nagyon nyugodt és harmonikus napjainkba megpróbáltuk beépiteni a rendszeres oviba járást. Továbbra is nagyon tetszett neki és szeret óvodába járni. Reggel 9 körülre visszük és ebéd után hozzuk. Ehhez továbbra is ragaszkodnék (Miért lenne reggeltôl estig távol a családjától ha mi meg itthon vagyunk?) Igy is amióta ovis, majdnem minden éjszaka ordítva ébred. Kiabál, hogy "Ne !.. NE !.. Anya... Anya!" A többi artikulátlan kiabálás. Hiába veszem az ölembe rám se néz, nincs magánál. Eltelik 5-10 perc, mire magához tér. Nagyon ijesztô és nem tudom mit csináljak. Van még valami, ami aggaszt. Ez is az óvodával lehet kapcsolatban. Az eddig válogatós és inkább keveset evô gyerekbôl egyszerre egy mindenevô jó étvágyú lett. Ez nem is lenne magában gond, de most már minden gondolata az evés körül jár. Állandóan enne és már meg is látszik rajta. Fél, hogy valaki megesz elôle valamit. Ha ez így folytatódik, el fog hizni. Mit csináljunk most? Szüneteltessük az ovit? Vagy várjunk, hátha magától megszűnnek ezek a problémák? Forduljunk szakemberhez? Válaszát elôre is köszönöm! E.S.Ildikó
válasz »
561.  Hitéletre nevelés
Tisztelt Tanár Úr!
Régóta szeretnék kérdésemmel Önhöz fordulni, de nehezen tudom megfogalmazni a problémámat. Röviden: Mikor lehet a gyermekeket a hitélettel megismertetni? Magam és férjem hívô ember, de nem kaptunk klasszikus vallásos nevelést. Nem jártunk templomba, még imádkozni sem tudok, de mélyen hiszem és szeretem Istent. Úgy érzem a teljes emberi élethez nagyban hozzájárul a hit. Ezért szeretném, ha gyermekeim - most 4 és fél éves és az egy éves kislányaim- magukénak tudhatnák ezt az érzést és ôket már gyerekkoruktól kezdve kísérné a hit adta erô és biztonság. Nekem azonban nincs gyakorlati tapasztalatom arra, hogyan ismertethetjük meg ezzel a gyermekeinket. Nem szeretném, ha késôbb hittanórán, "hivatalos" személy beszéljen errôl nekik, mert környezetem tapasztalata szerint erre nagyon sok hittant tartó pap alkalmatlan. Nem képesek a gyermekek nyelvén beszélni, sôt mesélni errôl a dologról, ezzel inkább megzavarják, elriasztják a gyerekeket. (Biztosan van kivétel, de sajnos nincs módszerem megtalálni az ilyen embereket.) Olvasmányaimban, édesapám elmeséléseiben szerepelnek esti közösen imára kulcsolt kezű mesélések, misék melyek a lehetô legtermészetesebb módon vezetik el a gyermeket Istenhez. Nekem személyesen ilyen tapasztalatom nincs, ezért kérem, segítsen. Milyen módon, esetleg milyen könyvbôl meséljek természetesen a nagyobbik kislányomnak? A Bibliából? Vagy csak úgy fejbôl? És hogyan kezdjem? Néha magamnak is nehéz megfogalmazni azt, amit gondolok errôl a dologról, de szeretném, ha nem mástól hallana elôször errôl a kislányom. Bocsásson meg, ha kicsit kusza és zavaros voltam. Szóltam elôre! Válaszát várja mély tisztelettel és szeretettel L.Krisztina
válasz »
562.  verekedôs kisfiú
Kedves Professzor Úr!
Egy elsôosztályos kisfiú anyukája vagyok, Márk hét és féléves. Édesapja külön él, nagyon jó a kapcsolatunk, naponta látogatja a gyermeket. Márk egy vezéregyéniség, az volt az óvodában is, és az iskolában is az próbál lenni. Nagyon jól tanul, de a magatartása, az néha elszomorít. Piszkálódik, mindig elsô akar lenni, s bár alapvetôen nagyon jószívű, néha gonoszkodik. Az iskolában, az osztályukban több hasonlóan okos, rátermett gyermek van, és ez idônként konfliktusokhoz vezet. A konfliktust ô veréssel oldja meg, ami nekem nagyon fáj, és lelkileg nagyon megvisel. Ez nem mindennapos nála, de havonta egyszer biztos elôfordul. Olyankor megbeszéljük, mondtam neki, hogy nekem is nagyon fáj, mikor ôt bántják, ne okozzon ilyen fájdalmat más gyermek anyukájának, ha kislányt bántott elmondtam neki, hogy a kislányokat óvni kell. Van egy gyógyító meséskönyvünk, abból is olvastunk meséket. Ami miatt most írok, az az, hogy tegnap is volt egy ilyen konfliktusa egy kislánnyal, és megütötte, a kislány is visszaütött, de nem ez a gondom, hanem, hogy ma reggel a kislány apukája megállított az utcán és amellett, hogy úgy írta le Márkot, mint aki rendszeresen veri a gyerekeket (ezt a kislányt nem bántotta eddig soha), meggyanúsított, hogy mi biztos verjük ôt, hiszen neki egy gyermekpszichológus azt mondta. Egészen pontosan, hogy a gyerek azért verekszik, mert ezt látja otthon. A férjem soha nem bántott engem, és mi sem bántjuk Márkot, engem sem így neveltek a szüleim. Az apuka nem állt meg ennél, hanem azt mondta, hogy feljelent engem a gyermekvédelmi hivatalnál emiatt. Márkkal már bejelentkeztünk egy szakemberhez, hátha tud segíteni, de az apuka vádjaival nem tudok mit kezdeni. A véleményét szeretném kérni, egyrészt Ön szerint milyen szakember az, aki ennyi információ alapján ilyet állít, a másik, hogy mit tehetek, hogy a kisfiam hagyja ezt abba, harmadrészt pedig hogyan tudom megvédeni a családunkat az ilyen alaptalan, vak és hamis váddal szemben. Nagyon elkeserített ez a támadás, elnézését kérem, ha idônként összevissza a levelem, ez emiatt van. Köszönettel, Ildikó
válasz »
563.  sírós, nyűgös baba
Tisztelt Ranschburg Jenô!
Egy 4 éves kislány anyukája vagyok. A kislányom korának megfelelôen fejlett, okos, értelmes. A gondom az érzelmeivel van. Kisbaba korában is mindig eléggé sírós volt. Rengeteget volt ölben - mindig úgy éreztem, hogy biztosan azért ilyen kis sírós-elégedetlen baba, mert nem érzi, hogy mennyire szeretjük és nem érzi magát biztonságban. Mindig vele voltam, soha nem hagytuk ott sehol, amit a nagyszülôk nehezményeztek és nehezményeznek a mai napig is, de mivel megtudtuk oldani, hogy velünk legyen (alig vártuk, hogy megszülessen), ezért nekünk így volt jó. Úgy gondolom, hogy úgyis eljön az az idô, amikor ô fogja kérni, hogy a nagyszüleinél aludhasson és felesleges ezt erôltetni - bár a lehetôséget mindig felajánljuk neki. Megszületése óta azt is mondhatnám, hogy szimbiózisban éltünk. Bevásárlásainkat, minden dolgunkat közösen oldottuk meg. Ô ennek ellenére mégis sírós, nyűgös baba.
Bölcsibe 2,5 évesen került. Azt az egy évet sajnos megszenvedtük, reggelente nagyon keserves volt az elválás, de muszáj volt visszamennem dolgozni. Szerintem egyszerűen nem volt még érett arra, hogy elváljunk. A bölcsiben is próbáltuk azt követni, hogy a lehetô legkésôbb vinni, leghamarabb elhozni, ha a férjem szabadnapos volt otthon tartani. Szeptemberben kezdôdött az ovi, amit nagyon szeret, úgy is mondhatnám kivirult. Reggelente örömmel megy (bár most a tanév vége felé már észrevehetôen fáradtabb). Régebben is voltak arra utaló jelek, hogy nem lesz egy csendes gyerek, az oviban és itthon is egyre jobban kibontakozik egyéniségének ez az oldala.
Kisbaba korábban is makacs volt, erôvel semmire nem lehet rávenni, nála csak a meggyôzéssel lehet célt érni (csak erre nincs mindig energiája az embernek). Nem tiltottunk meg tôle semmit, csak amit már tényleg nagyon muszáj volt, mert az ésszerűség is azt diktálta, ezzel is a sírást akartuk elkerülni.
