Estimese
Mesetár   Nyomtatás

Benedek Elek: Szép Cerceruska II.


(folytatás)
Benedek Elek: Szép Cerceruska II.No hiszen elállott szeme-szája a vadásznak, mikor látja, hogy a boglya tövében egy szépséges szép leányka sírdogál, s mellette egy őzecske nyihog keservesen. Cerceruska ráborult az őzecskére, s könyörgött a vadásznak:
- Ó, édes vadász bácsi, ne bántsa ezt a szegény őzecskét, mert ez az én testvérkém!
Mit beszélsz, te leányka, te - nevetett a vadász -, már hogy lehessen leánynak őz testvére.
Cerceruska zokogva mesélte el, mi történt velük.
Kicsordult a könny a beszédre a vadász szeméből, s azt mondta:
- Ne félj, Cerceruska, nem bántom a testvéredet, de sőt inkább magammal viszlek a palotámba. Mert úgy tudd meg, hogy én vagyok ennek az országnak a királya.
Azzal kézen fogta Cerceruskát, Cerceruska pedig átölelte az őzecske nyakát, s úgy sétált a királyi palotába.
Ott a király megparancsolta, hogy az őzecskét külön kertben tartsák, Cerceruskának pedig minden ember engedelmeskedjék, kedvét keresse neki, aki jót akar.
Na, kedvébe is járt mindenki Cerceruskának, csak egy udvarbéli asszony, aki dajkája volt a királynak, nézte rossz szemmel. Ennek az asszonynak volt egy leánya, s mind azon mesterkedett, hogy a király vegye feleségül az ő leányát. Mert hogy szavamat össze ne keverjem, a királynak még nem volt felesége. Hiába ajánlották neki a legszebb királykisasszonyokat, egy sem tetszett neki. Örült ennek az asszony, de bezzeg megijedt, mikor Cerceruskát meglátta.
,,Bizonyosan ezt akarja feleségül venni a király - gondolta magában -, de abból ugyan nem lesz semmi!"
Csak azt várta, hogy a király elmenjen hazulról, lement Cerceruskával abba a kertbe, hol az őzecske lakott. Volt ennek a kertnek a közepén egy tó, s mikor ennek a partján jártak, azt mondja az öregasszony:
- Állj csak meg, Cerceruska, nézd meg magad a tóban, milyen szép vagy. Cerceruska belenézett a tóba, s abban a minutában a gonosz asszony belelökte.
Hej Istenem, nyihogott az őzecske keservesen, szaladgált a tó körül, de az öregasszony odaszólt neki:
- Nyihogj, nyihogj, csak ne beszélj!
Hazajő estére a király, s megy a Cerceruska szobájába egyenesen. Hát Cerceruska nincs ott. Hívatja az asszonyt.
- Hol van Cerceruska?
- Bizonyosan a kertbe ment. Mindig ott játszadozik az őzecskével.
Megy a király a kertbe, keresi, kiabálja Cerceruskát, de csak az őzecske volt ott, az pedig csak nyihogott, szaladgált, nem tudott szólani.
Megszomorodott a király erősen. Azt hitte, hogy Cerceruska elbujdosott a palotából. Kerestette az egész országban, teméntelen aranyat ígért annak, aki visszahozza Cerceruskát, de ígérhette volna fele királyságát: Cerceruskát senki meg nem találta.
Egész napokon keresztül ott járt-kelt a király a kertben, s az őzecskét simogatta, kérdezte:
- Nem láttad-e Cerceruskát? - de az őzecske csak nyihogott, nem tudott beszélni.
Látta ezt az ördöngös asszony, s megijedt, hogy ha a király mindig a kertben jár, még valahogy eszébe jut, hátha a tóba taszították Cerceruskát. Ő bizony elpusztítja az őzecskét is. Megvárta, hogy menjen el hazulról, egyszeriben mészárost hívatott, s bementek a kertbe, hogy elfogják az őzecskét.
Haj, szegény teremtés, mikor meglátta, hogy jő a mészáros, nekirugaszkodott, s szaladt a tó körül, ahogy csak bírták gyenge lábai. Hiába csalogatták, meg nem állott. S halljatok csudát: amint a tó körül szaladgált, a nagy ijedségtől megjött a szava, s elkezdett beszélni.

Kelj ki, édes Cerceruskám,
tónak fenekéből,
nagy halnak beléből!
Fenik a kést gyenge bőrömnek,
véget vetnek immár szegény életemnek!

Éppen ebben a szempillantásban érkezett a kertbe a király, s hallja, hogy mit kiabál az őzecske. Mindjárt összekiabálja az egész udvar népét, kimereti a tó vizét, kifogatja a nagy halat, a hasát fölvágatja, s hát csakugyan benne volt Cerceruska. Úgy láttam, mint ma, hogy élt, s még százszor szebb volt, mint annak előtte.
Volt öröm, de milyen! A kicsi őzecske is akkorákat ugrott örömében, hogy egyszer csak keresztülbucskázott a fején, s hopp! hallgassatok ide! egyszeribe visszaváltozott leánykának.
A király kézenfogta Cerceruskát, fölvezette a palotába, egyszeribe papot hívatott, az összeeskette őket, s még aznap a fiatal pár tojáshéjba kerekedett, a Küküllőn leereszkedett.
Ha kiszállnak, legyenek a ti vendégeitek.

vissza az oldal elejére