A gondom az, hogy sokszor olyan felfoghatatlan dolgok miatt is sír, amit már tényleg nem lehet megérteni. Pl. délután hazaérünk, a kicsi megy a WC-re, utána az apukája kéri, hogy mosson kezet, egyrészt mert WC-n volt, egyrészt mert most értünk haza ô erre elkezdett sírni és nem hajlandó rá. Ilyen és ehhez hasonló dolgok rendszeresek. Mostmár a párom és én is úgy érzem, hogy fáradtabbak és türelmetlenebbek vagyunk vele és ilyenkor gyakran rákiabálunk. De mi csendesek vagyunk, ez a kiabálás nem jön "alapból", minket is megvisel és a kicsivel szemben sem tisztességes, nem is hiszem, hogy ez a megoldás. Az oviban szófogadó, engedelmes kislány. Én nem azt várom, hogy mindig jó legyen, csak ne ilyen csatározásokkal teljen az együtt töltött idô. Nem tudom, hogyan változtathatnék ezen a helyzeten, azt gondolom a mi hibánk, hogy velünk így viselkedik a kislányunk, mert a mi viselkedésünk eredményezi az övét. Egy este például dolgom végeztével le szerettem volna ülni a kanapéra a férjem és a kislányom mellé, de már nem volt ott hely, ezért a babát az összes kellékkel együtt áthelyeztem az asztalra. Ezen a kislányom kiakadt, közölte velem, hogy nem ülhetek mellé, mert az a baba helye. Erre már nálam is elszakadt a cérna és nagyon elkeseredtem - ami szerintem látszott is rajtam, és azt mondtam, hogy szerintem nem érdemlem meg ezt a viselkedést. Vagy például nem vehetek fel szoknyát csak akkor ha ô is azt vesz fel. Szabályosan meg kell gyôznöm a saját öltözködésemrôl. Ha az ô ellenvetése ellen mégis szoknyát veszek fel, akkor sír. Hiába ajánlom fel, hogy ô is szoknyában legyen. Ilyenkor általában engedek. Ennek ellenére azt mondom, hogy ô jó gyerek, az az oviban, a nagyszülôknél, ezt csak velünk, a szüleivel csinálja. Nehéz ezt a helyzetet így leírni, remélem, hogy elég tárgyilagosan tudtam fogalmazni. Válaszár, tanácsát elôre is köszönöm. Tisztelettel: Zsusza
válasz »
564.  éjszakai bepisilés
Tisztelt Doktor Úr!
Két kisebb problémám van, ezekben szeretném kérni a segítségét. 1. Azért merem századszorra is felhozni az éjszakai bepisilést, mert végigolvasgatva a többi kérdést, nálunk kicsit más a helyzet. Lányom 4 éves, de még sose volt ágytiszta, nem visszaesésrôl van tehát szó. 100%-osan szobatiszta is csak 3 éves kora elôtt kicsivel lett. Pelenka van rajta éjjel, és az mindig nedves. Délutáni alvásnál nincs rajta természetesen. Új ágyat is szeretnénk neki venni, emeleteset, amilyet ô szeretne, és azt mondtuk neki, olyan ágyat akkor kap csak, ha már nem pisil be. Ennek sem volt hatása, ugyanúgy bepisil. Meddig érdemes várni vele? Vegyem le apelenkát, ahogy másoknak tanácsolta, lesz, ami lesz? Egyébként óvodába jár, ahol jól érzi magát, alapjában véve kiegyensúlyozott kislány, nem tudnék semmilyen zavaró tényezôt mondani, ami miatt pszichés oka lenne.
2. Másik kérdésem egészen más jellegű: fejjel lefelé rajzol. Nem minden esetben, de az esetek nagyrészében igen. Tudom, hogy nem lehet még 100%-os biztonsággal megmondani, de nagy valószínűséggel balkezes lesz, sokkal dominánsabb az a keze. Bár ez nem biztos, hogy összefüggésben van a rajzolással. Mindenesetre fejjel lefele rajzolja a figurákat, aztán megfordítja, és úgy nézegeti, tehát tudja, hogy fordítva az "igazi". Nagyon köszönöm a segítségét, további jó munkát kívánok: Kata
válasz »
565.  írigység?
Tisztelt Doktor Úr!
A következô problémával fordulok Önhöz: Két gyermekem van, a nagyobbik fiam 3 éves, a kisebbik pedig hat hónapos. Az utóbbi idôben a nagyobbik gyerek sajnos nagyon iriggyé vált. Úgy érezzük, hogy ez már túl van a természetes mértékű testvérféltékenységen. Már nem csak saját játékait veszi el a kisebbtôl, hanem azokat is, amiket a kicsi kapott (a kicsi most kezdett el mászni és hallottuk, hogy ilyenkor esetleg felerôsödhet a féltékenység, de ez túl soknak tűnik). Sôt, irigysége már velünk szemben is megnyilvánul. Fôleg a feleségem az áldozat. Az étel is és sok minden más is az irigység tárgya lehet nála. Az a legkétségbeejtôbb, hogy tisztán látszik, hogy csak azért vesz el pl. egy falatot a tányérról, hogy feleségem ne egye azt meg, hiszen a fiamnak a falat túl nagy. Csak az "elbirtoklás" öröme miatt csinálja. Mikor ezt neki szóvá tesszük és olyan hangulatban van, hogy nem akarja teljesen figyelmen kívül hagyni, amit mondunk neki (mert legtöbbször mintha a falnak beszélnénk), akkor azt szokta mondani, hogy "nem csinálok többet ilyet, szót fogadok" stb. Ezeket az ígéreteit aztán nem tartja meg. A testvérével (és velünk is) sokszor durva. Sokszor, mikor odamegy hozzá megsimogatni, szinte látom rajta, hogy legszívesebben megütné. Még a fogát is ki szokta vicsorítani, ahogy visszatartja magát. Úgy tűnik, hogy önuralma csak annak köszönhetô, hogy ott vagyunk, hiszen sokszor elôfordul, hogy, ha magukra hagyjuk ôket valamiért, akkor a kicsi néha sírva fakad, minden utólag látható indok nélkül. Érthetô módon feleségemet mindez nagyon kétségbe ejti.
Sajnos elôfordul, hogy úgy kiborul, hogy azzal a gyereket is megijeszti. Szerencsétlen módon a nagy fiú az ilyen esetek után akkor is elutasító az anyjával, ha az vigasztalni próbálja, ami pedig csak olaj a tűzre. Nem igaz viszont, hogy teljesen elutasítja az anyukáját, hiszen naponta többször is kér még szopizni és ha nem is mindig, de naponta 1-2x meg is kapja (nem hagyta abba, három éve folyamatosan szopizik, úgy gondoltuk, hogy addig megkapja, amíg ô kéri és az anyukájának sem teher). Nem zártuk el a kicsit hermetikusan a nagytól soha. Már az elsô perctôl fogva hagytuk, hogy hozzáérjen vagy simogassa és csak akkor léptünk közbe, ha eldurvultak a dolgok vagy valami veszélyeset csinált a kicsi közelében. Eleinte úgy gondoltuk, hogy ne legyen külön játékuk a gyerekeknek, hanem minden legyen közös. Errôl késôbb lemondtunk, többek között az Ön másoknak adott tanácsainak hatására. Mikor második fiunk megszületett az idôsebb furcsán viselkedett az anyukájával. A kórházban még nem is annyira (az ottlét talán túlontúl is újdonság volt még), de itthon már kicsit idegenként kezelte ôt. Érdekes módon a játszótéren nem nagyon jön elô az irigysége. Nagyon ritkán fordul csak elô, hogy egy-egy játékért "megküzd" valakivel, inkább jellemzô rá a megfutamodás. Nem is szoktuk támogatni az erôszakos megoldásait, ilyenkor mindig rászólunk. Lehet, hogy a játszótéren is elôjönne az irigysége, de ott az új gyerekekkel elôször mindig félénk kicsit, lassan oldódik, inkább kívülrôl figyel. Azután persze virgonc lesz, de mindig jönnek friss gyerekek, akik "szinten tartják" a félénkségét és talán ezért nem irigy. Végsô soron az lenne a kérdésem, és elnézést a bô lére eresztett mondandó miatt, hogy a fent leírtak vajon beleférnek e a testvéri féltékenység fogalmába vagy valami komolyabbról van itt szó? Tisztelettel Árpád
válasz »
566.  Evés és füllentés
T. Ranschburg Jenô!
Nagyon sokat segített már, amikor kisfiam csecsemô volt, most a nôvére miatt írok. Ô 3,5 éves múlt, eleven, jókedélyű, eszes leányzó. Idén februárban kezdtük az ovit, mert azt láttam, nagyon igényli már a gyerektársaságot annak ellenére, hogy sokat foglalkozom velük itthon. Nem is volt gond, azonban két dologgal kapcsolatban nem tudom, mi lenne a helyes reakció részemrôl.
Egyik a füllentés. Nemrég kezdte, hogy bár látom, mit csinál, letagadja, vagy az öccsére fogja, aki másfél évvel fiatalabb nála. Akkor is, ha az igazmondásnak nem lenne következménye. Pl: Te szedted ki a tűzoltó autó zsinórját? Mivel csak ô volt a közelben, feltételezem, ô volt, azonban a válasza az, a szél fújta ki... Mekkora ügyet kell ebbôl csinálni? Nyilván nem hagyom szó nélkül, próbálom megértetni vele, hogy ez nem helyes, de vajon érti már, mi az: nem mondani igazat? Vagy büntetni is kellene valamivel? Tanácstalan vagyok...
Másik dolog az evéssel kapcsolatos, eleinte ô is, mint egy korábbi levélíró, azt tapasztaltam, hogy nagyon megjött az étvágya, most viszont hirtelen semmi sem finom, csak 3 féle ételt szeret, a többire fanyalog. Bezzeg, ha ebéd után kilátásban valami finomság (hétvégén), akkor azt megenné. Én nem megyek bele abba, hogy neki külön fôzzek, se abba, hogy csak a kedvenceit készítsem. Ha nem eszi meg az ebédet/vacsorát, akkor maximum gyümölcsöt adok neki. El fog ez múlni? Valóban nem ízlik neki, vagy ez most egy felvett dolog nála? Itt is az a kérdésem: mekkora ügyet csináljak belôle? Ha nem eszik, akkor ne kapjon desszertet? Azt nyilván nem tudhatja, mit jelent: nem ettél eleget, ezért nem kapsz sütit. Lehet azt, hogy még 3 kanállal egyél, utána kapsz? Válaszát elôre is köszönöm: Krisztina
válasz »
567.  Szeparációs félelem
Tisztelt Doktor Úr!
A kislányunk 11 hónapos, és -szerintem, ahogy legtöbb baba- szopizás közben aludt el, 8-9 hónapos koráig. Azonban nem régiben kiderült, hogy decemberben testvérke fog érkezni, így azt a tanácsot kaptuk, hogy ne szopizás, ne ringatás közben aludjon el a kicsi, hanem tegyük le a kiságyba és hagyjuk esetlegesen sírni, majd elaltatja magát. Ez a módszer napközben remekül működik. Ám az estékkel vannak problémáink. Kb. 1 hónapja a férjem fürdeti és altatja el a kicsit, és ô is megy hozzá, ha esetleg szükséges (így gondoltuk az éjszakai szopizást elhagyni, ami egyébként sikerült is). Ez működött is mostanáig, de az utóbbi idôben Léna, bár elalszik az apja kezében, egybôl felébred, amint leteszi, és nagyon sír, a kezét az ajtó felé tárja és "engem keres". Próbáltuk, hogy esetleg én ringassam el, de már akkor is egybôl riad, ha leteszem. A kérdéseim a következôk: 1. Meddig hagyhatunk egy kisbabát sírni? Állítólag ezzel nem okozunk neki lelki sérülésket, de ez valóban így van? (talán ez a lefontosabb kérdés) 2. Van éjjeli fény a kicsi szobájában, de elég szerény a fénye. Lehet, hogy a sötétben fél? (Nappal nincs (egyedül!) elalvási gondja) Egyálatlán félhet egy ennyi idôs gyerek? 3. Mennyire hagyjam, hogy mások tanácsai alapján eltávolítsam magamtól a gyerekem csak a következô baba születésére hivatkozva? 4. Altassam én Lénát (de ugye mint írtam ez önmagámabn nem megoldás) vagy próbálkozzunk továbbra is Apával? Elôre is köszönöm a válaszait! Tisztelettel: F.Dóra
válasz »
568.  Verekedôs baba
Tisztelt Ranschburg Jenô!
Két gyermek édesanyja vagyok, kislányom 7, kisfiam 1,5 éves. Most kisfiam viselkedése bizonytalanított el, ezért fordulok Önhöz tanácsért. Marci születésétôl kezdve végtelenül nyugodt, kedves, éjjel-nappal nagyokat alvó kisbaba. Kb. 2 hónapja azonban elkezdett "verekedni". Úgy veszem észre, hogy ehhez nem szükséges, hogy rossz kedve legyen, sôt, inkább akkor jár el a keze, ha jó kedve van. Általában engem céloz meg. Ütöget, húzza a hajamat, néha játékokat dobál rám. Próbáltam többféleképpen reagálni: megmagyarázni, hogy ezt nem szabad, mert nekem fáj; kis kezét fogva megmutatni, hogy inkább simogasson; elterelni a figyelmét (ha 10-15 perces "verekedés" után még van türelmem hozzá); de az is elôfordult már, hogy rákiabáltam. Egyik sem használt. Ha rákiabálok, vagy csak erélyesen rászólok, szája legörbül, szeme könnybe lábad, azért sem sírja el magát, csak mérgesen néz rám. Férjem és én egyáltalán nem vagyunk hívei a testi fenyítésnek, sosem lát tôlünk ilyet, és kislányunk sem bánik durván a kisöccsével. (Na jó, néha azért "véletlenül" ellöki, vagy jó erôsen megdögönyözi.) Kérdésem az, hogy ez az agresszió mennyire szokványos ebben a korban, és hogy szükséges-e tennünk valamit ennek elkerülése érdekében? Hogyan kellene reagálnom ilyen helyzetekben? Szeretném, ha kisfiam nem válna túlzottan verekedôs, agresszív kisfiúvá. Már most beleborzongok, ha a mai fiús játékokat látom (pókember, szörnyek, stb.). Elkerülhetô valahogy, hogy késôbb ezen játékok felé húzzon? Van értelme elkerülni ezt, vagy jobban tesszük, ha korunk játék-divatjának behódolva hagyjuk, hogy érdeklôdésének megfelelôen válogasson a játékok között? Köszönettel várom válaszát, kellemes nyarat kívánok! Üdvözlettel Dóra
válasz »
569.  Hogy segítsek apun?
Csókolom!
Én "még csak egy gyerek" vagyok, de a segítségét szeretném kérni, remélem válaszol majd a levelemre. Elolvastam néhány másik levelet, és mindenhol a szülô kérdezett a gyerekérôl. Nos, most ez fordítva lenne, ha nem baj, és remélem, nem zavarom fölöslegesen. Az apukámról van szó. Nagyon elhanyagolja magát. Szívbeteg, cukorbeteg (20-as volt a cukra, amikor kiderült a dolog), dohányzik, és egy csomó bort iszik. Könyvelô, sok munkája van, ez miatt csak nagyon-nagyon ritkán mozdul ki a friss levegôre. Mit tegyek? Nagyon egészségtelenül él, és már régóta "köhög", persze a cigi miatt. Egyszer már írtam valahova, ott azt válaszolták, hogy mozduljak ki vele, de nem lehet! Egyszerűen nem tudok rá én se, anya se hatni. Kérem, segítsenek, mit tegyek? Nem akarom elveszíteni. Elôre is köszönöm: egy 13 éves lány
válasz »
570.  Ujjszopás és körömrágás
Tisztel Doktor Úr!
Kislányom 5 éves, 2 hetes kora óta szopja az ujját és kb 3 hete elkezdte rágni a körmét. Kérdésem, hogy hogy tudnám leszoktatni ezekrôl, már próbáltuk magyarázni neki, hogy csúnya lesz a keze a körömrágástól és mindenféle piszok kerül így a szájába, de látom, hogy csinálja. Igaz, hogy szinte minden ujjszopós gyerek rágja a körmét és ha nem foglalkozunk vele akkor abbahagyja? Várom válaszát. Köszönettel: Judit
válasz »
571.  Harapós gyerekek
Tisztelt Doktor Úr!
29 hónapos kisfiam viselkedésével kapcsolatban szeretném véleményét kérni. Gyermekem korához képest értelmes kisfiú, hosszú mondatokban, nagy szókinccsel, tisztán beszél, érdeklôdô, kb. 2 hónapja indult a "miért?" korszaka . Nagyon igényli a vele való foglalkozást, sokat beszél, kérdez, magyaráz. Önmagát egyedül sokáig nem képes lekötni, önálló játékhoz nincs türelme, inkább figyel, kér, hogy játsszunk együtt. 20 hónapos korától bölcsôdés. Mielôtt bölcsibe került, ô volt az a kisfiú, akitôl hasonló korú társai elvehették a játékát, nem küzdött érte, félrelökhették, eltűrte, úgy jellemeztem, hogy igen szelíd kisfiú. A beszoktatás nem ment túl könnyen, reggelente a tôlem való elszakadáskor rendszeresen sírt, egészen a közelmúltig -napközben a gondozónôk elmondása alapján igen aktív volt, jól érezte magát-, a napokban történt elôszôr, hogy magától kérte, menjünk a bölcsibe. Éppen ezekben a napokban tudom elmondani, hogy kisfiam viselkedése 180 fokot fordult. Kb. 2 hónappal ezelôtt egy kisfiú harapni kezdett a bölcsiben, követték ôt más gyerekek is, ezeket az eseteket kisfiam gyakran elmesélte. Kb. 3-4 hete ô is "beállt a harapósok közé", lökdösôdik, sokszor látszólag minden ok nélkül ellök gyerekeket, verekszik, elveszi mások a játékát. Úgy látom, más gyerekek játékát vagy a bölcsis játékokat is a magáénak tekinti. A többi harapós gyerek idôközben kezdi abba hagyni a harapást.
Amikor kisfiam "kötekedik", nem látszik mérgesnek. Tettét rendszeresen megmagyarázza, pl. "azért löktem el XY-t, mert meglökte AB-t" - ami esetleg napokkal vagy hetekkel korábban történt. Ilyen alkalmakkor higgadtan igyekszem elmagyarázni, hogy ilyet nem szabad csinálni, mert fáj a másiknak, mostanában pedig, mivel igen gyakoriak ezek az esetek, ha a magyarázat és a figyelmeztetés ellenére folytatja a verekedést, nyugodtan haza viszem és elmondom neki, hogy nem játszott szépen.
Otthon jó kedvű, élénk, kedves, mindent megbeszélünk, szeret segíteni, szót fogad. Mostanában elmondja, hogy ha XY elveszi majd tôle a játékát, ô meg fogja harapni. Állandóan magyarázom, hogy ez nem szép dolog, szóljon inkább a gondozó néninek, de mintha meg sem hallaná.
Azt gondoltam, ezentúl az ilyen irányú beszámolóit figyelmen kívül hagyom, inkább olyanokat kérdezek majd, hogy holnap is fog-e segíteni a bölcsiben rendet rakni, mert úgy hallottam, nagyon örült ennek a gondozó néni. Továbbá, mivel egész nap a bölcsiben közösségben van, korlátozni gondoltam a más gyerekekkel való együttlétet, eddig délutánonként is gyakran játszottunk pajtásokkal játszótéren, segíthet vajon, ha egy ideig többet lennénk ketten, és elkerülnénk ezeket a konfrontációs helyzeteket? Úgy érzem, nehezen dolgozza fel, hogy sok gyerekkel játszik. Most a bölcsiben is vannak vendég gyerekek.
Ide kapcsolódik még egy kérdésem. Az egyik vendég kislányt különös figyelemmel tünteti ki, ôt nem bántja, ruháját igazgatja, virágot szed neki, mosolyog rá, állandóan ôt nézi, merre jár, a gondozónôk nem gyôznek csodálkozni. Állandó bölcsis társai között nincs olyan, aki ennyire szimpatikus lenne neki. Azt gondoltam, megkérdezem a kislány anyukáját, hova szoktak járni játszani, és nem zavarná-e ha néha csatlakoznánk. Kicsit bennem van, hogy rosszul esik majd fiamnak, amikor nem találja a bölcsiben a kislányt. Egyébként a verekedôs viselkedése mellett sokszor vigasztal másokat, felsegíti az elesett gyereket a földrôl stb.
Mi válthatta ki gyermekemben ezt a verekedôs viselkedést ilyen mértékben? Aggódom, mert a napokban a gondozó néni viszi a fiamat is magával, ha más gyereket tisztába tesz, nem veheti le róla a szemét, mert azonnal történik valami, ha valamelyik gyerek felé nyúl, elôre szól neki, hogy "finoman!" . Igy esetleg azt az üzenetet küldi felé a külvilág, hogy "igen, Te egy verekedôs gyerek vagy!" A gondozónôk egyébként nagyon kedvesek, úgy érzem, szeretettel foglalkoznak vele, sok mindent meg tudunk beszélni. Tisztelt Doktor úr, hogyan tudnám segíteni kisfiamat, hogy túllépjen ezen a viselkedésen? Elôre is köszönöm válaszát és figyelmét. Üdvözlettel, Egy aggódó anyuka
válasz »
572.  Kapcsolat a felnôttekkel
Tisztelt Tanár Úr!
Két kisfiam van, egy négy éves, és egy kilenc hónapos. Nagyobbik fiammal kapcsolatban vannak problémáim. Tudni kell róla, hogy nagyon anyás a kezdetektôl fogva, nehezen enged el maga mellôl, néhány órás távolléteken kívül nem volt még nélkülem sehol. Oviba se akar járni, bár természetesen igazából nem is tudja, mi az, de elválni tôlem nem akar. Mivel megtehetjük, nem erôltetjük ezt sem, ahogy semmit. Okos, értelmes, mozgékony, szeretnivaló gyerek. Két éves kora körül nagyon megváltozott az addig nyitott, cserfes gyerkôc, és nem állt szóba senkivel, még gyerekek közé se akart menni. Ez szép lassan javult, a gyerekeket mostanra újra nagyon szereti, de a felnôttekkel nem áll szóba, rájuk se néz, nem válaszol nekik. Ha társaságban vagyunk, csak lóg az apja nyakában, vagy az enyémben, és az arcát is eltakarja, hogy senki se lássa. Ezt az állapotot már kezdtem elfogadni, erre most újabb dolgokat produkál: tegnap fogorvoshoz vittem, ahol elég agresszíven viselkedett, csapkodott, rugdosott. Ezután vendégeink jöttek, akik közül az egyik hölgyet valami miatt nem szereti. Egész idô alatt csúnya dolgokat mondott neki / minek kellett Katinak jönnie? Megölöm, ha nem megy el.../, párnákkal dobálta, és jókat nevetett a saját disznóságain. Eddig, ha valakit nem szeretett, akkor kerülte, elbújt elôle. Most meg direkt odaszaladt hozzá, és úgy csapott rá, vagy huncutkodott vele. Ráadásul épp az ô szülinapjára hoztak ajándékot a vendégek, tehát még örülnie is kellett volna... Hozzátartozik a történethez, hogy a múlt hetet húgomnál töltöttük, ahol Balázsnak van két nagyobb unokatestvére, és ôk rengeteget verekszenek egymással. A héten Balázs is nagyon eltanulta ezt, ô is verekedett bôven. És tegnap nagyon fáradt volt már, ennek a számlájára is írhatnám a dolgot akár. A kérdésem az lenne, hogy kell-e aggódnom, vagy bízzak benne, hogy átmeneti a dolog, esetleg vigyem szakemberhez a gyereket? Köszönöm elôre is a válaszát! Tisztelettel: K.Judit
válasz »
573.  Bepisilés
Kedves Doktor úr!
Fiam 3 éves, a lányom 1 éves. Fiam a pici születése elôtt nagyon simán lett szobatiszta. 1 hét alatt tulajdonképpan teljesen elhagytuk a pelenkát. Lányunk születéséig mégcsak "baleset" sem történt. Aztán a kislány születése után idôszakosan elôjön egy olyan "probléma", hogy be-becsurgat a fiam. Most immáron ez már a 3.-4. ilyen idôszak. Az elôzôeket észérvekkel meg tudtuk állítani. (pl. a kicsik bepisilhetnek, de a kicsik nem játszhatnak ollóval, nem mehetnek játszni a gyerekmegörzôbe, ...)
Most viszont 1 hónapja semmi nem akar hatni. Próbáltuk a szokásos módszert, de nem segített (valszeg az is a baj, hogy a kislány is most már hogy jár, egyre több mindent megcsinálhat, amit a kisfiú megcsinálhat, tehát kevésbé éles a határ). Próbáltuk, hogy ha bepisilsz, akkor nem mehetsz be a gyerekmegörzôbe játszani a többi gyerekkel, mert ha ott is becsurgatsz, az baj. Próbáltam, hogy amikor bepisilt, akkor együtt lecseréltük a gatyust, aztán próbáltam, hogy egy ideig neki kellett lecserélni egyedül kivonva ezzel ôt a játékból. Semmi hatás.
Szeretném, ha lenne valami ötlet arra vonatkozóan, hogy mi hozhatná újra meg a várva várt szobatisztaságot. Vagy esetleg más az ok? Volt már, hogy azt mondta nem veszi észre, hogy jön a pisi. Vagy, hogy eljátszotta az idôt. De gyanús, hogy ezek csak olyan bevett válaszok, amit a nagyobb unokatesóktól hallott, mert ott elég sokáig voltak problémák. De miután éjszaka soha nincs probléma, ezért gyanítom, hogy direkt bepisilésrôl van szó. Szeretném, ha nem az maradna meg benne, hogy ha bepisilget, akkor több figyelmet kap, vagy azzal elér valamit, de mellette ez nyílvánvaló jelzés, hogy többet szeretne valamibôl, és akkor hibának tűnik ezt nem észrevenni... Mit tegyek? Elôre is köszönöm válaszát, egy anyuka
válasz »
574.  késôi gyermek, túlzott aggodalmak
Tisztelt Doktór úr !
Ugynevezett "késöi" szülök vagyunk. Sok, sok elvesztett terhesség után a 6 évig tartó lombik programnak köszönhetöen mégis megszületett egészséges kislányunk. Ekkor mi már 17 éve házasok voltunk. Számunkra azóta csak a lányunk létezik !!!! Talán ezek azok az okok, amiért borzasztón féltjük egyetlen gyermekünket és a gondjaink a kicsivel valószínüleg innen erednek. Most elsö osztályos és az egyik szomszéd kislánnyal /osztálytárs/ szinte elválaszthatatlanok. Reggelente együtt sétálunk az iskoláig, de történt, hogy késve ébredtem és sajnos kocsival kellet indulnunk. Közben becsöngetett a szomszéd kislány és mondanom kellet, hogy mi most autózunk, mire a lányom olyan dührohamat kapott, torka szakadtából kiabált velem, mert hogy csak én vagyok mindenért a hibás és semmit nem engedek meg neki, le akarta szakítani a függönyt, letépte magáról a blúzt, nekemtámadt és közben azt kiabálta, hogy utállak. Es a végére majdnem hányt. Az apja most azt mondta, hogy egész héten ezért a viselkedésért nem mehet ki játszani. Ez a jelenet másodszorra fordul elö egy hónap alatt. /Egyébbkén nem értek egyet az apjával/ Azonnal próbáltam nyugtatni a gyereket, aminek az lett az eredménye, hogy az apját látni sem akarta. Az utóbbi hetekben pedig nem is halgat ránk, bármi legyen is az, midjárt ellenkezik, húzza az idöt és nem hajlandó a szép rábeszélés ellenére sem megcsinálni amit kérünk töle. Pl: gyere fürdeni, menjünk lefeküdni, gyere be mert már 7 óra, csináljuk végre a leckét, és még sorolhatnám. Csak a NEM és a Dac !! Rettenetes lelkiismeret furdalásom van mert nagyon úgy érzem, hogy elrontok valamit És ha most nem tudok hatással lenni rá, akkor mit várhatok 6-7 év múlva ? Csavargás, barátok, drog ? Magam részéröl csak annyi, hogy a változó kori problémák miatt sajnos egyre kevesebb az én türelmem is, tehát egy állandó küzdésben vagyok magammal is. Ez is ok lehet ! Rémálmaim vannak, hogy a kicsit elrabólják, vagy megeröszakolják stb és az ilyen éjszakáim után reggel már eleve órákig nem tudok lenyugodni. Azt hiszem, hogy a gyerek túlféltése irányitja a helytelen nevelésem. Jól gondolom ?? Egyébként jár tenis edzésre, tornára, táncolni és szeret az iskolai programokban is részt venni, tud már úszni, biciklizni, korcsolyázni, Inliennozni, már két éve egyszerre 2 karikával Hulla-hoppozik, nagyon mozgékony, de kissé dicsekvö tipus, szeret a központban lenni, akaratos és egyre többször lódit is. Anyanyelve német-magyar. Tanul angolt és franciát. El van kényeztetve, szinte mindig megkapja amit akar és ezek miatt a férjemmel vannak nézeteltéréseink is. Hol rontjuk el ??? Nagyon köszönöm a válaszát ! Tisztelettel Ildikó P.
válasz »
575.  színek
Tisztelt Professzor Úr!
Egy kedves barátnôm nevében tenném fel a következô kérdést: a barátnôm kislánya a napokban 7 hónapos. Mindenki szerint szépen fejlôdik, mind testileg, mind szellemileg. A lelki fejlôdése azonban aggasztja az édesanyját. A barátnôm észrevette ugyanis, hogy a kislányt két szín "hozza lázba", méghozzá a fekete és a zöld. A barátnôm szeretné megtudni, mit jelentenek ezek a színek, van-e valami kivetülésük a kislány lelkére. Válaszát elôre is köszönöm: egy segítô barátnô
válasz »
576.  verekedôs nagyobb testvér
Tisztelt Tanár Úr!
Nagyobbik lányom 2 év 10 hónapos. Most született kishúga két hete. A gond az, hogy a nagy olykor (naponta többször) rátámad a kicsire. Megrázza a bölcsôjét, megüti a fejét. Természetesen elmondtuk, hogy miért nem szabad a kicsit a bántani (ô még nagyon sérülékeny, védtelen, fáj neki a bántás, zavarás, ha felébreszti, akkor annál is kevesebbet tudok a naggyal foglalkozni stb.) A fejmegütést talán sikerült leállítanunk, megtiltottuk, hogy a fejéhez nyúljon, karját, lábát simogathatja csak. A bölcsôrázást, illetve az ébresztgetést, szoptatás közbeni zavarást viszont most is jó játéknak tartja, mert kergetôzés lesz belôle, amin jót nevet. Aztán, ha elkapjuk, megfogjuk, és egy kicsit nem engedjük el, ekkor persze kétségbeesetten sír. Apja kiabálással próbálkozott (pedig nem kiabálós típus), a gyerek ettôl elôször megijedt, abbahagyta a rosszalkodást, sírt, de harmadnap már hatástalan volt a dolog. Nagylányom egyébként nagyon anyás, szerintem kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Nem volt még tôlem távol, a szülésnél is csak két napot töltöttem kórházban, és napközben akkor is sokat volt bent nálam. Még szopizik, most egy kicsit többet, mert látja, hogy a kicsit szoptatom. Az apja egyelôre itthon van velünk, még egy hétig. Nagyon jól megvannak, sokat játszanak. Én még nem tudtam kialakítani megfelelô napirendet, a kicsi nagyon igényli, hogy fogjam, és rengeteget szopizik. Ezért a naggyal kevesebbet foglalkozom, mint szeretnék. Nagylányom egyébként is "verekedôs" volt, volt már egy ilyen idôszaka másfél évesen, amikor a játszótéren ütött meg gyerekeket, illetve a terhességem elején engem szokott bántani, de mindkét jelenség megszűnt pár hónap alatt. Mindig rászóltunk, hogy nem szabad, fáj, mondtuk, hogy haragszunk. Most azonban jobban aggódom, hiszen a kicsit is féltem, testileg-lelkileg, illetve a naggyal sem szeretném megutáltatni a kistestvérét. Kérdésem, milyen módszerrel tudnám hatékonyan csökkenteni a kistestvért érô bántást, úgy, hogy a nagyot se érje hátrány. Köszönöm szépen a segítséget, és kellemes nyarat kívánok! Mónika
válasz »
577.  nem tudja a színeket
Kedves Dotor Úr!
A kisfiam szeptembertôl ovis lesz, s már nagyon várja.:) De sajnos egyszerűen nem tudtam neki megtanítani a színeket, mindenben nagyon ügyes de ezzel egyszerűen nem tudunk elôre lépni. A színeket egyezteti, de ha megkérdem melyik a kék, vagy sárga nem tudja a választ. Ennek mi lehet az oka? Lehet hogy valamilyen részképesség zavarra utaló jel? Jobban oda kell rá figyelnem, vagy csak egyszerűen nem érdeklik Ôt a színek? Viszont ha megdícsérem ha eltalálta, azt valahogy nem tudja elfogadni. Bármikor ha megdícsérem elmegy, vagy kicsit megüt és azt mondja kicsit lenézôen, hogy: Aj Anya! Majd nem is akar többet játszani. Pedig mindig odafigyelek rá, hogy sikerélménye legyen. Lehet hogy elrontottam valamit?! Válaszát elôre is köszönöm! Soma anyukája!
válasz »
578.  ikergyerekek, kezdeti nehézségek
Tisztelt Doktor Ur!
Nagyon sok kerdesem lenne, de megprobalok tomoren fogalmazni. Lassan ket evesek lesznek az ikreim, egy fiu es egy kislany. Kulfoldon elek, ok itt szulettek. Meglehetosen maganyosak vagyunk, mert a ferjem sem idevalosi, csak a munka kot ide bennunket. Nincsenek barataink igazan, foleg nekem, a ferjem persze jol kijon nehany kollegaval, de szorosabb kapcsolatok nem alakultak ki.
Az elso par honap kegyetlen volt, nagyon megszenvedtuk. A babak szinte allandoan sirtak, soha nem aludtak, en pedig megprobaltam nem megorulni a tehetetlensegtol. Amennyire tudtam, kezben tartottam oket, de a kettot egyszerre soha nem tudtam. Igy az egyik a hordozoszekben ult, es ringatassal nyugtatgattam.
Bevallom, nekem nincsenek szep elmenyeim ebbol az idoszakbol. Csak a boldogtalansag, sikertelenseg erzesere emlekszem. Azt is bevallom, hogy nagyon hosszu ido kellett, hogy vegre ugy erezzem, ezek a kis emberek fontosak szamomra. Persze a feladatom ellattam, soha nem voltam potencialis veszelyforras, bar neha hangosan zokogtam en is, csatlakozva a bombolo duohoz.
Hiaba olvastam millio szakkonyvet, hiaba tudtam, hogy masok is atelnek hasonlo erzeseket, hogy az anyasag nem mindenki szamara jelenti automatikusan az abszolut menyorszagot. Ettol meg semmi nem lett jobb. Kesobb ahogy fejlodtek, egyre jobban lekototte oket a kulvilag, egyre kedvesebbek, kezesebbek lettek, es eljott az ido, hogy vegre en is ereztem, anya vagyok, nemcsak egy robot. Ugy erzem, ma nyugodtan elmondhatom, hogy mindketto imad, olelnek, puszilgatnak, hivnak jatszani, magyarazzak nekem a vilagot. Ez termeszetesen kolcsonos, en is imadok osszebujni, hancurozni veluk, es nem banom ha naponta 100X fel kell oket emelni, es cipelni a ma mar nem csekely sulyukat!
Megis, neha elgondolkodom: vajon a kezdeti hideg viselkedesemmel nem rontottam-e el vegleg valamit, aminek majd csak a jovoben latom az eredmenyet?
A masik kerdesem a keszsegfejleszto jatekokra vonatkozik. Mennyire fontos, hogy 21 honapos gyerekek jatszanak a formabedobokkal, golyohuzogatoval, es a hasonlo (sokszor meregdraga) jatekokkal? Csak nekem van olyan erzesem, hogy a piac elhomalyositotta a jozan eszt? Mas anyukakkal forumokon beszelgetve neha az az erzesem, az en gyerekeim lemaradnak valamirol. Oket ugyanis nem koti le sokaig az osszes ilyen jatek, nem mindig talaljak el pl hogy a haromszoget a haromszogbe kell illeszteni. Viszont imadjak felfedezni a sajat termeszetes kozeguket, es rengeteg mindent maguktol kezdenek csinalni, nem ugy, hogy en mutatom nekik (pl kupak racsavarasa az uvegre). Az udvaron is mindent megvizsgalnak, koveket, faagakat, locsolocsovet, nyithato kertiszeket stb. Csak valahogy a haromszog es a kor nem erdekli meg oket. Ellenben szivesen "olvasnak" persze egyelore a kepes konyvekbol, de mar szinte ok "magyarazzak" nekem a tortenetet a sajat nyelvukon (allat es jarmu hangok utanzasaban profik). Nem nagy a szokincsuk, de emiatt egyelore nem aggodom, leven, hogy bilingvalis kornyezetben elnek, es ok koztudottan kesobb kezdenek beszelni.
En ugy latom, hogy a fejlodesuk megfelel a kortarsaikenak, de nem szeretnek valamit elmulasztani.
Vegul pedig utolso kerdeskent: mennyire szukseges hatalmi harcaikba beleavatkozni? Sajnos mindketten kepesek rajtam osszeveszni, tehat ha az egyiket olbeveszem es olvasok, a masik inkabb ramaszik a konyvre. Gyakran elveszik egymastol a jatekot, illetve inkabb a fiam a lanyomtol. Viszont a lanyom az utobbi idoben mar nem turi ezt szo nelkul, es furia modjan tamad, harap. Mi a helyes ilyenkor, talan elvenni a jatekot mindkettotol?
Koszonom, hogy hosszu levelemre idot szant, es remelem valaszat hamarosan olvashatom! Gabriella
válasz »
579.  Alvajáró
Kedves tanár ur!!!
Tanácsot szeretnék kérni a sogornöm nevében 6 éves kisfia éjszakánként fölkel és elsétál a lakásban, söt mi több, egyik éjszaka már kint az udvaron, vagyis az ajton kivöl találta. Beszél hozza és nem válaszol, reggel meg nem tudja mit csinált. Általában 3 ora körül van hajnalban. Mit lehet tenni ilyen esetben ? Mi lehet oka ? Hogyan lehet segiteni neki ? Elöre is köszönöm a válaszát. Rozsika
válasz »
580.  Fájdalmas, ritka széklet
Tisztelt Doktor Úr!
Végsô elkeseredésemben fordulok Önhöz. Talán azzal kezdeném levelem, hogy lányom most 3 éves, és a problémánk 8 hónapos kora óta áll fenn. 4 hónapos korában volt vese-medence gyulladása, azóta is contollra járunk vissza. 8 hónaposan obspitációt állapítottak meg nála, és gasztroenterológiára küldtek minket, ahol gyógyszeres kezelés mellett (leavolac szirup ill. duphalac szirup) rostos étrendet javasoltak. Mindezek mellett is csak egy héten egyszer van széklete, és akkor is nagy kínszenvedések árán. Áll egy helyben a két lábát összeszorítja és néha még lábujjhegyre is áll. A bilirôl és a wc-rôl hallani sem akar. A pisiléssel nincs problémánk, a téren már teljesen önálló. Ilyenkor, amikor kínlódik el kell fordulni és még ha hozzá is szólok, akkor is mondja, hogy hagyjam békén. Szeptemberben kezdjük az ovodát, ami számára még egy hatalmas nagy mérföldkô , hisz ez minden gyermeknek az. Kérem, ha tud segíteni, illetve tanácsot adni, írjon nekünk. Tiszteletteljes köszönettel, Klári, egy aggódó szülô.
válasz »
581.  nemi identitás
Kedves Doktor Úr!
Három fiam van, a legkisebb most kettô és fél éves. Korábbi leveleibôl az derült ki számomra, hogy ebben a korban alakul ki a nemi identitás nála. Az én megítélésem szerint teljesen "kisfiúsan" viselkedik, éppen csak már régóta nagyon szereti a "hajas" dolgokat, kislányokat vagy néniket ábrázoló babákat, képeket. Nagyon szeret a felmosó mopsszal játszani, mert annak is "haja" van. Szívesen fésüli az én hajamat is. Rendszeresen kijelenti, hogy ô néni, és ha én erre szelíden kijavítom, hogy "te kisfiú vagy", akkor elkeseredetten sír, amíg rá nem hagyom, hogy jó, akkor néni vagy. Igyekszem az aggódó gondolatokat elhesegetni magamtól és inkább szeretettel figyelni vicces különcségét, de sokat segítene, ha elmondaná a véleményét. Elôre is köszönöm: T.Enikô
válasz »
582.  Középsô gyermek
Tisztelt Doktor Úr!
Van egy 3 és fél éves kislányom, akinek fél éve született kistestvére. Azt vettem észre, hogy utasitgat engem. Adjak neki inni! De apukája nem adhat, csak én. Vigyem ki pisilni, de ha apukája akarja rátenni a vécére , hisztibe tör ki. Niki a középsô gyerekem. Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor hagyjam, hogy ugráltasson, vagy ne? Köszönettel: Krisztina
válasz »
583.  “birkózás“
Tisztelt Dr. Úr!
Két kislányunk van, egy 3 éves és egy 1 éves. A 3 éves kb. 1 évvel ezelôtt (még a testvér születése elôtt) kezdte el azt, hogy ô "bírkózik" velünk, majd ugyanezt megtette a labdán, vagyis ráfekszik a labdára úgy, hogy az a nemi szervéhez ér, és gurul rajta, "masszírozza" a nemi szervét. Kezdetben elég ritkán tette, de mostanában már elég sűrűn (kb. kétnaponta, akár fél, egy óra hosszat is), és már áttért arra is, hogy ha nem találja a labdát, akkor a kezét, öklét használja az örömszerzésre. Mondja, hogy ez neki nagyon jó, és nem lehet elterelni a figyelmét. Már többen is megpróbáltuk, de csak pár percre sikerül kizökkenteni, majd visszatér e tevékenységhez. Nem szoktunk rászólni, leszidni, nem tiltjuk neki, de szeretném megkérdezni, hogy nem baj-e hogy ilyen sűrűn teszi, hisz még csak 3 éves. Újabban már azt is akarja, hogy amíg ô "bírkózik", addig én puszilgassam, harapdáljam, vagy pl. mondjunk mondókát, amit szeret. Tudom, hogy ez normális dolog, de most már egy kicsit kezdek aggódni. Kérem írja meg nekem, hogy mit tegyek. Köszönettel, Nóra
válasz »
584.  az újszülött és a nagymamák
Tisztelt Doktor Úr!
Ma 9 napos az elsô kisbabánk. A kórházban sokszor vittem ki a kicsit a látogatókhoz, ami akkor egyáltalán nem zavarta meg az akkor még (szerintem) nem létezô ritmusát. De amióta hazajöttünk, megfigyeltük, hogy ha nyüzsgés van körülötte zaklatott lesz, és órákig nem tudjuk elaltani. Rendszertelenül szopikázik legalább 3 órán keresztül, forgolódik, sírdogál. Mi ebben a nagyik szerepe szerintünk?
Az a problémánk, hogy a nagymamák teljesen kikeltek magukból, amióta a pici megérkezett. Hiába kérjük ôket, hogy ne szóljanak hozzá, ne fogdossák, ne puszikálják, legyenek türelemmel pár hétig, amíg minket is megszokik ez a csöppség, az egyik mami sírva fakad, a másik közli, hogy "neki ne magyarázzunk".
Ön szerint túl aggódjuk ezt a kérdést, vagy valóban nem jó az újszülöttnek a sok inger? Hagyjuk megsértôdni az imádattól bódult nagyikat, vagy huszadszor is üljünk le velük és próbáljuk megértetni, hogy a picinek mi a jó? Válaszát elôre is köszönöm! Üdvözlettel: Cs.Dóri
válasz »
585.  költözés elôtt
Tisztelt Tanár Úr!
Hamarosan, talán egy hónapon belül, el fogunk költözni Budapestre egy nappali és egy hálós lakásba. Kisfiunk 40, lányunk 13 hónapos, még szopizik. Úgy alakult, hogy együttalvók lettünk. (Eléggé fárasztott a két gyerek közötti rohangálás éjszakánként, férjem sem bánta, hogy külön szobában pihenet.) Védônônk szerint jó alkalom a költözködés arra, hogy a két gyereket külön szobába helyezzük. Én viszont aggódom a túl sok változás miatt. Ön mit gondol errôl? A két gyerek amúgy alvásilag kötôdik egymáshoz. Kukucskálják olykor-olykor a másikat, hogy alszik-e, egyáltalán ott van-e. Elalvásukhoz "nélkülözhetetlennek" tűnök, ha felriadnak is engem hívnak egybôl. Köszönöm megtisztelô válaszát!
válasz »
586.  altatás, gyermekfelügyelet
Kedves Professzor úr!
Kisbabám most 15 hónapos, és vele kapcsolatban fordulok Önhöz néhány kérdéssel:
Altatás: jelenleg szinte mindig szopizás közben alszik el, ill. éjszaka azzal alszik vissza. Korábban velem aludt, most az ágyunk mellett egy matracon, így a férjem is visszaköltözhetett a családi hálóba. Úgy látom, Ákosnak is tetszik, hogy van külön "ágya", nagyon örült neki, és azóta ha álmos vagy csak pihenni akar, megfogja a kezem, és visz be a matracához. Most semmilyen esti szertartásunk nincs, mikor már álmos, akkor megszoptatom, és el is alszik. Szeretnék azonban valamit kialakítani, mert pár hónap múlva szeretném elválasztani, és akkor is el kell majd valahogyan altatni. Egy ekkora gyermeknek milyen esti "levezetést", altatást javasol, és mennyi idô legyen ez? És azt mikor? Az utolsó altató szoptatás elôtt? És mit tegyük, ha aztán mégsem alszik el? (Azért ennyi bugyuta kérdés, mert gyerekkoromban nálunk nem volt semmilyen ilyen esti program, nekem egyedül kellett elaludnom)
Gyerekágy: van egy rácsos kiságya a szobájában, de egyáltalán nem használjuk. Ön szerint van-e értelme tartogatni, hátha bele tudjuk szoktatni, vagy erre kevés az esély (igaz, nem is nagyon törjük magunkat, mert nem zavar, hogy velünk alszik), és inkább alakítsuk át heverôvé, hogy legalább játszani, olvasni stb. lehessen majd rajta?
Gyermekfelügyelet: már több hónapja elkezdtem újra dolgozni, itthon végezhetô munkát (saját, internetes vállalkozás). Eddig általában Ákos alvásideje alatt dolgoztam, ill. hetente 1x jött egy fôiskolás lány vigyázni rá. Nyárra más megoldás kellett, találtam egy óvónénit, aki vállal gyermekfelügyeletet a saját házában. Eddig egyszer maradt ott Ákos egyedül, nem volt semmi gond. Hetente egy délelôtt biztosan vinném oda, mert akkor mennék úszni. Kérdésem az, hogy egyébként is jobb-e, ha bevezetünk valami rendszert, pl. hetente még egy meghatározott napon viszem el (egy fél napra), amikor vagy hazajönnék dolgozni (egyre kevesebbet alszik ugyanis napközben), vagy a tárgyalásokat intézném el, vagy vihetjük teljesen összevissza is, ahogy adódik? Minden napra nem vinném, és bölcsibe se szeretném beadni, mert felesleges lenne. Válaszát elôre is köszönöm, és elnézést kérek a hosszú levélért. Üdvözlettel, P.Hajnal
válasz »
587.  folyton megsértôdik és rosszkedvű
Tisztelt doktor úr!
Nemrégiben verekedôs kisfiammal kapcsolatban kértem tanácsot Öntôl, most 6,5 éves kislányom viselkedése aggaszt. Panna szeptemberben kezdi az iskolát, az óvodától júniusban elbúcsúztunk. Mindkét nagymamával kifejezetten szoros kapcsolatot ápol, így már a nyári szünet elején édesanyámnál töltött két hetet egy tôlünk kb. 200 km-re fekvô faluban, ahol nagyon jól érezte magát (naponta beszéltünk telefonon) Mikor hazahoztuk, kérte, hogy vigyük el a másik nagymamához is, így néhány nap itthonlét után elvittük férjem szüleihez is, ahol egy hetet töltött. Én részmunkaidôben dolgozom (heti 3x 5 óra), egyébként itthon vagyok másfél éves kisfiammal. Amikor elmentünk érte férjem szüleihez, arról panaszkodtak, hogy Panna nagyon hisztis volt, folyton zsörtölôdött, semmi sem tetszett neki. Gondoltam, talán most, hogy van kistestvére, ô is szívesebben lenne velünk, ez lehetett a probléma. Ám itthon folytatódott az állandó rosszkedv. Egész nap unatkozik, nyafog, kiabál velünk, szinte nem tudunk a kedvére tenni. Ô sose foglalta le magát egyedül, csak akkor játszott, ha leültünk vele, ám most ezt csak akkor tudom megtenni, ha a kisfiam alszik. A nap többi részében Panna csak zsörtölôdik. Egy társasházban élünk, ahol sok gyerek lakik, gyakran játszanak az udvaron. Kislányom is naponta lemegy, de tízpercenként megjelenik valamilyen panasszal. (nem akar olyat játszani, mint a többiek, folyton összeveszik a többi gyerekkel.) Átjárnak a szomszéd kislányokkal is egymáshoz, de mindig veszekedés és dühöngés a játék vége, Panna folyton megsértôdik valamin és hazavonul duzzogni. Mindennek a rossz oldalát nézi, bármit mondunk neki, szavainkat kifordítva a pozitív dolgokból is képes negatívumot faragni. (pl. elmentünk együtt egy barátnômhöz, aki egy kis erdôcske mellett lakik. Mondtam Pannának, hogy egyszer, amikor itt voltam, láttam két kis ôzikét az erdô szélén ugrálni, majd lessük, hátha elôjönnek megint. Erre ô elkezdett duzzogni, hogy úgyse jönnek elô, ne is lessük, és itt elkezdôdött a rossz hangulat...) Arra gondoltam, talán arra lenne most szüksége, hogy kettesben legyünk, így itthon hagyva a fiúkat, elmentünk egy két napos kis nyaralásra. Ott jól érezte magát, ám ahogy hazaértünk, folytatódott a rosszkedv. Tehetetlennek érzem magam, nem tudom, mivel változtathatnék ezen a helyzeten, hogy ne így teljenek a mindennapjaink. Kezdem elveszíteni a türelmemet is, az örökös hiszti és durcázás minden napot megkeserít. Sokat gondolkozom, vajon miért alakult ez így, talán mi rontottunk el valamit? Nem vagyok elég jó anya, ezért nem tudom kezelni ezt az állapotot? Vagy túl sötéten látom a dolgokat? Kislányom rosszkedvét és örökös duzzogását saját kudarcomként élem meg. Kérem, írja meg véleményét! Köszönettel: Dóra
válasz »
588.  Gyógyszeres kezelés és vizeletvisszatartás
Tisztelt Doktor Ur!
En egy olyan problemaval fordulok onhoz, amit sajnos tobb mint egy eve nem tudunk megallitani egy 12 eves gyermeknel. Az ejszakai bepiseles. Tobb mint egy eve kezdodott, hogy minden ejszaka bepisil. (egy ejszaka folyaman tobbszor is) A gyermek gyogyszeres kezeles alatt all idegi problemak miatt. A gyogyszert hateves kora ota szedi. Folyamatos gyogyszer valtasok, ami persze eredmenyben nem gazdag. Azt elfelejtettem a level elejen megemliteni hogy, nem egy magyar kisfiurol van szo, en a neveloje vagyok. Persze az itteni orvosok szerint nem ebred fel a gyogyszerek miatt. Ami lehetseges, de elotte nem volt semi problema. Ma mar a harmadik fajta gyogyszert adjak neki egy even belul. Naponta 19 gyogyszert kap, ami harom kulonbozo fajta de, egy ami mindig cserelodik. Az az elso kerdesem, hogy milyen sulyos idegi problema kell Magyarorszagon ahhoz, hogy egy gyermek gyogyszeres kezeles alatt alljon? A masodik, hogyan tudunk neki segiteni a vizelet problemajaval? (a gyogyszerei kovetkezok: fluvoxamine maleate 25 mg, depakote 125mg, abilify 5mg) Elore is koszonettel Szilvia
válasz »
589.  Cumi az óvodában
Tisztelt Professzor úr,
A kislányunk 3 éves, szeptembertôl óvodába fog járni és a óvodában tilos a cumi használata. Itthon nagyon sokszor használja a cumit. A déli alváshoz is elengedhetetlen számára. Sajnos a cumi fokozatos elvonása nem jár sikerrel, mert mindig kéri és nagyon rosszkedvű ha nem kapja meg. Abban szeretnénk a segítségét kérni, hogy hogyan tudnák leszoktatni a cumiról. Tisztelettel: Sz.Gábor
válasz »
590.  Gombfóbia
Tisztelt Doktor úr!
Kisfiam 4 éves és hadilábon áll a gombokkal. Kb. két éves korában kezdôdött és úgy látom egyre csak rosszabb lesz a helyzet. Semmilyen gombos vagy patentos ruhát nem hajlandó felvenni. Gomb dísz sem lehet, se ruhán, se plüss állaton se más játékon. Plüss állaton se lehet gombos ruha. Nem lehet gomb az ágyneműn. Nem lehet gombos felsôruha az egyik nagymamin és nem lehet gombos alsónemű az apukán. Rajtam még nem reklamálta. Más helyen sem alszik, ha gombos az ágynemű, az óvodába is sajátot vittem, amirôl levágtam a gombokat. Semmilyen traumára nem tudom visszavezetni ezt az állapotot és sajnos nem tudom hogyan segíthetnék. Kezdetben - a beszédtanulás elején - arra gondoltam, hogy a gombára asszociál, mivel túl sokat és szigorúan szóltam, hogy a kertben a fűben tilos a gombákhoz nyúlni, a nagymami pedig talán túl sokat hajtogatta, hogy alaposan meg kell törölni a lábujjainkat, nehogy gombás legyen. Soha sem erôltettem a gombos ruhát, jelenleg már nincs is, de ahogy nô egyre nehezebb csak gomb nélküli ruhákat választani. Nem szeretném akarata ellen rábeszélni sem, mert elég nagy már benne a megfelelési vágy és attól tartok ezzel még tovább rontanék a helyzeten, ha csak a kedvemért felvenné, miközben viszolyog tôle. Elôfordult, hogy az új ruhát felvette - milyen csinos - de néhány perc múlva le kellett venni, mert inkább másikat szeretne. A játékos próbálkozásaimnál látom, hogy "igen anyu" azonban próbál a lehetô leghamarabb kibújni a szituációból, elkerülni a "gomb kérdést". Abban teljesen biztos vagyok, hogy nem a gombolással járó "macera" zavarja. Kérem véleményét, köszönettel: G.Csilla
válasz »
591.  Az apjánál másképp viselkedik
Tisztelt Doktor Úr!
Tudom, hogy most nyári szünet van, de problémám, úgysem "múlik el". Kisfam 7 éves lesz. Édesapjával 2 éves korában elváltunk. A gyereket akkor nem látogatta majdnem egy évig, majd mikor újra megjelent, akkor Ádi már 3 éves volt. Azóta rendszeresen elviszi 2 hetente. A gyerek nem túl nagy kedvvel, de elmegy. Tulajdonképpen itthon azt mondja nem akar menni, de ha meglátja az apját már nincs gond. Nekem azóta új párom van, született Ádámnak egy kistesója is, aki most 1.5 éves. Ádi egy igen érzékeny gyermek, a férjemmel jól kijön, szereti, a kistesót imádja. A gondom a következô: Most nyáron az apjának 2 hét járt, eddig még soha nem vitte el ilyen hosszú idôre, és nem is volt tôlünk még távol 2 hétre sehol. Vitt telefont is, hogy bármikor fel tudjon hívni. Hát egyszer sem hívott, ha én hívtam, akkor gyorsan letudta a dolgot, alig beszélt valamit. Ez furcsa mert egyébként cserfes kisfiú. Alig tudtam belôle 2 szót kihúzni. Kedvenc alvóállatkáját is inkább itthon hagyta, nehogy "majd apánál maradjon". Anyukámmal akit imád, találkoztak az utcán és szinte alig akarta megismerni. Ha megjön az apjától szinte alig lehet hozzáérni, megpuszilgatni (pedig olyan bújós kisfiú, mi is azok vagyunk, ez természetes). Valahogy olyan furcsa. Az apjától kicsit fél, szerintünk soha nem beszélget vele, nem játszanak, csak ide oda mászkálnak ha ott van. Itthon sokat foglalkozunk vele, rajzolunk, társasozunk, férjemmel nagy meccseket játszanak, bírkóznak, este mesélünk neki. Apánál erre nincs idô. Volt férjem sokszor hazudik, ezt a gyerek is tudja, ígérget neki, aztán nem teljesíti, megkérdôjelezi a gyerek szavahihetôségét (Pl. amit nekünk mesél a gyerek az nem úgy volt stb.) Mi igyekszünk az apjáról nem rosszakat mondani (nem mindig sikerül). Miért ilyen fura amikor ott van, miért nem akar ránk gondolni, rólunk tudomást venni? Hogyan tudnék segítni neki? Néha én sem tudom, hogy viselkedjek vele, ha hazajön, aztán megint a régi Ádi lesz, de aztán megint mennie kell. Válaszát elôre is köszönöm. Tisztelettel K.Andrea
válasz »
592.  nem akar külön alaudni
Tisztelt Tanár Úr!
Kislányom januárban lesz 9 éves. Okos, kedves kislány, de egy valamirôl nem tudom leszoktatni: a külön szobában, külön ágyban alvásról. Kicsinek nagyon rossz alvó volt, így a végkimerültség határán magam mellé vettem. Így kicsit jobban aludt, de így is sokat volt fennt. 3 éves koráig szopizott, minden éjjel felkelt enni. Most szeretném ha lassan átköltözne a saját szobájába, de hallani sem akar róla. Idegen helyen (pl. nagyszülô) sem alszik, csak sok sírás után, így nem is próbálkozunk. Sokat azt tanácsolják, hogy pár éjszaka sír, és utána beletörôdik. Férjem szerint azonban ennek így nincs értelme, minek rígatni a gyereket: senki sem alszik. Ön szerint erôltessem, vagy hagyjam, hogy egyszer csak magától átköltözik. A kistestvérével ilyen gondom nincs, ô is mellettem aludt 4 évig, most magától átköltözött. Meddig várjuk? Köszönettel: Anikó
válasz »
593.  Altatás
Kedves Doktor Úr!
Olvastam a "Szülôk lettünk" c. könyvét. Gratulálok hozzá! Nekem az altatással lenne problémám. Az a baj, hogy kizárólag cicivel tudom itthon elaltatni a most egyéves kislányomat. Ha elalszik, szépen átalussza (többnyire) az éjszakákat, max. egyszer kell felkelni, de ez sem általános. A babakocsi működne még nagyon jól, de sajnos panelben lakunk és még erkélyünk sincs. Ezt csak onnan tudom, hogy mikor nyaraltunk, vagy vidéki rokonoknál voltunk, akkor jól működött. Ô egyszerűen a cicivel lazul le, ami kell az elalváshoz. Éjszaka ha felébred, cici, és 10 perc múlva már mindenki alszik. Ha nem kell neki a cici, akkor tudom, hogy fog, és adok rá Dentinox-ot vagy Panadolt. Utána már elfogadja a cicit és gyorsan bealszik. Az elalvás nálunk mindig necces volt, az esti altatás az elsô hónapokban sokszor órákig (1-2 órán át) tartott, de úgy voltam vele, inkább az altatás tartson sokáig, de utána aludjunk jól. Ha ez az ára az éjszakai alvásnak, akkor inkább megfizetem. Emiatt fél éves koráig ágyon aludt (fal és pelenkázó komód között), hogy elalvás után már ne kelljen mozgatni. Aztán egyszer egy délután leesett egy másik ágyról (ahol napközben aludt), és onnantól kezdve már nem mertem sima ágyon altatni, de simán átszokott a rácsos ágyba. Bealtatom szopival rendes ágyon, és utána átemelem a kiságyába ugyanabban a szobában. Ilyenkor felébred, de mivel nagyon közel van egymáshoz a két ágy, azonnal folytatja is az alvást. Külön, saját szobában alszik. Igazából nincs is nekem ezzel semmi gondom, ill. nem volt egészen mostanáig, de ha kistesót akarunk, attól tartok, el kell hagynom a cicit. Most volt egy vetélésem, kb. 6-8 hetes terhes lehettem. Nem hiszem, hogy a szopi miatt volt, de muszáj lenne egy kicsit összeszedni magam. Azonban lövésem sincs, hogy tudnám elhagyni a szopit, hogy tudna elaludni szopi nélkül. Szopicumi persze nálunk sem kell. Ha csak simán berakom a kiságyába, akkor egybôl áll fel és hatalmas üvöltés következik. Abból sehogy sem lesz alvás. Valami módszer kellene, amitôl ugyanúgy "lelazul", mint a szopitól, csak nem tudom mi. Nagyon örülnék, ha lenne ötlete a Doktor Úrnak. Üdvözlettel: M.Emôke
válasz »